Képviselőházi napló, 1892. XIV. kötet • 1893. november 9–november 29.
Ülésnapok - 1892-245
245, (írsaigos ülés 189$. nmember ll-én, wombatoa. 6! sül az ellenzék, mint részesül a kormány és a t. túloldal, a különbség csak az, hogy az ellenzék vádaskodásai és gyanúsításaira kellő alapot nyújtanak a kormány ténykedései, ezek tehát jogosak, míg az ellenzékre szórt vádak és gyamísítások minden alapot nélkülöző, egyoldalú állítások, tehát jogtalanok. Hogy a t. miniszterelnök úr támadásaink indokaival teljesen tisztában van, és tudja, hogy arra egyedül a haza jól felfogott érdekei vezetnek bennünket, arról én épen úgy meg vagyok győződve, mint meg vagyok győződve arról, hogy a t. miniszterelnök úr nemzetellenes politikai működésének egyedüli rugója azon félelem, a mely elhiteti vele, hogy hatalmon csak addig maradhat, míg a bécsi udvari körök benne magyar tternzetellenes politikájuknak hasznavehető ágensét látják. Ez téves hit, t. miniszterelnök úr! Én azt hiszem, hogy ama bizonyos körök sokkal nagyobb tisztelettel viseltetnének úgy a magyar nemzet jogai, mint a magyar felelős kormány iránt, ha a kormányon ülő férfiaink j, r yáva meghunyászkodás helyett hazafias önérzetet, h; zafias bátorságot vinnének magukkal a miniszteri székekbe. Nem akarom hinni, t. ház, hogy a miniszterelnök úr zsenialitása föl ne ismerné azon veszélyt, a mely a kormány kárhozatos politikai rendszere folytán fenyegeti nemzetünket, ő ezt felismeri, t. ház, de, sajnos, olyan politikai iskolából került ki, a melyben nem a hazafias kötelességekre, nem arra oktatták: miként kell a hazát erőssé, boldoggá tenni, hanem arra, miként kell a személyes, önző czélokat szolgálni, és miként lehetséges minden erény, minden érdem nélkül felszínre jutni és felszínen maradni; mindent tanúihatott a miniszterelnök úr azon iskolában, esak hazaszeretetet, hazafiúi hűséget nem! Ne vegye rossz néven a t. miniszterelnök úr, ha néha keményebb szavakat használunk ellenében, ne vegye rossz néven, hisz az ő rövid kormányzása alatt hazafias önérzetünk több megaláztatásban, nemzeti érzelmeink, érdekeink eiősebb megtámadtatásokban részesültek, mint részesültek azon időkben, a midőn azok védelmére fegyvert fogott a nemzet apraja-nagyja. A mi harezunk, t. miniszterelnök úr, a nemzet veszélyeztetett jogai érdekében vívott harcz, ez ép oly jogos és tisztességes, mint a milyen jogos volt a közel félszázaddal ezelőtt vívott fegyveres önvédelmi harezunk. A küzdelem jogosultságán nem változtat az, hogy akkor idegen zsoldosokkal és fegyverrel, ma pedig a haza hálátlan fiaival és szóval vivatik az, nem változtat, mert a fegyvert mindkét harezban a legszentebb hazafias érzés és a legnemesebb czél, a haza és trón jövendő biztonsága adta kezünkbe. Mi, t. ház, a magyar nemzet ezer éves, soha és senki által el nem idegeníthető jogaiért feiveszszük a küzdelmet bárkivel szemben, a nemzet hűtlen fiaival épen úgy, mint az idegen zsoldosokkal, és megvédelmezzük azokat olyan fegyverekkel, a minők használatára késztetve vagyunk. Nekünk fáj az legjobban, hogy a nemzet anyagi és szellemi erősbödését előmozdító mun kálkodás helyett közjogi viták foglalják el a ház idejét, olyan kérdések feletti viták, a melyekben minden hazafinak egyet kellene érteni, és egyet is értene, ha a Tisza-féle kormányzaii szellem ki nem ölte volna a hazafiak jelentékeny részéből a hazafias lelkesedést, a hazafiái hűséget. (Igaz! XJgy van! a szélső baloldalon.) Sajnos, hogy ez így van, t. ház, mert ez az oka annak, hogy nemzeti jogaink védelmében a legelkeseredettebb küzdelmet saját honfiainkkal kell vívnunk. Erre kényszerítve vagyunk cni, a közjogi ellenzék, hacsak a további fejlődés legbiztosabb alapját, állami önállóságunkat és függetlenségünket végkép feladni nem akarjuk, ettől padig isten mentse meg e szegény hazát, mert ez egyértelmű volna állami létünk megsemmisítésével. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Á t. miniszterelnök úr kormányraléptél; még a közjogi ellenxék is megnyugvással fogadta, azon reményben, hogy uralomra jutásával vége szakad azon kormányzati rendszernek, a mely mitsem törődve a nemaet jól felfogott érdekeivel, csak egy czélt tartott szem előtt: a hatalom megtartását. Hittük, hogy a miniszterelnök úrban hazafias önérzetű, olyan kormányelnököt nyertünk, a ki képességgel párosult akarattal a magyar állam tekintélyét és a magyar nemzet féltve őrzött jogait meg fogja védelmezni, és nem engedve azt, hogy a magyar felelős kormány csak báb legyen, a magyarellenes udvari körök kezében, véget vet azon szégyenletes állapotnak, hogy Magyarország Bécsbői kormányoztassák. Sajnos, várakozásunkban esalódtunk, mert a t. miniszterelnök űr politikai működése veszedelmesebb az országra, mint volt azoké, kiknek bukását örömujjongással fogadta a nemzet. (Igaz! a szélső baloldalon.) Alig melegedett meg a t. miniszterelnök úr elődei székében, már is oly kijelentéseket tett, a melyek megdöbbentették mindazokat, a kiknek az alkotmányosságról csak némi fogalmuk is van; oly kijelentéseket tett, a minőket egy alkotmányos állam élén állók nem tehetnek a nélkül, hogy a közvélemény fel ne háborodjék ellenük. Avagy lehet-e egy ezredéves alkotmányos múlttal dicsekedhető nemzetre megdöbbentőbb annál, mintha kormányelnöke egy, a nemzeti igényeket legkevésbbé sem kielégítő, és
