Képviselőházi napló, 1892. XV. kötet • 1893. deczember 1–1894. február 6.

Ülésnapok - 1892-264

_ 94 ***. ecuAfoi lilét 1898 áeeaemlser 1-én, hétf&B. a király bizalmát. Az ezután jövő miniszter, gróf Ánersperg János véletlenül már nem volt főudvarmester, mert akkor főudvarmester más volt, de mivel a minisztertanács elnöke volt, gróf Porcia halálával reá bizták ezen dolog intézését, s azután kegyvesztett lett a nélkül, hogy valami bűnt követett volna el. Egyszerűen csak azért, mert kardinális akart lenni. Ugyanis felesége meghalt és özvegy emberré lévén, kardinalis állásért áhítozott, és megkereste a franczia udvart, hogy ez az 8 terveiben segítse. Ez tudomására jutott ellenségeinek, és a nélkül, hogy valamit vétett volna, halálra Ítélték. A halálos Ítéletet kegyelem útján ugyan elengedték, de ez eléggé mutatja, minő állapotok keletkeznek akkor, mikor minden ellenőrzés hiányzik, a mikor ily kérdések törvényileg szabályozva nincsenek. Vagy ott van például az utolsónak, gróf Lobkowitz Venczelnek esete, a ki azzal hízelegte be magát az udvarnál, hogy elhagyta ősei protestáns hitét, „és visszalépett a katholikus egyház kebelébe. O már ismét főudvarmesteri hivatalt is viselt, s mint főudvarmesternek, funkcziókat kellett végeznie mindennap az udvarnál. Például a mikor ő Felségeik étkeztek, ott kellett állnia mögöttük, és Ö" Felségeiknek az ebéd végén a főpohárnok töltötte meg a poharát, s ő Felségeik egymás egészségére ittak. Ennek mindennap meg kellett történnie. Az akkori udvari felfogás szerint az ebédben senkinek sem volt szabad résztvennie, kivéve a valódi királyi herczegeket. Ez annyira ment, hogy, a mikor Lotharingiai Ferencz Mária Teréziának már vőlegénye volt, neki nem volt szabad az asztalhoz ülnie, hanem a király háta mögött várta végig az ebédet. (Derültség.) És a mikor az ebédnek vége volt, akkor a főudvarmesternek, például Lobkowitznak, a ki különben miniszterelnök is volt, s a külügyeket intézte, a külügyi hatalmasságok követeit fogadta, a ki tehát jóformán béke és háború fölött rendelkezett, kellett az arany mosdótálat ő Felsége elébe tennie, hogy kezeit megmossa, a főkamarás pedig a kendőket adta a kezébe. És annak a miniszternek meg kellett várnia ebéd után ő Felsége parancsait az udvarnak az nap délutáni dolgai fölött, és csak azután mehetett hivatalába politikai funkczióit végezni. Ezt is megbuktatták, mert azt találta mondani, hogy Klaudia berezegni), kiről akkor szó volt, hogy a császár el akarja venni, nem szép. S midőn később a házasság csakugyan létrejött, titkos konferencziát tartottak tisztán azért, hogy öt elítéljék. Az Ítéletet meg is hozták, s ő még mindig funkezionált a nélkül, hogy erről tudomása lett volna, annál kevésbbé, hogy kihallgatták volna. 1674. október 17-én este még referált a császárnak, s másnap, midőn délelőtti 10 órakor hivatalba akart menni, Pio generális letartóztatta, szekérre ültette, s a bécsi publikum nagy gyönyörűségére kiszállította a városból, hova többé nem is volt szabad visszatérnie. Ez volt akkor a miniszterek bukásának rendes menete. (Derültség a szélső baloldalon.) Nem akarom mondani, hogy nincsenek manap is oly miniszterek, kik néha ily eljárást érdemelnek, de csak nem fogja a miniszterelnök úr azt mondani, hogy valaki ilyeneket akarjon ma tenni? T. ház! A miniszterelnök úrnak, mint pénzügyminiszternek egy elődjéről is akarok mondani valamit. Az nem volt igazi pénzügyminiszter, hanem kamarai elnök, de 8 végezte azokat a dolgokat, melyeket ma a pénzügyminiszter végez. Sokszor udvari méltóság is volt. Ott volt Lipót idejében gróf Zinzensdorf Lajos. Ez volt a főkamarás és egyszersmind a pénzügyminiszter, a kinek háromannyi dolga volt, mint ma egy pénzügyminiszternek, mert ő végezte mindazt, a mit ma az osztrák, a magyar és a közös pénzügyminiszter végez. Neki, mint fókamarásnak, az udvari ebédnél és az udvari vacsoránál is volt funkcziója. Az udvari vacsoránál két gyertyának volt szabad és kellett égnie, sem többnek, sem kevesebbnek. A vacsora alatt háromszor kellett megkoppantani a gyertyákat; a palotahölgy átadta a koppantót a kamarásnak, ez megkoppantotta a gyertyát, visszaadta a koppantót a palotahölgynek, és ez visszatette az asztalra. Szóval roppant el volt foglalva, mint főkamarás is, de azért mégsem panaszkodott, hogy nem engednek neki időt dolgozni. Ez a pénzügyminiszter behozta az udvarnál, hogy ne kelljen számadásokat adnia. Abból az elvből indult ki, hogy ő Felsége miniszterét senkinek sincs joga számadásra vonni, mert 8 a császár nevében kormányoz; tehát őt senki felelősségre nem vonhatja, csak a császár. Az pedig oly nagy méltósághoz, mint a császár, nem illik, hogy számadásokat vizsgáljon, tehát a számadásokat nem kell megvizsgálni, a mint hogy meg sem vizsgálták. (Derültség Halljuk! Halljuk ! a szélső báloldalon.) Mikor azután ez az ember mégis megbukott, kitűnt, hogy több, mint 400 mázsa aranyat lopott az államtól, (Derültség.) sőt ezzel nem elégedett meg, hanem formális hamispénzmtíhelyt állított fel a bajor határon megvásárolt neuburgi grófságban; Bajorországból összeszedette ügynökei által pénzt, és hamis pénzt veretett, melyet Bajorországba küldött vissza, hogy az osztrák államot legalább ne károsítsa. Hát ilyenek voltak akkor, t. miniszterelnök úr, az állapotok, ennyire konfuzus módon összevissza voltak forgatva az állami és udvari fűnk-