Képviselőházi napló, 1892. XIV. kötet • 1893. november 9–november 29.
Ülésnapok - 1892-245
m Wá. országos Illés 189S. november 11-én, ssombftten. így a nemzet jelentékeny része által perhorreszkálf kormányzási alapról úgy nyilatkozik, hogy az örök időkre szóló, megváltoztathatatlan mű; az ily nyilatkozat ellenkezik az alkotmányosság alapelemeivel, ellenkezik a fejlődés törvényeivel. Kern hihetem, hogy a t. miniszterelnök úr lelke meggyőződéseiből merítette volna kijelentéseinek alapját, hanem inkább azt vagyok hajlandó hinni, hogy kijelentéseinek szülőanyja állásának fölfelé való megerősítésének czélzata volt. De akár lelki meggyőződésének folyománya, akár állásának fölfelé való megerősítésének czélzata volt ezen kijelentésének szülőanyja, min denképen diszqualifikálta magát az általa elfoglalt állásra, mert ezen alkotmányos nemzet élén nem állhat sem az, a ki teljes hiányával van az alkotmányos érzéknek, sem az, a ki az állásában nem a nemzet bizalmára, hanem az idegen érdekeket képviselő és a nemzet halálos ellenségeinek bizonyult körök befolyására támaszkodik. (Helyeslés a szélső baloldalon.) A t. miniszterelnök úrnak a 67-es kiegyezési törvényre vonatkozó megjegyzései, a honvédszobor leleplezési ünnepélyéről elmaradása, a nemzetiségi izgatásokkal szemben gyámoltalansága, a borossebesi és kőszegi királyi válás/ok, úgy az ezek feletti vitákban elfoglalt álláspontja hííen visszatükrözik azon politikai iskola szellemét, melyben a t. miniszterelnök úr is nevelkedett, és a melyet az utóbbi időkben felszínre vergődő államférfiaink magukkal hoznak a miniszteri székekbe; (Igás ! a szélső haloldalon.) azon szellemet, a mely kiölte szivükből a hazafias önérzetet, a hazafiúi hűséget, de beoltotta a kishitűség, gyáva meghunyászkodás, önzés, önérdekhajhászás és a hatalamhoz való görcsös ragaszkodás csíráit. (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon.) Ez a szellem, t. ház, a mely már évtizedek óta sorvasztja e nemzet életerejét, a mely megakadályozta kormányférfiainkat abban, hogy az államférfiúi feladat magaslatára emelkedhessenek, a mely meggyalázásokat és megaláztatásokat szül e nemzet számára. (Igazi Úgy tan! a szélső baloldalon.) Ez ellen a szellem ellen folytatunk mi, ellenzék, küzdelmet, folytatunk mindaddig, míg azt teljesen ki nem irtjuk. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Sok keserű megpróbáltatáson ment keresztül e nemzet ezredéves életében a nélkül, hogy elvesztette volna a jövőbe vetett reményét; ma már közel van ahhoz, hogy azt is elveszítse, épen azért elkeseredettsége a legmagasabb fokra hágott. A magyar nemzet a jelenlegi kormányrendszer minden hibáit, bűneit és mulasztásait elnézte; békén tűrte anyagi tönkre tételét, de feljajdult akkor, a midőn önök t. kormány és túloldali többség, megtámadták azt az alapot, a melynek ezredéves létünket köszönhetjük, megtámadták önrendelkezési jogát. Igaz! Úgy van! a szélső haloldalon.) A nemzet elkeseredése elérte tetőpontját, t. ház, jú lesz azt a t. kormánynak és túloldali többségnek megszívlelni, hogy ezen elkeseredés oly alakban ne nyilvánuljon, a mely a fennálló társadalmi és államrendet is felbontással fenyegeti. Ne kényszerítsék önök a nemzetet arra, hogy jogai megvédésére a végső eszközhöz a kétségbeesés fegyveréhez nyúljon, mert a nemzetnek ezen lépése legveszedelmesebb lesz Önökre, de veszedelmes lehet a hazára, veszedelmes a trónbiztonságra. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Önök nagyon jól tudják, hogy nemzetünket ezer éves múltja, ezen múltnak hagyományai és faji jellege az állami önállóságra, függetlenségre utalják, hogy tehát csakis ez lehet azon keret, a melyben erős nemzeti állammá fejlődhetünk; azt is nagyon jól tudják, hogy a királyi trón egyedüli támaszát a magyar nemzet erősségében bírhatja, és mégis a helyett, hogy mindezt az uralkodóval megértetve, őt a nemzeti jogos aspiráeziók részére megnyerni iparkodnának, mindent elkövetnek arra, hogy azok megvalósulását megakadályozzák; félrevezetik magát az uralkodót is az ellenzék küzdelmének ezélja felől, félreértéseket támasztanak, meghasonlást idéznek elő az uralkodó és nemzet között csak azért, hogy nélkűlözhetleneknek tüntetvén fel magukat az uralkodó előtt, a hatalom teljében minél tovább sütkérezhessenek; elítéltetik a királylyal a haza és trón biztonsága érdekében folytatott legnemesebb küzdelmet, és a királyi tekintély nem nagy előnyére kortesszolgálatokat végeztetnek vele, hogy megfélemlítsék és megtéveszszék e haza hű fiait. No, t. ház, ez az eljárás sem a hazafiúi, sem a királyi trón iránti hűséggel össze nem egyeztethető. (Igaz ! Úgy van! a szélső balololdalm.) Nem tartozom azok közé, a kik rémképeket látnak maguk előtt, nem is kicsiny lem a nemzet erejét, de mégis aggodalom fog el, ha arra gondolok, hogy már a legközelebbi jövő nagy megpróbáltatásokat hozhat a magyarnemzet számára. Aggodalom fog el tisztán és egyedül csak azért, mert a mellett, hogy kormányainknak a belbéke megzavarását is előidéző politikája miatt a nemzeti összetartózandóság érzete a haza fiai szivéből majdnem teljesen kiirtatott, nem látok felszínen oly politikai vezéregyéniségeket, a kik lelkesedésre s a lelkesedésszülte nagy tettekre tudnának hevíteni. Kis nemzet vagyunk ahhoz, t. ház, hogy a legközelebb bekövetkezhető európai nagy bonyodalom el ne seperjen bennünket, ha hiányzik a szívekből a csudákat művelő hazafias lelkesedés, (Tetszés és helyeslés a szélsőbalon.) már pedig a
