Képviselőházi napló, 1892. XIV. kötet • 1893. november 9–november 29.

Ülésnapok - 1892-252

254 252, országos ölés 1893. november 20.án, hétfon. ideig, míg a perújítás kérdésében jogerős és végérvényes határozat nem bozatik, nem engedi meg az Ítélet végrehajtását. Áz ügy felment a kir. táblához. A pécsi kir. tábla helybenhagyta a törvényszék határozatát az érdemre vonatkozólag, vagyis szintén nem engedte meg a perújítást, de egyúttal elrendelte, hogy az illető letartóztassák. Miután a kir. tábla ezen határozata ellen felebbezés nyújtatott be, a törvényszék szerintem igen helyesen azt az álláspontot foglalta el, hogy ezen határozat is csak annak jogérvényességre jutása alkalmával legyen végre • hajtható, az illetőt elbocsátotta, kijelentvén, hogy az ellene elébb hozott ítéletet végrehajtani nem lehet. Éti mi történt akkor, t. ház? Az történt, hogy a jelenlevő kir. ügyész a törvényszék határozata ellenére az illető egyént önhatalmánál fogva stante sessione, a törvényszék előtt erővel letartóztatta és börtönbe hurczoltatta. Ez ellen felebbezés adatott be, a kúria a kir. tábla határozatát mindkét részében megváltoztatta, az embernek azonnal szabadlábrahelyezését elrendelte és megengedte a perújítást, a minek a következése az lett, hogy az illető egyént minden bíróság ártatlannak nyilvánította. Ekkor történt, hogy én egy előterjesztéssel járultam a t. miniszter úrhoz. Be is terjesztettem a kúriai határozatot, mely ekként hangzik: »A királyi ügyész által a törvényszék ellenkező határozata ellenére eszközölt letartóztatás az utóbbi illetékes elbírálása tárgyát képezvén, ez itt nem érintetik«. Hogy mi történt, azt nem tudom, hanem kaptam 1890. május 5-én egy határozatot az elnök aláírásával, a melyben arról értesíttetem, hogy a nagyméltóságú igazságügyi miniszter úr a követett, eljárás folytán a szükséges intézkedéseket megtette. Hogy micsoda intézkedéseket tett a t. miniszter úr, annak három év óta semmiféle nevezendő nyomát nem láttam, de egyáltalában történt-e intézkedés, vagy ha az az intézkedés megtörtént, az is azon bizonyos hivatalos titkok közé tartozik-e, melyeknek megóvása oly nagy érdek, csak azért, nehogy a megsértett jogérdek egyszer valahára jogorvoslást is nyerjen. Kérdem a t. miniszter úrtól, hogy mi történt ezzel a dologgal, és hogyan egyeztetheti össze ezt az eljárást tegnap tett nyilatkozatával. A kinevezésekről volt szó és Polónyi t. képviselőtársam és barátom e tekintetben a kúria másodelnökének kinevezésére vonatkozólag kérdést intézett az igazságügyminiszterhez, s azt mondta, hogy ő elhiszi, hogy az alsóbb állásokra yaló kinevezéseknél politikai tekintetek nem jönnek számba. Nohát én felvilágosítom t. képviselőtársamat, hogy véghetlenül csalódik, mert igenis számba jön. Polónyi Géza: Annál rosszabb! Babó Emil: A főispánok informálják! Szalay Károly: Megelégszik kevesebbel is. Szilágyi Dezső igazságügyminiszter: Jönnek a képviselő urak is elegen, (Derültség jobb felől.) Szalay Károly: Én részemről sohasem megyek. Egy speeziális esetet mondok, a melyről nagyon csodálnám, ha a miniszter úrnak tudomása ne volna. Egy kandidáczió alkalmával — járásbírói állásról volt szó, tehát nem valami oszlopos hivatalról — a járásbíró azt mondta, hogy ez a folyamodó derék, jóravaló ember, ért is a dologhoz, munkás ember, de egy hibája van, az, hogy nyolcz esztendővel ezelőtt, a mikor még nem volt hivatalban, az ellenzék ügyét ebben a járásban nagyon előmozdította: következésképen nem kandidálható. Ezt, sajnos, a felsőbb hatóság is magáévá tette, s azután a t. miniszter úr nem nevezte ki az illetőt, az természetes folyománya annak a szép informáczió nak. A legnevezetesebb ebben a dologban pedig az, hogy az a járásbíró, a ki ilyen qualifikácziót adott ki, úgy szokott tárgyalni, hogy a haimadik szónál elkezdi az. egyházpolitikát és addig kínozza agyon a feleket, a míg ennek nyomása alatt vagy kiegyeznek, vagy megszöknek. (Élénk derültség a bal- és szélső baloldalon. Egy hang a szélső baloldalon: A csurgói!) Nevet nem akarok említeni, de, ha az illető annyira ismeretes, nem tehetek róla. A kinevezéseknél a t. ignzságügyminiszter úr, nem tudom saját jószántából-e vagy megtévesztésből, de nem minden alkalommal, csak az igazságszolgáltatásnak teljesen objektív érdekét, veszi tekintetbe. Innen eredhet az, a mit egyszer valahára el kell mondani, (Halljuk! Halljuk!) hogy annak a sok restancziának talán nem is épen az a rendszer, az a munkahalmaz az oka, hanem bizonyára nem egyik megvetendő oka az.a selejtes elem is, a mely a bíróságoknál sokkal nagyobb számban található, mint szabad lenne. Ha az a jogkereső közönség, mely igazságot keres, hogy azután minden egyes ügyben kétszer-háromszor, sőt Isten tudja, hányszor appellál, mert ha épen kíváncsi a t. miniszter úr, tudnék neki olyan táblai ítéletet mondani, a hol az első bíróság ítéletét azért oldották fel, mert a tábla nem tudta megérteni, hogy az első bíróság mit akar„ (Felkiáltások: Még elolvasni sem lehet az írásukat í) mondom, ez a főok, arra helyezzen súlyt az igazságügyminiszter úr, hogy akkor, mikor valakit kinevez, győződjék meg arról a maga útján és módján, hogy vájjon az illető, a kit kinevez, megfelel-e annak a hivatásnak, melyet rábíz. Ha idáig jutottam, igen röviden, mert én is osztom Wlassics t. képviselőtársam azon