Képviselőházi napló, 1892. XV. kötet • 1893. deczember 1–1894. február 6.

Ülésnapok - 1892-271

271, orszftgos ülés 1893, űeezember 18-án, szerdán. 265 fejezést, és még inkább, a midőn konstatálnom kell azt, hogy a honvédségünk szervezete szintén nem felel meg állami önállóságunknak, és alárendelt szerepet játszik a közös hadsereggel szemben. (Ügy van! Úgy van! bal felöl.) Ily körülmények közt semmiesetre sem ismerhetem el, hogy a rendelet oly fontossággal bir, a melyre a t. kormány, mint vívmányra mutathatna rá, s a mely kilátást nyújtana arra, hogy állami önállóságunk külső jelekben és a külképviseletben is kifejezést fog találni. Az első szempontból pedig a kormány nem felelt meg még azoknak a csekély ígéreteknek sem, a melyeket az előző kormány kilátásba helyezett, a jelenlegi kormány pedig a parlamentarizmusnak kifejlesztésére és az ennek megfelelő politikai szabadság biztosítására a kabinetalakítás után köteíezőleg elvállalt. Hiszen mit látunk? Az ígért összes reformok közül benyújtott két javaslatot; az egyik a kúriai bíráskodásról szól. Ezt kénytelen volt benyújtani, mert már a múlt országgyűlési cziklus alkalmával egy hasonló törvényjavaslat volt beterjesztve]; ha tehát ezt mihamar be nem nyújtja, az egész nemzet szíve előtt teljes meztelenségében úgy mutatta volna be politikáját, hogy annak egyetlen czélja a hatalom megtartása. (Úgy van! bal felöl.) Erkölcsi kényszernek engedett tehát a kormány, a mikor e javaslatot benyújtotta, a mely — mint gr. Apponyi Albert igen t. képviselő úr röviden említette — épenséggel nem nyújt kilátást arra, hogy nálunk a képviselőválasztásoknál divatba jött visszaéléseket alapjában meg fogja szüntetni. Ily veszedelmes, elterjedt, és bátran merem mondani, a közhatóságok által nyíltan, a legnagyobb czinizmussal istápolt betegséggel szemben csakis a választási törvény teljes revíziója, megváltoztatása szükséges. Ez hangoztatva lett már többször e házban, hangoztatva lett folyton a sajtóban, és ki lett mutatva, hogy ez csakugyan a nemzet égető szükségét képezi. És mégis a kormány kitért ezen törvény elől, és, szokása szerint, félrendszabályokkal iparkodott valamit pótolni, hogy a bizalmat ilyen mesterkedések útján megtartsa. A közigazgatás reformja érdekében bein ujtott törvényjavaslat még ennyi javulást sem helyezett kilátásba; mert bár én feltétlenül szükségesnek tartom, hogy a közigazgatási bíróságok intézménye felállíttassák, a legcsekélyebb reményem sincs arra, hogy ezen törvényjavaslat, különösen az elsőfokú bíróságok összeállítási módja folytán közigazgatási bajainkon segítene, a közigazgatási sérelmeket orvosolná. Különösen nincs arra kilátásunk addig, míg közigazgatásunk az egész vonalon az KÉPVH. NAPLÓ. 1892—97. XV. KÖTET. önkormányzati jogok biztosításával reformálva nem lesz. És ezzel ki volna merítve e kormánynak a reformok terén való működése; de a helyett, hogy belekezdene azon reformok megoldásába, a melyek a nemzet égető szükségletét képezik, el akarja téríteni ezektől a nemzet figyelmét az által, hogy oly javaslatokat léptet előtérbe, a melyek egyrészt sem nem oly égetően szükségesek, másrészt pedig a melyeknek legalább is olyképen tervezett megoldása, mint azt a kormány teszi, népünk műveltségi fokát és valláserkölcsi érzületét tekintve, a nemzet többsége közérzületének nem felel meg. T. ház, nem akarok e törvényjavaslatok részletes kritikájába bocsátkozni ez alkalommal, de igenis, már előzetesen konstatálni kívánom, hogy a tőrvényjavaslatok, bár egyszerre terjesztettek a ház elé, konczepcziójukban egységes vezérelveket magukban nem foglalnak, sőt e tekintetben számos ellentét merül föl közöttük. Röviden akarok erre rámutatni. (Halljuk! Halljuk!) A míg ugyanis a házassági jogról szóló törvényjavaslat a legszabadelvűbb, hogy úgy mondjam, a legradikálisabb alapon áll, addig a vallásszabadságról szóló törvény valóságos torzképét nyújtja a vallásszabadságnak; a gyermekek vallási neveltetésére vonatkozó törvényjavaslat pedig, a melynek fő czélja visszaadni a szülőknek gyermekeik neveltetésében a szabad rendelkezési jogot, ezt határozottan lehetetlenné teszi az által, hogy a gyermek neveltetését a házasságot megelőző egyezséghez köti, és kimondja, hogy ezen egyezség a házasság után még a szülők közakaratával sem változtatható meg. T. ház! Ez az intézkedés olyan, hogy kizárja a rendelkezési jogot a nő részéről, mert nagyon jól tudjuk, hogy a házasság megkötését megelőzőleg az a fiatal, tapasztalatlan kis leány ezt a kérdést alaposan fel sem foghatja, és azt az ő akaratának megfelelőleg megoldani nem képes, így tehát ez a megegyezés nem az ő, hanem szülei akaratának kifejezése. És mégis később annak megváltoztatása, a nő akaratához képest, a férjjel egyetértoleg lehetetlenné van téve. Ennek folytán, véleményem szerint, a törvényjavaslat kizárja azt, hogy a szülő szabadon rendelkezzék gyermekének vallási nevelése iránt, és így eltéveszti tulajdonképeni czélját. Itt, t. ház, megállhatnék a kormány kritikájában, ha az általános politikai helyzet tisztázására és az részemről, felszólalásom folyamán többször koczkáztatott azon állításomnak, hogy a szabadelvű párt és a kormány politikájának végczélja csupán hatalmi állásának fentartása, igazolására nem tartanám szükségesnek konstalátni egy oly jelenséget, a mely épen a vallásu