Képviselőházi napló, 1892. XV. kötet • 1893. deczember 1–1894. február 6.
Ülésnapok - 1892-271
271, országos Illési 808. csökkenteni. (Igag! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Továbbá ha megnézem a közigazgatási bíróságról benyújtott törvényjavaslatot, hogy csak a legszembeötlőbb dolgot említsem, ott találom azt a nevezetes eszmét, hogy az elsőfokú közigazgatási biróságn.sk, mely több esetben nem fellebbezhető határozatot hoz, elnöke a főispán, (Igás! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) ki a döntés jogával van felruházva egyenlő szavazatok esetén; pedig ha lehet közeget fel • állítani, "mely közeg a bírói funkeziór.i nem alkalmas, mely a bírói qualifikáeziónak mindenben ellentétét valósítja meg magában, ez a közeg a főispán. (Élénk helyeslés a bal- és szélső balon.) Es látok még más valamit a közigazgatási bíráskodásról szóló törvényjavaslatban; (Halljuk! Halljuk!) látom a hatáskörnek némely igen szembeötlő hiányát. Látom, — hogy csak egyet említsek fel, — a katonakötelezettségi viszonyból fejlődő összes jogi konfliktusoknak a közigazgatási bíróságok hatásköre alól való elvonását. Pedig, ha van viszony, melyből vérbe menő sérelmet szenvedhet jogaiban az egyén, ha van viszony, a hol a közigazgatási közegeknek elfogultsága és jogi szempontból kifogásolható eljárásával szemben jogi garancziákra van szükség, akkor első sorban a katonai kötelezettségből előálló kérdéfek azok, melyekre nézve ez a szükség fenforog. (Igaz! Úgy van! a balés seélsőbalon.) Ezeket, t. képviselőház — minthogy a benyújtott javaslatok részletes birálatába belemenni időelőtti volna — csak mintegy bemutatóul, kóstolóul hozom fel annak igazolására, hogy a mennyit a t. kormány reformpolitikájából magunk előtt látunk, az nem jelent szakítást azzal a merev párturalmi rendszerrel, a mely ellen éveken át küzdöttünk, hanem inkább ezen párturalmi rendszernek csak tetszetősebb formát a, tetszetősebb ruházatba való öltöztetését jelenti. (Élénk helyeslés a bal- és szélsőbalon.) De ott van, t. ház, a kormánynak az a másik vívmánya, a melyet a nemzeti követelmények terén ért el, t. i. a magyar udvartartásnak létesítésére szolgáló kezdményező lépés. Mikor £ tárgyról e házban nyilatkoztam, nem haboztam elismerésemet kifejezni azon lépések iránt sem, melyeket a t. kormány e tekintetben tett, fentartván természetesen a kérdés megoldása feletti végleges Ítéletemet akkorra, a midőn a kormány által létrehozott egész megoldást látni fogjuk De mindjárt akkor megmondottam, hogy mi azokat a nemzeti követeléseket, a melyeket az 1867-iki kiegyezés alapján felállítottunk, egy organikus egésznek tekintjük, hogy mi azokat az önálló nemzeti deezember 18-án, saerá&n. 26 1 lét biztosításához szükséges minimumnak tekintjük, és azért bármily szívesen fogadjuk a magyar udvartartás ügyében történt kezdeményezést, ha <z az első lépés azon összes nemzeti vívmányok elérésére, ép oly határozottan meg kell tagfdnunk, illetve vissza kellene vonnunk minden elismerő szavunkat, ha azt tapasztalnék, hogy ez nem az első lépés, hanom ellenkező'eg — hogy úgy mondjam — csak megerősítése a kormánynak abból a czélból, hogy a többi követelményeket annál nagyobb hatálylyal, és annál biztosabban megtagadhassák. (Élénk helyeslés a bal- és szélsőbal n.) Hogy e tekintetben, t.ház, többször táplált gyanúm nem volt alaptalan, azt mindjárt a Ieg közelebbi ülések egyikén volt alkalmunk tapasz talni, a mikor Horánszky Nándor t. barátom a miniszterelnök úrhoz kérdést intézett a tekintetben, vajjon azonosítja-e magát, illetve szolidaritást vállal-e a boldogult hadügyminiszternek, tehát a hadügyminisztériumnak azon álláspontjával, mely szerint a magyar katonai oktatás soha létesíttetni, soha életbeléptettetni nem fog. A t. miniszterelnök úr nyilatkozata, ha annak tartalmát a burkolatból kihámozom, a melylyel azt a t. miniszterelnök úr tetszetősebbé tenni megkisérlette, nem egyéb, mint az. hogy r igenis a hadügyi kormány ezen álláspontjával a kormány szolidaritást vállal. Előbb bátor voltam íig3 T elmeztetni arra a hiányra, melyet a közigazgatási biróság hatáskörében tapasztalunk, hogy a katona-kötelezettségi v.'szonyból származó összes kontencziosus ügyek abból ki vannak zárva. Ez paralelljelenség azzal, a mi a t. miniszterelnök úr által felhozatott. Ha a katonai büntető biróság informálásáról van szó dilatorius formák közt, azzal a lehetetlenséggel találkozunk, hogy a modern jogszolgáltatás igényeinek érvényt tudjunk szerezni a nemzet törvényhozásában - mondhatni — páltkülönbség nélkül nyilvánuló akaratnak; ha közigazgatási bíróságot teremtünk, mindenféle jogviszonyra ki tudjuk terjeszteni annak hatályát, de a mi a katonai kötelezettségi viszonyt illeti, arra nem tudjuk. (Úgy van! Úgy van! a szélsőbalon.) Ha a nemzeti vívmányok, a nemzet jogos igényeinek elérésére törekszünk, el tudunk érni egyet-mást itt ott, mihelyt azonban a legfontosabbról van szó, arról, hogy a hadseregnek körében is érvényesüljön annyi, a mennyi a minimuma annak, hogy a nemzeti nagy eszme a nemzet által fentartott és az 1867: XII. tcz. által sem tréfából, sem frázisként, hanem igen komoly öntudatossággal magyar hadseregnek nevezett csapatokba belehoznssék, akkor egy fai előtt állunk, melynek tövében meghiúsul minden nem zeíi törekvés és nemzeti akarat, úgy, hogy ez nem alkotmányos eljárásunk egyik fontos feladata,
