Képviselőházi napló, 1892. XV. kötet • 1893. deczember 1–1894. február 6.
Ülésnapok - 1892-280
3g4. 280. országos ÍJé* ííf*. január SMn, hétfőn. ~a közvetett ellenőrzés ;i sajtó útján mindinkább közvetlenné? E téren még nagy feladatok fognak várakozni a sajtóra, és ép azért, a ki ennek szabadságát megszorítja, az magának a sajtószabadságnak testén üt sebet. Ezért nem elégíthet ki engem semmiféle rabu'ieztikajinely a törvény betűinek csíírésével és csavarásával ezt a szabadságot meg akarja kerülni. (Igás! Úgy van! bal felől.) Sokkal súlyosabb érdekeket látok én itt koczkán forogni, hogysem a rideg jog Shyloek mértékével mérjem meg azon ürügyeket, melyekkel esetleg a hatalom a sajtószabadságot megcserkelheti. A sajtóra nézve csak egy korlátozó törvényt akarok fentartatni és elismerni: a társadalom élő lelkiigmeretét, az esküdtszéket, melytől megkövetelem, hogy szigorúan ítéljen és büntessen minden hazugságot. (Zajos helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Beszéltek itt a kéj viselőház immunitásának megsértéséről is ; megvallom, e kérdéshez érvekkel szólni nem akarok, a mennyiben az immunitás jogi oldalához a tekintély szavával úgysem szólhatnék. De egyet tudok és látok. Tudom és látom pedig azt, hogy a szőnyegen forgó kérdés természetes vonatkozásokban érinti egyúttal a sajtószabadság kérdését is. Tudom és látom azt, hogy a t. ház bölcsesége nem csupán a fölött fjg határozni, vájjon kiadassék-e Ábrányi Kornél képviselő, vagy nem, hanem afölött is, hogy megtüri-e a magyar törvényhozás annak a preczedensnek megalkotását, mely Magyarországon, ha tovább fejlés?, tetik, teljesen illuzóriussá teszi a sajtószabadságot. (Igaz! Ügy van! a baloldalon) Egyszóval dönteni fog a t. ház a felett is, hogy megértek-e már közállapotaink arra, hogy Magyarországon szabadon gondolkozni még a sajtónak is csak reverzálisok mellett lehet. (Élénk tetszés a baloldalon.) A sajtószabadságkorlátozása terén nem ez a t. kormánynak első lépése; iemelem azonban, hogy az utolsó. (Tetszés a baloldalon.) Többször adta már próbáját annak, hogy azt a sajtót, melyet sem elhallgattatni, sem megnyerni nem tudott, megpróbálta terrorizálni. Ugy látszik, hogy a t. kormánynak e téren az az intencziója, hogy az a sajtó, a mely eddig nem tanult aufvartolni, legalább tanuljon meg nyöszörögni. Nem Ítélhetünk mi tisztán mindaddig ebben a kérdésben, mig nem vizsgáljuk meg a szóban forgó kérdés előzményeit, melyekre az ügy elintézésénél tekintettel kell lennünk. Vizsgáljuk azért, hogy mi vezette a t. kormányt arra, hogy a ház bölcsesége most ily ügyet tárgyal. Röviden s tárgyilagosan akarom elbeszélni az esetet, a hogy volt. (Halljuk! Halljuk!) Egy takarmány kiviteli tilalom közrebocsátása, melyet röviden, hírlapi nyelven szólva, marhatilalomnak neveznek. S valóban, mikor látom a kormány elkeseredett harczát egy marhatilalom okából, önkéntelenül jutnak eszembe Heine szavai: »Oh König Wiswamitra; Oh weleh' ein Ochs bist du, dass soviel kämpfst und büssest, und Alles für eine Kuh.« (Élénk tetszés és derültség bal felől.) Midőn ugyanis a kormány a takarmánykiviteli tilalmat közrebocsátotta, akadt Magyarországon egy lap, a mely kijelentette, hogy az nem a magyar gazdaközönség érdekében történt, hanem az osztrák kormány megkeresésére, az osztrák közönség érdekében. (Igaz! Úgy van! bal felől.) És, t, ház, ezt a hivatalos sajtó kezdte tagadni, de szerencsétlenségükre az osztrák hivatalos lap, a »Wiener Zeitung* ezt az őszinteség egy luczidus pillanatában határozottan elismerte, így derült ki azután az a hivatalos misztifíkáczió, a melyet Macattlay az ő nagy történeti műnyelvén egy szerencsés mtíkifejezessél elnevezett: »mendacíuai Barerianum«-nak. Mikor a lap szemére vetette a kormánynak tagadását, egyúttal kimutatta azt is, hogy ez a tilalom nemcsak a külső államokkal kötött szerződéseket sérti, és Olaszország érdekeit érinti, hanem a magyar gazdaközönség legnagyobb része ellene nyilatkozott, és az egy Hont vármegyét kivéve, csaknem minden vármegye állást foglalt ellene. De tovább ment ez a lap: kimondotta azt is, hogy ha ez a tilalom fennáll, akkor tartsa meg és ne szegje meg maga a kormány, és ne statuáljon a határkiviteli forgalomban konczessziókat. Természetes, t. ház, hogy ezt a félhivatalos sajtó rögtön légbői kapott ellenzéki valótlanságnak, hazugságnak deklarálta. Nos, kérem, ily körülmények közt, midőn kézzelfogható tényeket hivatalosan czáfolnak, és mozgásba hozzák a rendelkezési alapból kenegetett eltussoló apparátust, (Élénk derültség bal felől.) mit csináljon az a lap mást, mint hogy adatokkal szolgáljon a közönség érdekében? E lap az adatokat nem kereste, ez adatokat neki egy ismeretlen egyén önként felajánlotta. (Derültség jobb felől.) Kérem, t. képviselő táisaim, higyjék meg, nem kell nagyobb lelkiismeretlenség egy alárendelt hivatalnoknak a rá bízott titok elárúlására, mint ha a kormány a tudott és ismert tényt hivatalosan misztifikálja, és Magyarországot félrevezeti. (Zajos helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Mert vagy igaz az, a mit az a hírlap ír, vagy nem igaz. Ha igaz az, a mit a hírlap ír, akkor kiderült, hogy Magyarország kormánya hivatalos módon és eszközökkel düpirozza a magyar közönséget. (Zajos helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Ha. pedig nem igaz, t. ház, miért nem állította a t. kormány azt a lapot a sajtóbíróság elé? (Igaz! Ügy van! bal felöl.) Hiszen Magyarországon
