Képviselőházi napló, 1892. XIV. kötet • 1893. november 9–november 29.

Ülésnapok - 1892-244

34 244. orsíágos ülé» 1893. november 16-én, pénteken. A ki tudja, t. ház, hogy ily adóreform megvalósítása egyrészről az államháztartás, más részről az adózó polgárok érdekeinek milyen körííllekiotő mérlegelését, viszonyainknak milyen beható, a külföldi viszonyoknak is milyen szorgos tanulmányozását igényli, az ezt mulasztásunk igazságosan nem minősítheti. (Helyeslés jobb felől.) De eltekintve ettől, méltóztattak megfeled kezni arról, hogy azon időhöz, mióta a jelenlegi pénzügyminiszter áll a pénzügyi kormányzat élén, már nagy pénzügyi alkotások, nagy pénzügyi eredmények emlékei fűződnek. (Halljuk! a szélsőbalon.) Nem elég nagy a valutarendezés, az államháztartás egyensúlyának helyreállítása ? (Felkiáltások a szélsőbálon: Főleg a valuta!) Nem volt elég nagy ezzel kapcsolatban a regálémegváltás keresztülvitele? (Közbeszólásoka szélsőbalról: Gyönyörű!) Horánszky Nándor t. képviselő úr sokkal sötétebb színben látja a helyzetet, és mert a kormány iránti bizalmatlanságát a jelen költ ségvetés alapján megokolni nem tudja, felelőssé teszi a kormányt egy 26 éves múltért és egy beláthatlan jövőért is. A pénzügyminiszter úrnak egy idézetére támaszkodva, arra, hogy az egyensúly helyreállítása nem az ellenzék politikájának igazolása, azt vonja ki következtetésül, hogy a pénzügyminiszter úr ezzel önmagát és politikáját akarta dicsőíteni. Bocsánatot kérek, ezt ezen nyilatkozatból következtetnie abszolúte nem lehet, nem lehet azt belőle következtetni úgy, a mint az mondva van s nem lehet, ha e mondást pozitív értelemben veszszük. Mert mit mondott a t. pénzügyminiszter úr ? Azt, hogy az egyensúly helyreállítása nem az ellenzék politikájának igazolása. Nem való, nem tény-e ez ? Nem az ellenzék hirdette folyton azt, hogy e kormány s e párt az államot az anyagi tönk szélére juttatja, nem az ellenzék hirdette-e folyton azt, hogy e kormány az államháztartást a deficzit ingováuyáról az egyensúly szilárd talajára vezetni nem tudja ? És vájjon, ha pozitiv értelemben veszszük e mondást, nem a kormány volt-e az, a mely az egyensúlyt az államháztartásban helyreállította? (Egy hang a szélsőbalon: Az ország! A regálé! Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.) Nem az öndicsőítést vonta ki ebből a t. pénzügyminiszter úr s nem ő tüntette fel ezt saját érdeméül, hanem az érdemért, melyet az államháztartás egyensúlyának helyreállításával szerzett, a közvélemény nyújtja neki a megérdemlett elismerést. (Helyeslés a jobboldalon.) Horánszky Nándor t. képviselő úr a pénzügyminiszter úr azon eljárását, hogy a költségvetést nem a zárszámadásokban kimutatott felesleg millióinak figyelembevételével állította össze, reklámpolitikának minősíti. Eddig úgy tudtam, hogy a reklám az, ha valaki sokat ígér és keveset ád, s Horánszky Nándor képviselő úr fedezte most fel azt, hogy a reklám az, ha valaki keveset ígér és annál sokkal többet ad. (Tetszés a jobboldalon.) Azt mondja továbbá Horánszky Nándor úr beszédének további folyamán, hogy nem történt politikai életünkben semmi, sem igazságügyi, , sem kulturális, sem közgazdasági téren haladás nem észlelhető, hanem mindenütt nagy hátramaradás mutatkozik. Hogy egyeztessem ezt azután össze azzal, a mit gr. Apponyi Albert feliratában mondott, nevezetesen azzal, hogy az ország az utolsó 25 év alatt az anyagi és szellemi virágzás eddig el nem ért magaslatára emelkedett ? Gr. Apponyi Albert: Daczára ennek a kormánynak ! (Tetszés^ a baloldalon.) Tuba János: Úgy Horánszky, mint Helfy Ignácz képviselő úr rámutattak azután arra, hogy közéletünk beteges, Helfy képviselő úr felpanaszolta, hogy közéletünk tespedt, kihalt belőle az eszményi czélokért való lelkesedés és Horánszky Nándor képviselő úr rámutatott a parlament és közélet izgatott hangúlatára, a parlamenti tárgyalások sülyedésének színvonalára. Ebben a tekintetben velük én is egyetértek, én is azt állítom, hogy politikai közéletünk csakugyan nincsen normális viszonyok közt; (Igaz! a baloldalon.) én is azt állítom, hogy parlamentünk nagyfokú idegességben szenved, megmegújúlnak a szenvedélyes viták s az eszmék és elvek harczának helyébe lépett a személyes küzdelem, az uralkodó hang kíméletlen a sajtóban és parlamentben egyaránt s a meg-meg nyilatkozó vádaskodások és gyanúsítások mindmegannyi szimptomái közéletünk beteges állapotainak. Én is azt állítom, t, ház, hogy poli tikai életünk atmoszférája villamos feszültséggel van tele, a melyből sokszor minden előjel, minden ok nélkül kipattan a vihar szikrája s támad, ha nem is égi, hanem egy kis »furcsa háború«

; (Derültség.) És, t. ház, ez a baj nem múló jellegű, hanem állandó, nem kivételes, hanem rendszerinti; ebben rejlik ennek komoly, aggodalomkeltő volta; mert ugyan ki látna abban valami veszedelmet, ha az eszmék harezának zajába olykor egy-egy fülsértő, diszharmonikus hang is vegyül, ki látna abban valami nagy veszedelmet, ha a viták hevében fellobban néha a szenvedély lángja és ki kiáltana mindjárt segítségért, ha a támadás és a védelem összemért fegyverei néha szikrát adnak s talán egyént is sértenek. Ámde, t. ház, ezeket a kóros jelenségeket többé a múló pillanatnyi felindulás