Képviselőházi napló, 1892. XV. kötet • 1893. deczember 1–1894. február 6.

Ülésnapok - 1892-264

984. orsnágos ttléi 1898. deceemfeer 4-én, hétfőn. m cziók. De abból, mert akkor így volt, mert e I dologra nézve soha törvény nem intézkedett, I lehet-e azt következtetni, hogy ma is szükségtelen e funkeziókat egymástól törvén yhozásiíag elválasztani? Nem, t. ház! Valamint az udvartartás egyes méltóságainál szükséges volna, hogy törvényileg mondassék ki, mik a funkczionáriusok feladata és jogai, épúgy a kabinetirodánál is szükség van arra, hogy e dolgokat külön válaszszák, és törvényileg rendezzük ! (Úgy van! Úgy van! a szélsőbalon.) Külön választattak ugyan ezek az élet által, de sohase törvényileg, és soha egészen a részletességbe menő preczizitással. T. ház! Nem akarok e tekintetben határo zati javaslatot benyújtani, a mint hogy előttem szólott t. képviselőtársam, Meskó László sem nyújtott be, űe azért sem akarom ezt tenni, mert tudom, a sorsa az lenne, a mi az Ugron Gábor t. képviselőtársam határozati javaslatáé volt, s a mi, úgyszólván, minden javaslatnak a sorsa, a melyre nézve a kezdeményezés erről az oldalról jön. De nem teszem ezt azért sem, mert nem tartom ma a veszedelmet imminensnek. Addig, a míg ő Felsége uralkodik, azt gondolom, az eredményre nézve tökéletesen egyre megy, vájjon ezek a dolgok egyszerűen rendeletben vannak-e elintézve, vagy pedig törvényileg, mert meg vagyok győződve, hogy, a milyen alkotmányos uralkodó 'ó Felsége, az így nyert jogokat soha másra, mint az ország üdvére és javára felhasználni netn fogja. (Általános helyeslés.) De nem is erről van szó, t. ház. Ily institucziókat nem egy uralkodónak, nem egy személynek alkotunk, hanem alkotjuk azokat századokra kihatólag, s különösen kényes dolog ez a jelen korszakban, a mely átmeneti korszak, mert hiszen a modern alkotmányos államot a mi korunkban csináljuk meg Magyarországon. (Igaz! Úgy van! a szélső) baloldalon.) Az ily tényekből, a milyen ez is, később, századok múlva, konzequencziákat vonnak le, azokat jogok forrásává teszik, hogy majdan az ország és a nemzet ellen aknázhassák ki. Ezért tartanám szükségesnek, hogy e tekintetben törvényileg intézkedjünk, és én csak fel akartam hívni a t. kormány figyelmét, hogy ezzel a kérdéssel foglalkozzék. A tételt különben elfogadom. (Általános helyeslés.) t Bernáth Dezső jegyző: Beöthy Ákos! Beöthy Ákos: Méltóztassék megengedni, t. ház, hogy én is néhány megjegyzést tegyek. (Halljuk! Halljuk! a bal- és szélső baloldalon.) Röviden kívánok szólani, mert hiszen, miként méltóztatnak talán emlékezni, nem egyszer, de a viták folyamán többször kifejtettük abbeli nézetünket, hogy nagyobbszabású vitát sem j I általánosságban, sem a részletekben nem csináI lünk, nem pedig azért, mert, mivel az egyházpolitikai kérdések dominálják az egész helyzetet, azt akarjuk, hogy mentül könnyebben és mentül hamarább odajussunk, hogy ezeket a fontos javaslatokat érdemileg tárgyalhassuk. Azonban azon kérdések, a melyek itt fel vettettek, oly nagy fontossággal és horderővel bírnak, hogy talán nem felesleges, ha álláspontom jelzésére egy-két rövid észrevételt teszek. (Halljuk! Halljuk !) Ki kell jelentenem mindenekelőtt azt, hogy én az udvartartásnak azt a megoldását, a melyet a t„ miniszter úr foganatosított, teljesen kielégítőnek nem tartom. Ez tulajdonképen inkább a magyar udvari szertartás, mint a magyar udvartartás kérdésének elintézése, inkább formális, mint materiális megoldás. Én az olyan udvartartást tartom helyesnek, a mely abból a nagy elvből indul ki, hogy a diuasztiának nemzetinek kell lennie, hogy a dinasztiának nagy nemzeti missziója van, hogy az a magyar társadalomnak, a magyar államnak, a magyar nemzeti eszmének központja, hogy annak propagandát csinál, és hogy ebben az udvartartás is neki segélyére van. Hogy az udvartartás mily nagy befolyást gyakorol, ez irányban elég XIV. Lajos udvarára hivatkoznom, itt Magyarországon Mátyás király, Bethlen Gábor udvarára, melyeknek a nemzeti kultúrára, a nemzeti élet fejlődésére roppant nagy befolyásuk volt. Azonban elismerem, hogy a mit a t. miniszterelnök úr létesített, az az eddigi állapottal szemben bizonyos javulást jelent, egy sérelem megszüntetését képezi, és miután kilátásba méltóztatott helyezni, hogy ezen akczió még befejezve nincs, azt hiszem, elementáris parlamentáris kötelesség, hogy az ember a kormány akczióját ne kívánja bizonyos parlamentáris intézkedésekkel, indítványokkal zavarni. Felhozatott az is, hogy ez az udvartartás törvényhozásiig rendeztessék. Ezen kérdésnél két dolgot kell disztingválni. Ha a kérdést abból a szempontból tekintjük, hogy törvényes rendezésre azért volna szükség, hogy a nemzet jogai mintegy konstatáltassanak, akkor természetesen törvényre szükség nincs, mert a nemzetnek külön udvartartáshoz való joga kétségbe nem vonható. De ha az udvartartás törvényes rendezésének szüksége azzal indokoltatik, hogy a jogosítványok és fünkeziók szabatosan domboríttassauak ki, és az az amabilis konfúzió, mely eddig létezett, mint azt Hoitsy Pál t. barátom találóan kifejezte, megszüntettessék, akkor arra okvetlenül szükség van. Különösen két mozzanatot kell figyelembe venni. Az egyik az, hogy nekünk voltaképen I egész udvartartásunk és udvari intézményeink