Képviselőházi napló, 1892. XV. kötet • 1893. deczember 1–1894. február 6.

Ülésnapok - 1892-280

280. országos ülés 1894. január 22-én, hétfőn. 385 mindenki tudja már Deák Ferencz óta, hogy a sajtóvétség egyetlen tárgya a hazugság! (Igaz! Úgy van! hal felől.) De, t. ház, nem ez történt. A t. kormány a hivatásos fórumok megkerülésével bűnügyi feljelentést tett egy ismeretlen tettes ellen; elrendelték tényleg a házkutatást egy oly lapnál, a mely proklamálta ezt az igazságot! Eltekintve, t. ház, attól, hogy irományok lefoglalását, levelek átvizsgálását és azok átkutatását a mi bűnügyi eljárási szabályaink még magánegyénnel szemben is csak akkor engedi meg, ha az oly ismert tettes ellen irányúi, a ki vagy bűnvádi vizsgálat alatt áll, vagy letartóztatva van, mondom, ettől eltekintve, nem a sajtószabadság megsértése-e az, mikor ismeretlen tettes ürügye alatt behatolnak a szerkesztőségekbe, átvizsgálják a ezikkelyeket, átnézik a magánlevelezéseket, s ekként elvágják a sajtótól a természetes éltető forrást, a közönség bizalmát. (Igazi Úgy van! bal felöl. Zaj jobb felöl.) Kérem, lehet itt beszélni, lehet a többségnek szavazni, de érvekkel ezt megdönteni nem lehet. (Élénk helyeslés bal felől.) Münnich Aurél: Nagyon is lehet! Hock János: Ha lehet, megvárom, hogy a képviselő úr megpróbálja. (Mozgás jobb felöl. Elnök csenget.) Hogy Münnich képviselőtársamnak talán lehet, azt megengedem, mert ő előtte nincsen lehetetlenség; (Derültség bal felöl. Mozgás a jobboldalon,) de kérem, t. ház, ha megvárja az egyéni becsület a diszkrécziót minden magánembertől, a mint Perczel Dezső képviselőtársunk esetében megkívánták ezt a diszkrécziót attól a plébánostól, akkor megköveteljük azt egy szabadságot biztosító intézménytől, a sajtótól is. De úgy áll a dolog, hogy preventív czenzurára az uraknak nem volt még meg a bátorságuk, de az osztrák objektív czenzura preczedensét már megalkották. Mert ki biztosít a felől, hogy koholt ürügyek alatt, nem hatolnak be ma az egyik, holnap a másik szerkesztőségbe, hogy átvizsgálják az irományokat, átolvassák a ezikkeket, és ez által megfélemlítsék magát a sajtót fentartó közönséget ? Koholt ürügyeket minden hatalom nagyon könnyen talál, kivált ha azokat ismeretlen tettesekkel hozza kapcsolatba. (Úgy van! bal felől.) És ha nem találják meg a szerkesztőségben azt, a mit keresnek, majd fognak találni olyanokat, a minek jobban örülnek. Ily ürügyekkel dolgozott Polignac Ágost, midőn megakarta nyirbálni a sajtószabadságot is, s mikor a kompromittáló íratok lefoglalására és ezeknek átvizsgálására már nem talált alkalmas embereket, akkor egyes elzüllött embereket fogadtak, a kiket úgy hívtak »mouchard«. Ezek a gyanús egyéneket meglesték az utczasarkoo, a kaszinók, vagy vendéglők kapuiban, beléjük kötötKÉPVH. NAPLÓ. 1892 — 97. XV. KÖTET. tek, összevesztek velük, és akkor a rendőrségnek hamis ürügyek alatt átszolgáltatták őket. így kerestek formai alapot a bűnvizsgälat megindítására, és mikor az illetők így letartóztatva voltak, elrendelték ellenük a házkutatást, a gyanús irományok és a politikai íratok átvizsgálását. De még ezen mouchard-redszer sem ment annyira, hogy ismeretlen tettes ürügye alatt mentek volna be a magánlakásokba, ők is legalább koholt ürügyeket kerestek. Mi már odáig jutottunk az igazságügyi miniszter úr dicsőséges uralkodásának harmadik évében, hogy a szerkesztőségekbe betörnek, irományokat ismeretlen tettesek ürügye alatt átvizsgálnak, czikkeket átolvasnak, magánlevelek diszkrécziója előttük nem szent, és objektiv czenzura alá vetik a sajtószabadságot. Mi más ez, mint megkerülése ama magasztos elvnek, a melyhez a szennynek, a piszoknak, az önkény legkisebb látszatának sem szabad tapadni ? Hiába küldte oda a t. kormány a maga rendőreit, hiába aszszisztált ott rendőri fedezet mellett a magyar bíró, a kit, sajnos, ily szerepre kényszerítenek. (Úgy van! Úgy van! bal felöl.) Azok az ólombetűk a világszabadság repülő hírnökei, és nincs az az agyaglábon álló hatalom, a mely azok szárnyát megtörhetné. (Úgy van! Úgy van! bal felől.) Jelen voltam én is akkor abban a helyiségben, és pirulva gondolok arra a jelenetre, midőn Magyarország alkotmányának harmadik évtizedében ily szomorú és megalázó tisztet kellett a bírói karnak véghez vinni. Ott voltam én is, és visszaemlékeztem egy régi jelenetre. Láttam egyszer már gyermekkoromban, mikor rézgombos és pickelhaubés zsandárok törtek be atyám lakásába, a kik épúgy szakgatták fel az asztal fiókjait, és olvasták az irományokat, de akkor azt hallottam, hogy azok zsoldos és fizetett szolgák, és később is azt tanultam az iskolában, hogy az az elnyomatás szomorú korszakában történt. (Ügy van! bal felöl.) Én csak köszönöm Ábrányi Kornél képviselő urnak, hogy immunitásának latbavetésével is védelmezte a sajtószabadságot. (Helyeslés bal felől.) Mert ha egy lap meg nem védelmezi diszkréczióját, vájjon azt a lapot a közönség tarthatja- e tekintélynek, bizalmat keltő orgánumnak? (Helyeslés és tetszés a bal- és szélső baloldalon.) És ha az egyéni becsület kötelez bennünket a diszkréczióra, és a gentlemani becsülettől megvárjak ezt, vájjon egy lap becsületétől nem várhatjuk-e meg ugyanazt ? (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) T. képviselőtársaim! Lehetnek itt politikai ellentétek közöttünk, de egyben nem szabad ellentétnek lennie, s ez a gentlemani becsület kérdése. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon. Mozgás jobb felöl.) 49