Képviselőházi napló, 1892. XV. kötet • 1893. deczember 1–1894. február 6.

Ülésnapok - 1892-267

267. orsíágoa ülés 1898. deezember 7-én, csütörtökön. 167 ügyi és közművelődési terén csodákat lehetett volna művelni. A mi engemet illet, t. ház, mint méltóztatnak tudni, midőn a valutarendezési vágy szőnyegre került, mint képviselőhöz illett, tőlem telhetőleg igyekeztem megtenni kötelességemet, abban az irányban, hogy ez a csak szörnyű tévedésen alapúiható czélzat törvénynyé ne váljék, a mennyiben nem csak itt e házban igyekeztem az ellen felszólalni, hanem ezenkívül mindenkit iparkodtam felvilágosítani azon rendkívüli nagy károsodásról, mely a valutarendezési szándékból reánk fog hárulni. De legnagyobb sajnálatomra arról kellett meggyőződnöm, hogy mi ugyan kitűnő jogászok és még különb egyházpolitikusok lehetünk, de már üzletemberek egyáltalán nem vagyunk, hogy még a kereskedelmi kérdések gyakorlati megoldásában is kellő jártasságunk lehessen. így történik meg azután, t, ház, hogy mialatt egy elkeresztelési kérdés éveken keresztül izgatottságban tartja a kedélyeket, ugyanakkor a pénzügyminiszternek egy olyan intézkedése, mint az ezüst veretesnek a magánosok részére való beszüntetése, soha még csak kérdés tárgyává sem tétetett; pedig egy ilyen intézkedés borzasztó eredményeket szülhet, tönkre tehet egy nemzetet és trónt egyformán. Azt hiszem, t. ház, hogy mindnyájan napi imánkba foglaljuk azt a kérést, hogy »add meg mindennapi kenyerünket minékünk ma«; mert hisz mindnyájan tudjuk, hogy a mindennapi kenyér hiányában az emberiségnek legszebb és legnemesebb ideái: mint a haza és igazságszeretet, a trón iránti hűség és törvénytisztelet, felebaráti szeretet és jótékonyság, szóval mindazon szent és nemes eszmék, a melyek minket hevítenek és nagy tettekre buzdítanak, a mindennapi kenyér hiányában egyszerűen érthetlen frázisokká sülyednek. (Úgy van! Ügy van! a szélső baloldalon.) Ugyan ki merné tagadni, t. ház, hogy a kenyér és a pénzkérdés ma nem egy és ugyanazon fogalom? És mindazonáltal a — mint bátor voltam említeni — még sem hallottam soha senkitől, hogy a volt pénzügyminiszter urat imént említett eljárásáért, felelősségre, vagy még csak kérdőre is vonták volna. Ily viszonyok közt a valutarendezés ellen irányzott összes működésemnek, természetesen más eredménye nem lehetett, mint az, hogy az igen t. pénzügyi kormányzatnak valutarendezési vágya csábjaitól csaknem elkápráztatott egyik tagja a háznak itt a házban igyekezett az én tapasztalatokból merített és sok fáradságom árán alakúit nézeteimet nevetségessé tenni, a mennyiben, a mint talán méltóztatnak reá emlékezni, Hegedüs Sándor t. képviselő úr itt a t. ház előtt nekem elméleti leczkét igért adni a valutarendezési műveletekről azon beszédem után, a melyre nézve teljes joggal hivatkozhatom, hogy annak minden egyes szava bevált, s a melyről mondhatom, hogy az európai összes pénzügyi tudósaink nézeteivel találkozott, úgyannyira, mintha csak tőlem vették volna valutarendezésünkre vonatkozó nézeteiket. Hiszen, t. ház még csak el is hinni azt, hogy ez a két birodalom azon 312 millióval, vagy mondjuk 40Ö millió arany forint összeggel, melyet szintén kölcsön kell fölvenni, é-s a melynek kamatait is, esak törzsadósságán \k nagymérvű kiterjesztéséből fedezheti, hogy ez a két állam azzal a 400 millió kölcsönzött aranynyal egyszerre kész fizetesképessé váljék, és minden emberi számítás szerint készfizetőképes is maradjon,— ezt még csak elhinni is már magában a jó hitelképesség rovására eső dolog. Sajnos, t. ház, hogy ezt a képtelenséget mégis nagyon sokan elhitték; de azért nem hittük el mindannyian, mert a mint Helfy t. képviselőtársamnak itt a házban elmondott nyilatkozatából is emlékezem, az ő állítása szerint is nagyon sokan voltak úgy a külföldön, mint az országban olyan férfiak, a kik őt levélben is arra figyelmeztették, hogy mindent kövessen el az iránt, hogy az a káros valutarendezési törvényjavaslat, ha csak lehet, törvénynyé ne váljék. Hát én egyáltalában nem bámulom azt, hogy az eddig még nagyon olcsó dicsőség özönétje fürdőző kormány (Derültség.) a felmerült ellennézeteket egyáltalában figyelembe sem vette; hanem azon már nagyon csodálkozom, hogy a i. pénzügyminiszter urat, a volt pénzügyminiszternek, Széll Kálmánnak a valuta ankétben elmondott nézetei gondolkozóba nem ejtették. Megvallom, hogy én a valutarendezésről szóló törvényjavaslat tárgyalása alkalmával elmondott beszédem miatt rám szórt mindenféle gúny után mindig ezen beszédben találtam vigasztalást, mert megvallom, hogy annyi merőben ellentétes nézet után, bizony olykorolykor felvetettem magam előtt is azon kérdést, hogy vájjon nem ál!ok-e egy óriási tévedés hatása alatt? Én minden ily alkalommal Széll Kálmán volt pénzügyminiszternek a valuta, ankétben elmondott beszédére gondoltam, mert abból ráfeudtam következtetni, hogy egyáltalában valami nagyot nem tévedhettem. Engedje meg a t. ház, hogy Széll Kálmán volt pénzügyminiszter úrnak azon említett beszédéből egy pár érdekes részletet felolvassak. (Halljuk.' Halljuk!) Többek közt a valuta ankétben elmondott beszédében így nyilatkozott; »A másik, mit meg-