Képviselőházi napló, 1892. XV. kötet • 1893. deczember 1–1894. február 6.

Ülésnapok - 1892-265

122 266. #rssiág»s ülés 1898. deczember 6-én, kedden. tokai jövedelméből, de a köznép nagyobb része, a melynek egyedüli birtoka a szőlő, kénytelen vagy olcsó napszámból tengetni életét, vagy cselédnek elszegődni, vagy otthonán kivííl, talán az Oczeánon túl keresni életének alapfeltételeit. Ezért elvárom a t. többségtől, hogy nem fog e kérdésből pártkérdést csinálni, és elvárom képviselőtársaimtól, a kik, mint én kötelességemet teljesítem, úgy ők is teljesítsék kötelességüket az általuk képviselt kernlet iránt, és támogassák az én indítványomat. (Helyeslés bal felől.) És most magára a tárgyra térek át. A szőlő regenerácziójánál kettős feladat előtt állunk, t. ház. Mindenekelőtt feladatunk a szőlőt, a termőföldet megtartani, megtartani hazánk földjét és fentartani a falvak népét, fentartani hazánk népét. Ezen két feladat egyikét sem teljesítjük az által, hogy homokterűletre viszszük a szőlőművelést, mert ez által egészen új vidéket nyitunk a szőlőművelésnek, és egész új embereknek adunk kenyérkeresetet. Ezen két feladatnak csak úgy felelhetünk meg, ha a létező szőlőket részint amerikai veszszőkkel, részint gyümölcs és eperfákkal beültetjük. Ha most nézzük legtöbb megyének tulajdon viszonyait, látjuk, hogy az úgynevezett majorsági szőlő, mely a dézsma alól el van vonva, csak kis részét képezi a szőlőknek, és ezen területeknek túlnyomó nagy része a dézsmaháíralék terhe alatt van. Költséges és fáradságos befekte tésekre teljesen alkalmatlan talaj ez. Én nem képzelek magamnak olyan lelketlen, olyan embertelen kormányt, a mely a saját hibáján kívül koldusbotra jutott népet arra unszolná, hogy ültesse be szőlőjét erejének végmegfeszítésével és nélkülözésekkel csakis azért, hogy újra teremtsen egy alapot, hogy aztán elexequáltathassa az állam, és az illető teljesen elveszítse munkájának gyümölcsét. De meggondolatlanul igen könnyen előfordulhat ez az eset a jelenlegi viszonyok közt, mert ott vannak a vándortanítók, a gazdasági egyesületek, ezek folyton unszolják a népet a beültetésre. Itt Herman Ottó t. barátom egészen nemes indokhói felszólalt, hogy mindnyájan legyünk buzgó apostolok a tekintetben, hogy ébreszszük fel az öntevékenységet, Ha, t. ház, felül nekünk ez a nép, és beülteti szőlőjét nagy fáradtsággal, alig hogy az első termés mutatkozik, megszólal a végrehajtó dobja, és azt a szegény embert kidobják a szőlőből, és annak szomorúan kell látnia, hogy ő dolgozott, ő kapált, és más szüretel. (Igás! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) De, t. ház, szerencsére bizalmatlan már a mi népünk, nem ad az meddő ígéretre semmit. Arra a földre szőlőt nem ültet, és igen jól teszi. Hivatkoznak Fraucziaországra, hogy ott az állammik sokkal kisebb támogatásával befejezték a szőlőregeneráczió műveletét. De kérdem, t. ház, volt-e Francziaországban a szőlő dézsmával terhelve, a mikor kipusztult? És van-e valaki, a ki föl nem tételezné a franczia kormányról, hogy első dolga lett volna az ilyen hátralékoktól felmenteni az ottani kisbirtokosokat ? ' Ott nem volt erőszakkal meggátolva a szőlőregeneráczió művelete. Azért indítványozni fogom ez alkalommal az elpusztult szőlőterületeken levő összes dézsmatartozások törlését, illetőleg az 1891 : I. tcz. 6. §-ának megváltoztatását. Indokomat azon törvény keresztülviteléből merítem. Mikor a t. kormány azt a törvényt megalkotta, az a téves hit vezérelte őt, hogy az elpusztult szőlőterületekből kitűnő szántóföldek fognak válni. Ez tévedés volt, mert léteztek ugyan ilyen kipusztult szőlőterületek, például Gyöngyös vidékének termékeny síkságán, de ezek nem voltak dézsma alá vetett szőlők; mert a földbirtokosok csak az olyan földeket adták ki dézsma alá vetett szőlőknek, a melyek részint sivárak, részint meredek fekvésnek voltak, melyek szántóföldekűl egyáltalán nem voltak használhatók. Hogy ez így van, azt a financziális eredmény is mutatja. « Hiszen hallgatag bevallja ezt maga a költségvetés is, a hol hét millió és nem tudom hány százezer forint hátralékkal ^szemben előirányoz a t. miniszter úr 200 000 forint bevételt. Én határozottan azt mondom, ha a tartozás ezen elpusztult területekről teljesen töröltetik, az állam egyetlenegy krajezár behajtható követelést nem veszt, mert, a inig ezen elpusztult szőlőterületek nincsenek beültetve gyümölcsfával, vagy amerikai vesszővel, addig azokról egy krajezárt behajtani nem lehet; a mig pedig a szőlődézsmateher rajtuk fekszik, azokat egyáltalában senki sem ülteti be. T. ház! A zárszámadásokhoz folyamodom, és ott azt látom, hogy 1892-ben esedékessé vált 1,567.000 forint, és a régi 6 millió hátralékkal szemben bevétetett 317.000 forint. Tehát tény, hogy a még el nem pusztult szőlőterűlet az egésznek csak egy harmadrészét teszi ki, a mennyiben, ha nagyon pesszimisztikusan számítunk, kétharmadrész elpusztult, és egyharmadrész még fennáll. Ez pedig az összes területnek, a mely dézsma alá tartozott, csak egyötödrészét képezi. Azt hiszem, tisztán kimutatja a zárszámadás, hogy az elpusztult terűletek után egyetlen egy krajezár sem hajtható be a dézsmahátralékból. Magam interpelláltam a miniszter urat, hogy a nógrádi pénzügyi igazgató kiadta a rendeletet, hogy hajtsák be a hálr.dékot, de egy krajezárt sem hajtottak be, mert, ha végrehajtást