Képviselőházi napló, 1892. XIV. kötet • 1893. november 9–november 29.

Ülésnapok - 1892-244

Mi. országos ülés 1893. november 10-én. pinteken. 29 a valuta-szabályozás, nem lehet feltételezni a két pénzügyminiszter úrról, hogy ők előre megállapított programm nélkül indultak volna el. Az aranybeszerzésnél elkövetett elszámítás nézetem szerint pedig abban áll, hogy az arany egy része nem külföldi kölcsön útján szereztetett be, hanem a belföldi piacztól vétetett át. Igaz ugyan, hogy a külföldön, de oly papírok által, melyek a belföldi piaozra vonatkoznak, vagy oly függő adósságok, melyekkel a belföldi piacz a külföld irányában tartozik. A diszázsióra továbbá befolyással volt kedvezőtlen kereskedelmi mérlegünk, mely régen volt oly rossz, mint épen a múlt évben, pedig ha valaha szükséges volna az, hogy kereskedelmi mérlegünk jó legyen, akkor annak épen a valütaszabályozási években kellene ilyennek lenni, hogy ez által fizetési mérlegünk is kedvezőbbé váljék De fájdalom, a hivatalos adatok ez idénről sem mutatnak valami rendkívüli kedvező változást, sőt egyes hónapokban, például augusztusban a gabona, a takarmány és az állatkivitel tekintetében visszaesés is mutatkozik, a mi megint Magyarországot érinti érzékenyen. Lehetetlen itt különben meg nem jegyeznem, hogy papírjaink nagymérvű visszaözönlése nem jelenti feltétlenül gazdasági helyzetünk javulását, mint .i t miniszterelnök úr mondta, . . Wekerle Sándor miniszterelnök és pénzügyminiszter: Nem azt mondtam! Molnár József: . . • mert ez csak az esetben volna, ha a belföldi tőke elhelyezésekép szólna; de ha esetleg spekuláczió szempontjából került volna ide, ez közgazdasági jövőnk tekintetében nem valami előnyös kép. Végül nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy 1892-ben nem annyira Magyarországba, mint Ausztriába nagymennyiségű arany hozatott be a nélkül, hogy érte más árú adatott volna, a mi mindig a fizetési mérleg hátrányára növeli a külföldi árfolyamot. Pedig, t, ház, ha ez sokáig így tart, az rombolólag fog hatni a közgazdaságra, mert magában véve a bizonytalanság is nagyon káros hatással van, a menynyiben lehetetlenné teszi a gazdasági előrelátást, a minek egyik elkerülhetetlen következménye a gazdasági morál megingatása és a takarékosság 11 i á ny a. Ép ezért mindennek elkerülése szempontjából örömmel hallottam, hogy a készpénzfizetések felvételére szükséges aranymennyiség Magyarország számára nagyjában megvan és én részemről politikai hálátlanságnak tartanám a t. pénzügyminiszter úrnak az aranybeszerzés körül szerzett érdemeit nem méltányolni és azért politikai elismeréssel nem adózni; de félek, hogy a t. miniszterelnök úrnak aligha meg nem gyűlik a baja Ausztriával, a hol sem a kellő aranymennyiség nincs beszerezve, de remény sincs, hogy a jelenlegi viszonyok közt Ausztria azt egyhamar beszerezhetné, a minek Magyarország vallaná kárát a kamatok elmaradásában. Én nem tudom, hogy az a lanyhaság, a melylyel Ausztriában a valuta-szabályezási műveletet kezelik, kapcsolatosan az osztrák-magyar banknak nem teljes aranykészletével, nem oda törekszik-e, hogy bennünket kiéheztessen arra, hogy majdan az osztrák sóbányajegyek beváltásában mi is particzipáljuuk. Pedig ezt már Magyarország nem bírná el. Egy tekintet bevételi tételeink emelkedésére mindenkit meggyőzhet arról, hogy bevételeink emelkedő tételei nem nyugosznak a legörvendetesebb alapon. Ez emelkedő bevételi tételek között vannak a vasmüvek egy millióval, az államvasutak gépgyárai 15 millióval és államvasutak 3*5 millióval. A vasmüvek és gépgyárak emelkedő bevételei körülbelül paralizálva vannak a majdnem ugyanannyi kiadási többlettel és így e bevételek emelkedését jövőre nem szabad oly forrásnak tekinteni, a melynek fejlődési képességéhez újabb beruházások nélkül valami nagy reményeket fűzhetnénk. Majdnem ugyanezt mondhatjuk az állam vasutak bevételeinek emelkedéséről is, mert itt is a legnagyobb bevétellel nagyobb kiadás áll szemben. De nézetem szerint az államvasutaknál még nagyobb baj is van, mert azok az emelkedő bevételi számok a tiszta jövedelem tekintetéből alighanem fiktív számok, egy nagy kérdőjel. Nekünk a közös vámterűlet mellett, azt beismerem, az államvasutak rendszerére szükségünk van; azt is tudom, hogy az államvasutaknál inkább azok közgazdasági előnyeit, sem mint tiszta jövedelmeit lehet biztosra venni és ebből a szempontból kell megítélni az államvasutak rendszerének czélszerűségét, de akkor be kellene vallanunk azt is, hogy az államvasutak jövedelmeinek emelkedését nem lehet oly forrásnak tekinteni, melynek segélyével mindinkább emelkedő állami kiadásainkat és szükségleteinket fedezhetnők. Mert nem szabad elfelednünk, hogy az államvasutak bevételei már most is nagy részben oly beruházások mellett folynak csak be, a melyek nagyobb összegével több évre tartozásban vagyunk, és még mindig újabb meg újabb beruházásokat kell tennünk, hogy megfelelhessünk a vasúti forgalom igényeinek. Sőt a t. pénzügyminiszter úr kijelentette, hogy az állami költségvetésben felsorolt beruházásokon felül a pénztári készletekből mintegy hat millió forint fog javaslatba hozatni további beruházásokra. Vájjon ez is elégséges lesz-e, azt nem tudom; de már maga az a tény, hogy az államvasút-iknál úgyszólván minden évtizedben egy-egy ilyen rendkívüli emeltyűvel kell kiemelni beruházási hátramaradottságunkat, nyíl-