Képviselőházi napló, 1892. XIV. kötet • 1893. november 9–november 29.

Ülésnapok - 1892-252

252. országos ülés 1893. november 30-án, hétfőn. f 55 igyekezetét, hogy ne húzzuk-vonjuk a tárgyalást, hanem fejezzük be mentől hamarább, és éu ezt teszem annál inkább, mert azon sok gondja mellett a t. miniszter urnak, a melytől önként, Wlassics t. képviselőtársunk inszinuácziója után talán lassandassan szabadul, fordítson egy kissé több figyelmet az igazságügyi kormányzatra, mert tessék megengedni, ina-holnap oda jut igazságügyünk, hogy a kormányzatnak e tekintettem lazaságát eltűrni teljesen lehetetlen. Éu csak egyre akarok rámutatni, a mi, gondolom, nemcsak bennem, hanem mindenkiben, a ki azt olvasta, megbotránkozást szült. Ez az a tárgyalás, a mely itt Budapesten a nyáron volt, a hol az elő!ülő, nem tudom, az elnök-e, vagy ki, de előlülő, megtűrte azt, hogy a törvényszék tárgyalási terme valóságos czirkuszszá változzék, hogy ott a tanukat abczugolja a közönség, álta Iában minden helytelenség történt, csak az Isten őrizte meg, hogy kánkánt nem tánczoltak. (Derült ség a szélső baloldalon.) És egyáltalában nem hallottam, nem olvastam sehol sem, hogy az igazságügymiiiiszter úrnak eszébe jutott volna ezen mégis csak tűrhetetlen állapoton segíteni. A sok reform mellett, a melyet a t. igás ságügyminiszter úr a kezébe yett, s a melyekre nézve kívánom, hogy azokat az ország javára vigye végbe, kérem, hogy méltóztassék kissé több figyelmet fordítani az igazságügyi kormányzásra. Talán az igazságügy miniszter feladata volna, a mennyiben hatáskörébe tartozik, hogy arra vigyázzon és gátolja meg, vagy ha megtörtént, szerezzen orvoslást arra nézve, hogy az ország integritása a legnyilvánvalóbb módon meg ne támadtassék. (Helyeslés a szélsőbalon.) Lehetetleimek tartom, hogy az igazságügyminiszter úrnak ne legyen róla tudomása, de ha nem volna: méltóztassék azt most tudomásul venni, hogy Horvátországban a magyar ítéleteket nem hajtják végre. Horvátországgal e tekintetben furcsán vagyunk; nem akarok ennek elemzésébe bővebben belebocsátkozni, de mi érezzük legjobban, a kik az országnak Horvátország felé határát képezzük, hogy ott bizonyos tekintetben a jogszolgáltatás teljesen lehetetlenné van téve épen a horvát hatóságok renitencziája folytán. Az illető határozat ezt azzal indokolja, hogy Magyarország Horvátországgal szemben külföld; minthogy pedig a külföldi ítéletek a horvát statútumok szerint végre nem hajthatók, a magyar ítéleteket sem lehet végrehajtani. Ázt pedig csak nem kell e helyen magyarázni, hogy Szent-István koronája országai egymás iránt nem képezhetnek külföldet. Kérem a miniszter urat, ha nincs erről tudomása, vegyen erről tudomást, és intézkedjék, hogy ily dolgok elő ne fordulhassanak. Az igazságügyi kormányzat teréhez tartozik az is, a mit Veres t. képviselőtársam is említett, t. i. az úgynevezett minősítési táblázat. Ha nem is osztom teljesen az ő nézetét, bizonyos, hogy e táblák egyenesen a bírói függetlenséget támadják meg, s hogy azoknak ily formában való fennállása tűrhetetlen. E táblázat egyik rovata a felfogásról szól. Tehát az elnök, a ki egy tanácsban tanácskozik a bíróval, taksálja a bíró felfogását. Ha már most előfordul egy kontroverzia az elnök és a bíró között: hány bíró fogja elvágni előmenetele útját azzal, hogy ellene szavaz az elnöknek? Mert hisz az ő előmenetele az ő minősítési táblázatától függ, hacsak a miniszter Úr nem ismeri személyesen. A legjobb esetet teszem fel, nem szólok malicziáról; de hisz az emberi gyarlóságból folyik, hogy kiki a maga nézetét tartja jobbnak, s ennélfogva az elnök annak a bírónak a felfogását, a mely az övével meg nem egyezik, egyszerűen gyengének fogja qualifikálni s ezzel örökre elvágja előmenetele útját. Ezzel bezárom szavaimat, kijelentve, hogy a költségvetést el nem fogadom. (Helyeslés a szélsőbalon.) Elnök: Kíván-e még valaki szólani? Ha nem, a vitát bezárom. Latkóczy Imre, az igazságügyi bizottság előadója: T. képviselőház! Azon összefüggés által, mely az állami költségvetés pénzügyi és politikai jelentősége között fennáll, jegyen szabad az igazságügyi politika ellen a ház ez oldaláról felhozott egyes aggályokra röviden kiterjeszkednem. A szombati ülésben Mérey t. képviselőtársam utalva azon magas várakozásokra és reményekre, a melyek az igazságügyminiszter úr kormányraléptéhez fűződtek, kijelenti, hogy e föltevések, e remények meg nem valósultak. Hogy mit lehet egy kormánytól, egy minisztertől várni, azt az illető kormánynak és szakminiszternek programmja jelöli meg. Én már az előző évi költségvetés tárgyalása alkalmával hivatkoztam a miniszter úr által úgy e házban, valamint ezen házon kívül ismételten elmondott programmjára. Adatokkal, tényekkel, taxatíve felsorolt törvényhozási, általa kezdeményezett alkotásokkal bebizonyítottam azt, hogy az általa kifejtett programmhoz nemesak hű maradt, hanem egy nagyfontosságú, beható tanulmányozást, megfontolást, hosszabb munkaidőt igénylő törvényjavaslat előkészítésével oly ígéretet váltott be, melyet nem ő, hanem egy más miniszter tett. Nem akarok ez alkalommal ismétlésekbe bocsátkozni már csak azért sem, mert nem lévén barátja a felmelegített ételeknek, ilyenekkel másoknak sem óhajtok kedveskedni, hanem a költségvetésből mentett számok idézésével óhajtom igazolni azt, hogy a jogszolgáltatás érdekében alkotott intézmények és reformok, melyeknek