Képviselőházi napló, 1892. XV. kötet • 1893. deczember 1–1894. február 6.

Ülésnapok - 1892-264

264. országos filéB 1808. áeesember á«én

r hetién, gg modern alkotmányos felfogással pedig ez tökéletesen ellenkezik. De, t. ház, tapasztaljuk, és tapasztaltuk a ház utolsó ülésén is, hogy a miniszterelnök úr minden ilyen — hogy úgy mondjam — törvényes intézkedés ellen bizonyos idegenkedéssel viseltetik. Ugron Gábor igen t. barátom a múlt ülésben határozati javaslatot adott be, melylyel azt czélozta, hogy az udvartartás ügyei törvény által legyenek szabályozva, és ezt a miniszterelnök úr nagyon különös megokolással egészen visszautasította. Azt mondta ugyanis, hogy azok a teendők, melyeket ma az udvari méltóságok végeznek, valamikor összefüggésben álltak állami funkcziókkal, a melyeket most más hivatalok és közegek végeznek el, de erről soha törvényileg nem intézkedtek, tehát ne intézkedjünk most sem. Ugyanez az okoskodás illenék a királyi kabinetirodára is, de ezen okoskodás alaposságát én nem ismerem el. Igaz, hogy törvényeink arról sohasem intézkedtek, hogy példáú! a pozsonyi grófnak és az ország zászlósainak mi volt a funkcziója, de egyetlenegy hivatal funkczióit sem írta elő a törvény, a melyek pedig ina fennállanak és funkczionálnak. Hiszen, hogy egyebet ne említsek, a régi osztrák császári uralom alatt is volt például az utolsó időben külön tinanczminiszter, ámbár az előbbi századokban e hivatalt valamely udvari méltóság töltöttebe; például Ferencz császár idejében pláne egy magyar ember: gr. Zichy Károly volt a pénzügyminiszter, ez intézte azokat az ügyeket, a melyeket most a közös pénzügyminiszter, az osztrák pénzügyminiszter és a miniszterelnök úr mint pénzügyminiszter intéznek el. Már most mutasson a miniszterelnök úr egyetlenegy törvényt arra vonatkozólag, hogy őseink intézkedtek arról, hogy a pénzügyminiszternek mik voltak teendői, és mi volt a hatásköre, mire terjedt ki felelőssége, micsoda jogok és kötelezettségek illették. Erre nézve sehol egyetlenegy intézkedést sem fog fölmutathatni, s remélem, hogy ebből nem fog arra a konzequencziára jutni, hogy, mivel őseink ezekről semmi törvényt nem hoztak, hagyjuk mi is ugyanabban az amabilis konfúzióban e dolgokat, mint voltak a régi századokban. A t. miniszterelnök úr hivatkozott arra, hogy a mikor az udvartartási kérdéseket meg akarta oldani, nagyszabású történelmi tanulmányokat tett arra nézve, hogy az udvari hivatalnokok hogyan funkczionáltak, a hova akkor a kabinetiroda teendői is tartoztak. Nem tudom, hogy micsoda mérvűek voltak a t. miniszterelnök úr e tanulmányai, de azt mondhatom, hogy, ha alaposan tanulmányozta e viszonyokat, akkor azokból mindenféle következtetéseket levonhat, csak azt nem, hogy ezeket a törvény útján elintézni nem kell. Megláthatta ezekből először azt, hogy ott soha magyar ember nyoma nem volt található. Ha áttanulmányozza azokat az udvari sematizmusokat, a melyek a legújabb időben megjelentek, mert esak József császár idejében keletkeztek, és ha az előbbi szakok udvari méltóságait kutatja, ezer meg ezer egyén közül csak elvétve fog találni egy-egy magyar embert, azt is csak az újabb időkben. Meggyőződhetik a t. miniszterelnök úr arról is, hogy a legnagyobb konfúziók támadtak abból, hogy nem volt körülírva egyetlen hivatal teendője sem, hogy az udvari méltóságok viselték egyszersmind a főbb állami hivatalokat is, és hogy ezek semminemű felelősséggel nem tartoztak, de viszont semminemű biztosítékuk sem volt az iránt, hogy kötelességük hű teljesítése után nem fogják-e őket felelősségre vonni, mert paíotaforradalmak következtében nyerték állásukat, és ugyanily úton vesztették is el hivatalukat. Nem akarok a messze időkbe visszamenni, s nem akarom vázolni Rudolf király udvarát, a a kiről tudjuk, hogy miniszterei sem tudtak hozzá bejutni, hanem a legsilányabb fajta nép vette körűi a királyt; órások, aranycsináló alchimisták, lakatosok, a bölcsek kövének kutatói és lovászlegények környezték, és a mikor a magyar országgyűlés deputácziója megjelent Prágában, hónapokon keresztül kellett várakoznia a nélkül, hogy a király" elé juthatott volna. Az audiencziára jelentkezők legkönnyebben akkor értek czélt, ha egy-egy lovászlegénynyel állottak összeköttetésben, a ki az istállóban elbújtatta őket, és a mikor a király a titkos folyosón át a lovardába ment, akkor bocsátotta őket a király elé. Nem akarok ezekről tüzetesen szólni, de igenis, felemlítem azt, hogy a későbbi időben is, még azon fejedelmek alatt, a kiknek jóindulatához semmi kétség nem fért, olyan állapotok voltak, a melyek merőben tarthatatlanok, így előfordult az, hogy például azok, a kik az udvarnak közelében voltak, s a főméltóságokat viselték, a közügyekre döntő befolyással birtak, akár voltak különben arra hivatva, akár nem. í. Lipótnak 14 minisztere majdnem valamennyi egymásután a legfőbb méltóságokból került ki. Az első főudvarmester, gróf Porcia János, friauli olasz származású ember volt. Sehol nincs annak a nyoma, hogy ő erre a hivatalra valamikor ki lett volna nevezve, hanem a külügyminiszter mindenféle dolgait is ő intézte, nem azért, mert ez az udvarmesteri hivatallal össze lett volna kötve, hanem mert egyszerűen ő vele intéztették el, a mennyiben ő birta legnagyobb mértékben