Képviselőházi napló, 1892. XV. kötet • 1893. deczember 1–1894. február 6.

Ülésnapok - 1892-266

142 266, erszágvsSIée 1803. deczember fián. szerdán. érdekében fog felhasználtatni ez az 50.000 forint, mintegy védelmi eszközül azon támadásokkal szemben, melyeket mindennap tapasztalhatunk. Ily értelemben elfogadom a tételt. (Helyeslés a hal- és szélső baloldalon.) Bernáth Dezső jegyző: Vajay István! Vajay István : T. ház! Nem tudom ugyan egész határozott biztossággal, csupán belső okokból következtetem, hogy a t. miniszterelnök úr rendelkezésére bocsátandó s a t. ház által megszavazandó rendelkezési alapból a t. kormánynak hivatalos sajtóorgánuma is szubveuczionáltatik-e ? Elvileg ez ellen alig lehet kifogásom ; utóvégre nagyon helyes, ha a t. kormány a neki szolgálatot tevő sajtót honorálja. Azonban e kérdés alkalmával egy igazságot kívánok konstatálni, és ez az, hogy voltaképen nem a t. kormány, hanem maga a magyar nemzet az, mely adóforintjainak bizonyos részével a papiros »Nemzet«-et szubvenczionálja. Ezen igazságból kifolyólag pedig mindenesetre joggal elvárhatjuk, hogy a nemzet minden egyes tagját, ha nem is egyenlő rokonszenvben, de méltányosságban s tiszteletben részesítse a magyar kormány hivatalos lapja. De e várakozás ellenére azt tapasztaljuk, hogy rövid negyedév alatt a papiros »Nemzet« sorra sértegeti a magyar nemzet tanítói karát, a mágnásokat, a papokat és mindazokat, a kiket a t. kormány szorultságában előrántott, a liberalizmus álarczában bemutatott, voltaképen pedig a protestantizmus felekezeti mezébe bujtatott reformterveit nem helyeslik. (Mozgás a jobboldalon.) Állításaimat egyenként fogom igazolni. Augusztus közepe táján a t. kormány officziózus lapja, a t. miniszterelnök úr által is ilyennek bevallott »Nemzet«, regisztrálta azt, hogy az ország tanítói a fővárosban tanácskozásra gyűlvén össze, küldöttséget menesztettek a t. kereskedelemügyi miniszter úrhoz, kérvén, hogy tekintettel a tanítók szerény anyagi viszonyaira, őket ingyen vasúti jegyekben részesítse, hogy mennél többen vehessenek részt a tanítók gyűlésén. A kereskedelmi miniszter úrnak joga volt e kérést figyelembe venni, joga volt azt indokolással, vagy a nélkííl niegta-1 gadni, a mint csakugyan a zónadíjszabás olcsóságára való hivatkozással ezt a kérelmet nem teljesítette. A sajtónak pedig joga van az ilyen dolgokat regisztrálni, megjegyzésekkel kísérni, meg is kritizálni; azonban egyhez nincsen joga, ahhoz t. i., hogy az ország tam'tókarát vérig sértse, persziflálja és oly módon aposztrofálja, a hogyan azt a t. papiros »Nemzet« tette. A többek közt ez a papiros »Nemzet« egész megütközéssel emlékszik meg erről az esetről, ket mondván, hogy: Különös dolog, ezek a tanítók milyen szerény emberek, kár, hogy nem kértek a maguk számára még egy-egy remontoire órát, s azután következik egy oly kitétel, a melyet tisztességes ember csak idézési szükségből szokott ily nyíltságban mondani, hogy: »és gyermekeik számára pelenkát.« Azt gondolom, t. ház, hogy ily hangnak nyilvánulása semmiesetre sem illő a magyar kormánynak magyar officziózus lapjához. (Mozgás jobb felöL Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Utóvégre Magyarország tanítókara nem olyan bitang testület, a melyet minden pennaforgató fajankó büntetleníil gyalázhasson. Már pedig tény az> hogy az a hang, melyet felemlíteni voltam szerencsés, illetőleg szerencsétlen, olyan, a melyen nem azok az emberek írnak, a kik tisztesség" tintájába, hanem, a kik kocsikenőbe mártják a tollúkat, De menjünk tovább. Október hó folyamán felmérőit itt a házban egy inczidens, mindenesetre sajnálatraméító, mely azonban örvendetes módon kiegyenlítetett. Ezen inczidens alkalmából a papiros »Nemzet« úgy tünteti fel az esetet, mint az arisztokráczia harczát a demokráczia ellen. Eltekintve e felfogás nevetséges voltától, egyáltalában nem tartom a hivatalos sajtó feladatának azt, hogy itt osztályharczot idézzen fel; erre nem volt semmi alap; azonban tény az, hogy a t, kormányéi nök úr és gr. Apponyi Albert t. képviselő úr közt felmerült inczidens alkalmából a t. papiros »Nemzet« hegyibe megy a mágnásoknak, s azzal aposztrofálja őket

? hogy hatalmi viszketegségben szenvednek, s hogy kár lesz nekik ezt a viszketegséget fitogtatni, mert hiszen megmondta az ország költője, hogy: »Méltóságos nagy uraim! hogy yagytok ? Viszket-e egy kicsikét a nyakatok ?« Talán jó lett volna megemlékezni a t. papiros »Nemzet«-nek arról, hogy voltaképen a kormány tagjai közt is nemcsak hogy méltóságos urak vannak, hanem valamennyi valóságos kegyelmes úr. Vagy talán csupán a grófokra értette ezt, és ezen nyakviszketegséget gyógyító nyakra valót nem kívánja a kabinet tagjaira alkalmazni ? Szalay Imre: A miniszterekre általában l (Derültség a szélső baloldalon.) Vajay István: Ezt ismét olyan szerencsétlen, egészségtelen iránynak tartom, a mely ellen a mi tiltakozó és óvó szavunkat fel kell emelnünk. Egy hónappal későbben, és csodálatosan megint a hónap közepe táján, november 19-én, és ekkor már vezérczikkben »Az ész kultusza« czímen elnevezi a sötét tudatlanság és ostobaság bajnokainak mindazokat, a kik véletlenül önállóan merészelnek gondolkozni, és nem követik vakon a t kormányt az ő reformtörek-