Képviselőházi napló, 1892. XIV. kötet • 1893. november 9–november 29.
Ülésnapok - 1892-245
68 245. országos ülés 1893. noremberll-éii, szombaton. ő rendszere, hanem a mi rendszerünk, a melylyel az eredményt elértük. (Tetszés jobb felöl.) És mit mondok én, a mit ő rossz néven vesz? Tisztán azt, hogy ezek a múlt események nem igazolják az ő ellenzéki politikáját. És a t. képviselő úr ezt a szerény megjegyzést rossz néven veszi. De állít fel úgy Horánszky, mint Helfy t. képviselő úr két más tételt is, t. i., hogy, ha az egyensúlyt állami háztartásunkban meg akarjuk óvni, a mint azt hiszem, minden áron meg kell azt óvni: akkor a fokozottabb takarékosságot folyton szem előtt kell tartanunk, az institucziók berendezésében az olcsóságra a pénzügyi eredményre folyton tekintettel kell lennünk. Én ezeket a tételeket szintén elfogadom, sőt azzal egészítem ki, hogy intézményeink berendezésében még a kellő egymásutánra is •figyelemmel kell lennünk, (Helyeslés jobb felől.) hogy a jövedelmező reformokat és institucziókat első sorban létesítsük, mert csak ezen mód mellett helyeztem kilátásba és vállaltam el a politikai szavatosságot, hogy finanezialis erőnk elég lesz a reformokkal járó költségeknek fedezésére. De azután, a mit azelőtt mondtam, azt komolyan vettem, hogy ha csakugyan el akarjuk ezeket a czélokat érni, akkor azokat necsak idealiter hangoztassuk, necsak elvképen állítsuk fel, hanem a gyakorlati politika terén folytonosan tartsuk is szem előtt. (Helyeslés jobb felől) A közelmúlt eseményeire tudnék hivatkozni, hogy, midőn jelentékenyebb kiadással járó törvényeket tárgyaltunk, akkor sem én voltam az, a ki az arra a czélra fordítandó anyagi eszközöket keveselte, hanem mindig azon oldalról merültek fel azok a követelések, a melyek még fokozottabb eszközökkel, még nagyobb áldozatok árán akarták azon czélokat elérni. (Felkiáltások a szélsőbalon: Hol?) Polónyi Géza: Talán a delegáczióban ? (Zaj. Halljuk ! Halljuk ! jobb felöl.) Wekerle Sándor miniszterelnök és pénzügyminiszter: Majd leszek bátor a delegáczióra is felelni; csak öt percznyi türelmet kérek. (Halljuk! Halljuk.) Utalhatok, t. ház, a legutóbbi időben tárgyalt egyik nagy fontosságú javaslatra, az állami tisztviselők illetményeinek szabályozásáról szóló javaslatra, vájjon a mód nélküli követeléseknek támogatói ezen oldalon voltak-e; vájjon én voltam-e az, a ki ajánltam azokat a kiadásokat, vagy pedig ott voltak azoknak szószólói? (Tetszés jobb felöl. Mozgás a baloldalon.) Hock János: Csak a tanítók ügyében volt az! (Zaj.) Wekerle Sándor miniszterelnök és pénzügyminiszter: Én igenis, utalok maguknak a tanítóknak ügyére. (Halljuk! Halljuk!) Engedelmet kérek, vájjon ott a követeléseknek és kiadásoknak nem oly mértékét állították-e fel, a mely egyenes ellentétben állott volna nemcsak az állam teljesítési képességével hanem minden iskolafentartó teljesítési képességével is ? (Élénk helyeslés jobb felöl.) Utalhatok nemcsak ezekre, hanem magukra a költségvetési részletes tárgyalásokra is, vájjon nem oly tendencziák érvény esőitek-e, — és itt engedelmet kérek, n|m egy oldallal, hanem azt merném mondani, az egész közvéleménynyel állottam szemben, — a mely tendencziák erőnken túl terjedő anyagi áldozatra akartak szorítani, és nagyobb mérvű, bizonyos fokig helyes, de a túlzásokban veszélyes elvet akartak megvalósítani, hogy mindent minden téren az államtól követeljünk? (Úgy van! jobb felől.) Merem mondani, hogy igen szívesen veszem azt, ha a t. képviselő urak a takarékosságra és az óvatosságra tesznek figyelmessé, de azt olyan értelemben megint nem fogadhatom el, mintha nekem szükségem volna erre a figyelmeztetésre. Utalok a ház naplóira, a melyekből kitűnik, hogy már akkor, a mikor első sorban konstatáltuk az egyensúlyt, óva intettem és kértem a t. házat, hogy óvakodjunk az erőnkben való túlbizakodástól, (Helyeslés a jobbóldalon.) S azután is egyetlenegy alkalmat sem mulasztottam el, hogy költségvetési felszólalásaimban ezen óvatosságot minden pártnak különös figyelmébe ne ajánljam. (Igaz! Ügy van! a jobboldalon.) Hock János: A delegácziókat kellett volna arra inteni! (Halljuk! Halljuk!) Wekerle Sándor miniszterelnök ós pénzügyminiszter: A t. képviselő úr a delegácziókat méltóztatik felemlíteni. Igen szívesen veszem, mert később 'úgy* is ki kellett volna erre a témára terjeszkednem, mivel Molnár József képviselő úr, a mikor a hadügyi kiadásokról szólott, úgy állította oda azokat, mintha a hadügyi kiadásoknak mértéknélkűli növekedése lenne oka annak, hogy egyéb kulturális és gazdasági szükségleteinket, politikai ambiczióinkat nem elégíthetik ki teljesebb mértékben, mintha ezek volnának akadályai közügyeink fejlődésének. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Legyen szabad, ha már e témáról szólok, kitérnem Horánszky Nándor t. képviselő úr egy vádjára, a ki az egyéni intencziókat fejtegetve, azon tétel igazolására, hogy én reklámmal dolgozom, azt mondta: én úgy tüntetem fel a dolgot, mintha óriási követelésekkel állanék szemben, s azokat mindig leszállítanám, s abból valami nagy érdemet kovácsolnék magamnak, pedig mocezanni sem merek. Ennek bizonyítására két dolgot hozott fel: először, hogy, midőn a delegáczióban
