Képviselőházi napló, 1892. XV. kötet • 1893. deczember 1–1894. február 6.

Ülésnapok - 1892-266

366. orsaägos Biés IS96 deeiember 8-án, ggérAára. 153 Horváth Géza: Minthogy meg vagyok győződve arról, hogy a t. kormány általános pénzügyi politikája mások részéről megfelelő szakszerű méltatásban fog részesülni, ennélfogva jelen igénytelen felszólalásomban csakis a szorosan vett tételes pénzügyi, illetékügyi, adóügyi törvényekkel, azok kezelésével, szóval a pénzügyi közigazgatással kívánok foglalkozni. (Halljuk ! Halljuk !) Igaz, hogy ez meglehetősen unalmas, sokak előtt száraznak tűnik fel ; igaz az is, hogy e tárgynál csak nagyon csekély parlamenti sikert lehet elérni; azonban, szerintem, e kérdés nem kevésbbé fontos a másiknál, mivel jó pénzügyi politika a népesség viszonyainak megfelélő illeték- és adóügyi törvények és azok helyes végrehajtása nélkül aligha képzelhető. (Úgy van ! a bal- és sséUö baloldalon.) Az abszolút korszakból kellemes örökség gyanánt ránk maradt intézmények közül a legfontosabbak és mindnyájunkat legközelebbről érdeklők azok, melyek az állami szolgáltatásokat, a készpénzben és bélyegjegyekben lerovandó illetékeket és adatokat tárgyalják; valamint az is kétségtelen, hogy e kornak sajátszerű bélyege e törvényeken van legsajátságosabban kifejezve elannyira, hogy az újabban a magyar törvényhozás által alkotott pénzügyi tételes törvényeken is az a sajátszerű, bürokratikus, Bach-szertí fölfogás vonul végig, úgy, hogy a pénzügyi törvényekkel való foglalkozás közben az embernek alkotmányos érzete fellázad, és úgy képzeli, hogy pénzügyi törvényeink és közigazgatásunk nem egyebek, mint a Bachrendszernek sajtóhibákban bővelkedő rossz magyar fordításai. Ép ez az oka, hogy e törvények a nemzet köztudatává sohasem lettek, vérébe sohasem mentek át. (Úgy van! a baloldalon.) Minden törvénynek egyik legelemibb kelléke a könnyű megérthetés. A mi pénzügyi és adóügyi törvényeinkről, de főleg illetékügyi törvényeinkről, a melyek az eredeti Baeh-korszakbeli törvényeknek csekély módosítással öszszeségét képezik, azoknak legőszintébb bámúlói sem mondhatják, hogy a törvény e kellékével birnak. (Úgy van! a balodalon.) Homályos, nehézkes, idegen kifejezésmódokkal s megfordított szókötéssel biró osztrák-magyar nyelvezetük miatt ezek még azok által sem érthetők, a kik szakszertíleg, hivatásszerííleg kénytelenek azokkal foglalkozni, s így még maguk a pénzügyi közegek sem emelkedtek arra a magaslatra, hogy azt megérthessék. Ezt már az is világosan mutatja, hogy maga a pénzügyminisztérium szükségét látja majdnem minden egyes illetékes bélyeg-törvényszakasz felvilágosítására rendeletileg intézkedni, a törvénynek végrehajtásáKÉPVH. MAPLÓ, 1892—97. XV. KÖTBT. ról- rendeletileg gondoskodni, és ha valahol, itt érvényesül az, hoajy az állami közigazg tás ezen a téren nem annyira törvények által, mint rendeletek által történik. Itt nyer sajátszerű igazolást az a felfogás, hogy törvényt hozni és azt végrehajtani nagyon különböző két dolog. Mikor a kormány egy pénzügyi törvényt életbe léptet, azt rendszerint megfelelő életbeléptetési, végrehajtási rendelettel szokta ellátni. És sajátságos valami az, hogy ezek a rendeletek sohasem a törvénynek kibővítésére, sohasem, hogy úgy mondjam, a törvény intézkedéseinek könnyítésére, hanem mindig azoknak szigorítására vonatkoznak. Eendszerint azzal kezdődik az ilyen rendelet, hogy »ez a törvény ezt és ezt óhajtja mondani, de ebből nem következik ám az, hogy azt is stb. jelenti.« És itt van a korlátozás, hogy valamiképen liberálisabban ne fogja fel az illető tisztviselő. Tovább megyek. Koronkint jelennek meg pénzügyi rendeletek, melyek rendszerint úgy kezdődnek,hogy : ^Tapasztaltatván*, »Egy előfordult eset alkalmából*:.Ez a bevezetés, a hol eimondatik az eset, s a törvény illető intézkedése röviden rekapitulálva lesz, illetőleg a hibásan eljárt közeg felfogása helyreigazíttatik azzal, hogy igaz, hogy a törvény azt mondja, de — és itt jön a csavarintás — minthogy ezt mondja, tehát következik az, hogy a törvény intézkedése alatt nem az értendő, mi abból kiolvasható, mi által rendszerint lyukas mogyoróvá válik a törvény egész intézkedése"; meglévén a skelet, de a valódi tartalom hiányával. Mi természetesebb, hogy ily viszonyok közt az a kevésbbé művelt alantas pénzügyi közeg nem tudja magát tájékozni és a közeg tájékozatlanságának az árát a nagyközönség adja meg. És különösen áll ez az illetéktörvényekre. Nem hiszem, hogy az illetékek tekintetében valahol a világon annyi visszaélés követtetnék el, mint Magyarországon. Nagyon érdekes statisztika volna, ha a t. pénzügyminiszter úr megfelelő tisztikarát, a számvizsgálókat utasítaná arra, hogy számítaná ki, hányszor kapott a kincstár s mily mennyiségben olyan összeget, a melyhez joga nem volt. Hiszen elismert dolog, hogy a szegény alantas közegek félvén a hibás kivetésért a felsőbb hatóságtól, mindig a maximumot veszik, és sohasem veszik figyelembe az elévülési törvényt, 25 — 30 év előtti hagyatékokat tetszésük szerint megilletékeznek. Sőt tovább megyek, az ezelőtt 25—80 évvel felvett hagyatéki kimutatásokat, leltárokat átnézvén, az okmányokban az akkori értéket kitüntető alapot felveszik, s azután összehasonlítván azt a hagyatéknak mostani felemelkedett értékével, így szabják ki reá az illetéket. Ez így van. Wekerle Sándor miniszterelnök és pénzügyminiszter: Ez helyes is! 20