Képviselőházi napló, 1892. XV. kötet • 1893. deczember 1–1894. február 6.

Ülésnapok - 1892-282

282. orsüftgos ülés; 1894. január 26-án, pénteken. 43! kutoa azon törekvés, hogy ott, a hol lehet, az egyéni szabadság és vagyoni rendelkezési jog gyakran megfelelő ok nélkül korlátolt;issék. Tudom, t. ház, hogy a társadalmi együttélésnek és az állami léteinek is gyakran feltétele az egyéni jognak korlátozása, mert hiszen az egyéni érdekkel a közérdeket mindenütt és mindenben összeegyeztetni teljes lehetetlen. De ezen egyéni jog korlátozását a szükségesség határain túl terjeszteni, az egyéni jogot ott, a hol feltétlenül nem szükséges, korlátozni nem szabad. A mezőrendőrség rendezése egyike legsürgősebb feladatainknak, s az előttünk levő javaslat szerintem is nagyban és egészben üdvös és elfogadható s jóval szabadabb irányú, mint az 1889-ben e tárgyban beterjesztett javaslat. Mindamellett ebben is találkozunk az egyéni rendelkezési jog oly megszorításával, melyet a feltétlen szükségesség nem indokol. Ilyet találunk az előttem szólott t. képviselőtársaim által említett 2. §-ban; ilyet a földbirtok gazdasági használatáról szóló fejezet 12., 13. és főkép 14. szakaszában, ilyet a birtokhatár megjelöléséről szóló rész 34. szakaszának 2. és 3. pontjában; és végre a fásításról szóló 46. §-bau. E megszorításokat vagy törülni, vagy módosítani óhajtom. Második megjegyzésem a hatósági hatáskörnek e javaslatban tervezett megállapítására vonatkozik. Az 1869: IV. tcz.-ben kimondtuk azt a nemcsak szépen hangzó, hanem alkotmányos gararczia szempontjából is valóban nagy súlylyal biró elvet, hogy a. közigazgatást el kell választani a törvénykezéstől, ho«y valamint a bíró a közigazgatási, úgy a közigazgatási hatóság sem avatkozhatik a bírói hatáskörbe. De azóta törvényalkotásainkban számtalanszor megcsúfoltuk ez elvet, és bírói hatáskörbe tartozó dolgokat átutaltunk a közigazgatási hatáskörbe. Bírákká tettünk bírói minősítéssel, bírói filgget lenséggel és felelősséggel, a bíráskodáshoz szükséges tárgyilagos képesítettséggel és fegyelmezettséggel nem rendelkező közigazgatási tisztviselőket, jobbára főispáni kreatúrákat, (Úgy van! a szélsőbalon.) bírákká tettük őket polgári és büntető ügyekben. Hogy jutunk ahhoz, hogy midőn itt mezei kihágások által okozott károk, tehát magánperjogi kérdések elbírálásáról van szó, kivétetünk a rendes bírói oltalom alól, és ügyünk arra nem hivatott adminisztratív közegek gyakran felületes, de sokszor nem is pártatlan eljárásának szolgáltatik ki? Hogy jövünk mi ahhoz, t. képviselőház, hogy még életbe sem lépett a sommás eljárásról szóló törvény, melynek első paragrafusa a mezőrendőri polgári ügyeket a sommás bíró hatáskörébe utalja, és már ezen másik törvénynyel ama törvénynek rendelkezését illazóriussá 'eszszük? (Igás! Űqy van! a szélsőbalon.) Mi szükség van arra, t. képviselőház, hogy mikor a mezőrendőrködés terén büntetni kell, akkor ezen büntető hatalmat ismét kiveszszük a bíró kezéből, és átcsempószszük a közigazgatási hatóság kezébe?, (Igás! Ügy van! a szélsőbalon.) Mondják, hogy a mező-kártérítési esetek az összegek kicsinységénél fogva nem alkalmasak, vagy nem érdemesek arra, hogy azok á rendes bíróságok hatáskörébe utaltassanak, miért is ezek a kisebb fontosságú, 20 frtig terjedő ügyek első fokozatban a községi bíráskodás ellátása alá vannak a javaslat szerint adva Én ezt a gyakorlati életből merített érvnek elismerem és ezen egy rendelkezését a javaslatnak a bírói hatáskör megállapítása tekintetében helyeslem. Azonban ebből nem azon következtetést vonom le, hogy ha a gyakorlati élet szükségének parancsa folytán az ilyen kisebb ügyeket első fokban a községi bíróság hatáskörébe kell is adni, tehát ezen kisebb jelentőségű ügyek a felebbviteli fokozatokban s a nagyobb jelentőségűek már az első fokoz átokban is el vonassanak a rendes bíró ítélkezése alól. Mondják azt is, hogy sok esetben a bíróságoknál hosszadalmasabb az eljárás, mint a közigazgatási hatóságoknál. Én ugyan ezt nem minden esetben konczedálom, mert bármely perczben tudok esetre hivatkozni, hol, mint az erdei kihágási másodfokú bíróságnál, egy kihágási ügy egy év óta hever elintézetlenül, de ha általánosságban megengedjük, hogy így van, akkor is keresnünk kell ezen hosszadalmasság okát, sazt abban fogjuk megtalálni, hogy bíróink kezében nincsenek gyors és egyszerű eljárást biztosító eljárási szabályok. Ha ily szabályokat nem adunk a közigazgatási tisztviselők kezébe sem, ott sem lesz gyors az eljárás. Másodszor megtaláljuk az okot abban, hogy a bin'-i létszám nem elégséges, de ebből nem az következik, hogy oly teendők, melyek természetüknél fogva a bíráskodás körébe tartoznak, a bírói hatalom működése alól elvonva, a közigazgatás erre nem hivatott közegei kezébe tétessenek le. Hiszen ha közigazgatási közegek létszámának szaporítására való gondolás nélkű! azoknak teendőit folytonosan növeljük, el fogjuk érni, hogy ott is lassú lesz majd az eljárás s e mellett megbízhatatlan is. (Igaz! Úgy van! a ssélsöbalon.) Mondják azt is, hogy azon törekvésnek oka, hogy a mennyire lehet, egyes ügyeket a bírói hatalom alól elvonva, a közigazgatás körébe utaljunk, a közigazgatási hatóságok tekintélye érdekében keresendő. Erre azt mondom, hogy a közigazgatási hatóságok tekintélyét nem az fogja biztosítani, ha hozzá nem tartozó ügye-