Képviselőházi napló, 1892. XV. kötet • 1893. deczember 1–1894. február 6.

Ülésnapok - 1892-271

266 271. országos ülés 1893, deczember 13-án, szerdán. ügyi reformok eredeténé] merül fel. (Halljuk! Bálijuk!) T. ház! A még alig két éve befejeződött múlt országgyűlési cziklus alatt, sőt a jelen országgyűlési eziklus elején is az ellenzék részéről jövő sürgetésekkel szemben a szabadelvű párt vezérférüai több izben kijelentették, hogy a kötelező polgári házasság behozatala merénylet a nemzet kozérzűlete ellen. Hasonlóképen hangsúlyozták azt, hogy az 1868 : LIIT. tczikknek a gyermekek nevelésére vonatkozó rendelkezését megváltoztatni a vallási békére nézve közveszélyes. És mégis, mit látunk rövid idővel rá? Azt, hogy midőn gróf Szapáry Gyula távozik, a különben addig is csak az ellenzéktől átvett reformkísérletek által életét tengető szabadelvű párt, mely még a véderővita folyamán és a közigazgatás államosítására vonatkozó törvényjavaslat tárgyalása alkalmával is minden vonalon vereséget szenvedett, a helyett, hogy a parlamenti szokás által parancsolt parlamenti törvények rendelkezéséhez képest bevonta volna vitorláit, ipairkodik továbbra is fentartani uralmi állását akárminő módon, és eddigi szokásához híven böngész az ellenzéki reformtörekvések közt, hogy melyik ezek közt az, a mely neki ismét létjogosultságot nyújt? így azután saját kebeléből alakit olyan kormányt, a mely azon alapon áll, a melyet periig csak rövid hónapokkal ezelőtt elvetett, és nyiltan a nemzet elleni merényletnek nyilvánított az egész párt. (Ügy van! bal felől.) És ugyanaz a miniszter, a ki az 1868: LM. tczikket a legnagyobb vehemeneziával védte, a ki annak legszigorúbb végrehajtását minden oldalon sürgette, a ki azt bün tető szankczióval látta el s a ki azt hirdette itt, hogy a vallási béke csakis ennek a törvénynek fentartása által őrizhető meg, ugyanarról a helyről nyújt be javaslatot a törvény módosítása iránt. (Úgy van! bal felöl.) Már tisztelet a személynek, de én ily eljárásban hiába keresek politikai morált! Ily inparlamentáris eljárást nem találunk az egész világ parlamentjeinek történetében; s ezek után senki sem kívánhatja azt, hogy e reformot olyannak tekintsem, mint a mely a szabadelvű párt elveinek a szülöttje, hanem tekintem azt törvénytelen gyermeknek, melyet ama párt azért, hogy hatalmi állását megtartsa, tehát erkölcstelen indokból, adoptálni akart, (Élénk derültség a jobboldalon.) s azért én e törvényjavaslatot sohasem fogadom el. Még egy kérdésben kivánok nyilatkozni, (Halljuk! Halljuk!) mely legutóbb sokat foglalkoztatta a, közvéleményt, sőt a parlamentet is; ez a nemzetiségi kérdés. (Halljuk! Halljuk!) Azért nem nyilatkoztam már előbb, mert vártam, hogy a túloldal román- és szerbajkú képviselőinek valamelyike ezt megtegye. Hisz elég alkalmat szolgáltatott erre a belügyminiszter úr felszólalása a királyi válaszok fölötti vitában. Vártam, mert közűiök számosan régi tagjai e háznak s oly kerületeket képviselnek, hol a választók többsége fajrokonuk s így kell, hogy azok érzületét, kívánságait és esetleg sérelmét ismerjék. Azért, midőn e kérdés itt, a legilletékesebb helyen szóba kerül, várhattam, hogy ők feltárják ez állapotokat s rámutassanak, van-e és mily mértékű nemzeti izgatás, mily módon lehet a kérdéseket megoldani, a beíbékét a nemzet követelményeihez képest megszilárdítani és minden szeparatisztikus tö rekvésnek útját állani?- (Halljuk! Halljuk!) De hiába vártam. Hogy tehát magam is hasonló hibába ne essem, kötelességemnek tartom nyilatkozni ; először személyes reputáczióm érdekében, mert magam is szerbajkú honpolgár vagyok, másodszor, mert választóim nagy része szerb nemzetiségű, harmadszor, mert oly vegyesajkú várost képviselek, melynek boldogulásához az eddig különben igen jól megőrzött békés egyetértés föltétlenül szükséges. (Halljuk! Halljuk! Előrebocsátom, hogy én sem a specziális erdélyi viszonyokat, eem más románoklakta vidékek viszonyait, sem pedig a felvidéki tótság viszonyait alaposan nem ismerem. Azért ezekről csak általánosságban szólok, és így főleg azok nevében teszem meg nyilatkozatomat, kikhez magam is tartozom, kiket ismerek, é^ ezek a szerbek. (Halljuk! Halljuk!) Felesleges arra mutatnom, hogy honunkban évszázadokon keresztül nemzeti súrlódások s különös nemzetiségi szeparatisztikus törekvések ismeretlenek voltak. (Halljuk! Halljuk! a baloldalon.) Csak a jelen század közepe táján bizonyos bécsi körök, melyek a népszabadságnak igen nagy ellenségei voltak, hogy erre vonatkozó czéljaikat megvalósítsák, iparkodtak különös előszeretettel honunk fiai között faji és nemzetiségi tekintetből egyenetlenséget, sőt, hogy úgy mondjam, gyűlölséget szítani, (Igaz! Úgy van! a ba'oldalon.) különleges szeparatisztikus nemzetiségi kívánságokat és ambicziókat ébreszteni csak azért, hogy a közszabadság elnyomására és az abszolutizmus biztosítására vonatkozó törekvéseiket elérjék. (Ügy van! bal felől.) Ez sikerűit is nekik nagy részben, és ezen működésüket az abszolút korszak alatt tovább is folytatták s különös előszeretettel oltottak a nemzetiségekbe helytelen közjogi fogalmakat Magyarország államiságáról. (Igás! Ügy van! a baloldalon.) De tovább is mentek, és 1848. után Magyarországnak integritását is megsértették, midőn egy részét oly módon szakították el, mely a magyar közjognak abszolúte meg nem felel. (Igaz! Ügy van! balról.)