Képviselőházi napló, 1892. XV. kötet • 1893. deczember 1–1894. február 6.

Ülésnapok - 1892-261

g 864. trsisésr®s Iléil89*. i««mbir 80-in, wWidrtBkftt. szól az indokolás az alantas tisztek rendszeresítéséről, itt a t. honvédelmi miniszter úr következőket mondja : »Jel enleg ezen rendfokozatban a hadi létszámviszonyok oly kedvezőtlenek, hogy még a tábori csapatoknál is alig van egy század, hol a századparancsnokon kivül még egy tényleges állományú alantos tiszt volna beosztva; a tartalékcsapatoknál és a póttesteknél, a melyeknél a póttartalékosok, illetve a kiképezetlen újonczok nyernek beosztást, ezen viszony még kedvezőtlenebb, ezeknél gyakran a századparancsnokok sem tényleges állományú tisztek. De békében is az alantos tisztek állományából szükséges elvezénylések oly számosak, — hadi iskola, felsőbb tiszti, badbiztossági, élelmezőtiszti lovagló-, vivó-és tornamesteri tanfolyamok,lövész iskola stb. stb., — hogy mindennapi jelenségnek tekinthető azon, a szolgálatot nagy mérvben károsító helyzet, miszerint egy-egy Századnál egyetlen egy beosztott tiszt vagy hadapród sincsen jelen, és a századparancsnok az egész szolgálatot egymaga kénytelen ellátni századánál ; sőt nem ritka eset az sem, bogy a csekély létszámból való elvezénylések, megbetegedések vagy meg nem tagadható szabadságolások folytán, egy-egy liszt két századparancsnokságot vezet egy időben.« És a dolog valóban úgy áll, a hogy a t. honvédelmi miniszter úr itt az indokolásban előadja, és daczára ennek, t. ház, már eddig is bocsátott a honvédség a népfelkelés rendelkezésére tényleges tiszteket, most pedig a t. honvédelmi miniszter úr ismét 127 tényleges tiszt rendszeresíthet óhajtja a népfelkelésnél. Részemről, ismétlem, helyeslem ezen intézkedést, mert magam is belátom, hogy a népfelkelést szervezni kell, és oly állapotba kell hozni, hogy szükség esetében az ellenség előtt megáll hassa helyét, de mindaddig, míg a honvédség tisztikara teljesen ki nincs egészítve, szeretném, hogy csínján bánjunk a népíölkeíéssel. Tovább menve, t. ház, nyomós okok követelnék a gyalogszázadkeretek békelétszámának némi szaporítását, továbbá a honvédség által mozgósítás esetén felállítandó pót- és tártaiékformáczióknak teljes biztosítását, ha lehetséges ezek kereteinek béke idején való felállítása, sokkal elsőbbrangú teendő volna, mint pld. a népfölkelés pótcsapatairól gondoskodni. Ma, t. ház, midőn még a honvédségnél is igen sok költséggel járó sok tennivalónk van, a népfelkelésre már eddig is milliókat költöttünk, pedig méltóztassék elhinni, hogy 200 ezernyi jó szervezettel bíró harczképes és harczkész honvédség a harcztéren sokkal többet fog érni, mint kétszerannyi nem egészen tökéletes szervezetű, nem teljesen harczképes és harczkész honvédség és népfölkelő együttvéve. Az ellenségnek legelső sorban a harczképesség imponál. Legelső időkben, a mikor még a külföld a honvédséget nem ismerte, és a nagyobb gyakorlatokon megjelent külföldi szakértők nem foglalkoztak sokat a szárnyerővel, hanem — saját tapasztalatomból tudom — ataque előtt a felvonuló ezredeknek, úgyszólván, a gyomrába jöttek be, megfigyelték a száguldó hadsorokban uralkodó fegyelmet és rendet, és óráikat elővéve, perczekre számították, hogy mennyi idő alatt fejlődött ki és vetette magát a lovas test az ellenségre. T. ház! Ezen aggályaimat kifejezvén, rátérek a honvédelmi miniszter úrnak egyes szándékolt főbb intézkedéseire. (Halljuk! Halljuk!) A honvédelmi miniszter úr legelőször is a honvédtisztikar létszámának kiegészítését óhajtja. Meghajlom ezen szándéka előtt. Nagyon szükséges a honvédség harczképességére, s a hunvédelmi miniszter úr ennek elérésére három módozatot jelez. Az első módozat: tényleges tisztek kiképzése a Ludovika-akadéniián. Ehhez nincs semmi mondanivalóm. A második módozat: a közös hadsereg tényleges tisztjeinek átvétele a honvédség tényleges tiszti állományába E miatt aggályaimat e házban már többször kifejtettem, s erről a dologról most nem akarok bővebben beszélni, egyszerűen csak azt jegyzem meg, hogy elvitázhatatlan, hogy ez áthelyezések a honvéd tisztikar jogos igényeit sértik az előléptetéseknél, (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) és tudvalévő, hogy, ha ez átvett tisztek nyugdíjaztatnak, kizárólag a magyar kincstár terhére esnek, pedig talán alig áll arányban a honvédségnél teljesített szolgálatuk azzal a nagy teherrel, a melyet mint nyugdíjasok a magyar államnak okoznak. Bolgár Ferencz: Ezredesek jönnek át! Tóth Ernő: Igen, megtörtént, hogy negyven évi szolgálattal bíró ezredes is tétetett át Ln ugyan, ha ez már szóba jött, meghajlok annak az ezredes úrnak katonai képessége előtt, nem vonok le belőle semmit, kitűnő katona lehet, de negyven évi szolgálat után kiöregszik a szolgálatból. (Halljuk! Halljuk!) Ha már a t. honvédelmi miniszter úr szükségesnek találja azt, hogy a honvéd - tisztikar kiegészítésére e módozatot is igénybe vegye, — mert lehet, hogy szükség törvényt bont, s tudom, hogy nagy a hiány, — néhány dologra bátor volnék becses figyelmét felkérni. Első sorban is arra, hogy lehetőleg még teljes testi erővel biró tisztek tétessenek át a honvédséghez, továbbá, hogy jó minősitvényük legyen, mert bizony rossz minősítvényű közös hadseregbeli tiszttel a honvédség