Képviselőházi napló, 1892. XIV. kötet • 1893. november 9–november 29.

Ülésnapok - 1892-252

862. orseágos ülés 1898. noverofcer 20-án, hétfőn. dőn azok visszaszerzése iránt lépések tétettek, a bíróság annak útját szegte. Az elkezdés néhány nemét bátor leszek itt érinteni. Azt mondja egyik esetben a vagyonkezelő, hogy eladtam a birtokot 280.000 forintért, a szerződésben kikötöttem, hogy a tér­inertekért jót állok, felmérettem, 170 holddal kevesebb lett, tehát a vételárból 25,400 forintot visszafizettem. A másik eset ez: eladtam ezen birtoknak zálogbóli kiválthatási jogát 135.000 forintért, köteleztem magamat, hogy a telekkönyveket ennyi és ennyi idő alatt rendezem, ez nem si­került, a vevő vissza akart lépni, ezt jelezte: tehát 30.000 frtot leengedtem. Ugyanezen szám­adásban többek közt az is benfoglaltatik, hogy N. N. járásbírónak jutalomdíj fejében ki­adtam 500 forintot, ezen összegek visszaszer­zése iránt a lépések megtétettek, de ez még eddigelé nem sikerűit, most vannak az ügyek folyamatban, reményeket fűzök hozzá, hogy ez sikerülni fog. Hanem akkor majd meglátom, hogy fog az igazságügyininiszter úr viselkedni, ha a kérvény a kártérítés iránt a ház asztalán lesz; de nem tételezem föl a t. igazságügy­miniszter úrról, hogy Magyarországot azon álla­mok közé engedné sorolni, a hol százezrekre menő hagyatékok elkezeltetnek és azután nem akad gazdájuk. De tovább is kell menni. Én a bírói felelősségről szóló törvényjavaslat meg­alkotásához oly reményeket fűzök, hogy akkor oly esetek, a minőt felemlíteni bátor leszek, többé nem fognak előfordulhatni. Az 1881: LIX. tcz. 60. §-ának 2. pontja azt mondja : »Az ítélet jogerőre emelkedésétől számított tiz év alatt, ba pervesztes fél lényegileg a per tár­gyára vonatkozó olyan új bizonyítékokat hoz föl, melyeket az alapperben nem használt, akkor perújításnak van helye.« E 5 szavak elég világo­sak. De a törvény mégis kijátszatott, csak azért, hogy a magyar királyi kúriának reputá­cziója, az igazság rovására bár, megmentessék. Az eset ez: Midőn a felperes nem egy, hanem egész halmaz új bizonyítékot szerzett be, a két első bíróság azt mondta, hogy a felperes annyi új bizonyítékot csatolt, mint az alperes kontra, ennélfogva perújításnak helyet adni nem lehet, tehát a bizonyítékot font számra mérték. Pedig t. ház, tudnivaló dolog, hogy a csatolt okira­tok magokban véve még nem képeznek teljes bizonyítékokat, kivéve a közokiratokat, tehát azok érvénye a külön bizonyítástól függ. A fél hivatkozott az általam idézett törvényre, de hiába, hogy nem boldogulhat, mert a királyi kúria, képzelt reputácziójának megmentésére, bár az igazság rovására, kimondotta, hogy, ha sikerülne is bebizonyítania felperesnek állításait, perújításnak helyet adni még sem lehet, mivel a királyi kúria ezeket a bizonyítékokat már elfogadta. Ez szé­gyenteljes .állapot. Ha kívánja a t. igaz ságügy­miniszter úr, rendelkezésére bocsátom az ada­kat. A fél nem ment a fegyelmi bírósághoz, mert a most érvényben lévő törvény alapján nem lehet. Az elmondottak alapján bátor vagyok a t. igazságügyminiszter urat ismételten arra kérni, hogy, ha a várva-várt polgári törvénykönyv megalkotása sikerülni fog, részint a bírói ön­becsérzet növelése tekintetéből, részint az igaz­ságot kereső közönség megnyugtatására ne kés­sék a bírói függetlenség mellett a bírói felelős­ségről szóló törvényt is megalkotni. A költség­vetést különben pártállásomból kifolyólag sem fogadom el. Elnök: T. ház! Szólásra senki sincsen följegyezve, kérdem tehát, kíván e még valaki szólam ? Szalay Károly: T. ház! Beszédemet én is joggal kezdhetném azzal a szólammal, hogy nem kívántam felszólalni. Mert tény, hogy, ha a a t. igazságügyminiszter úr tegnapelőtt nem nyilatkozott volna úgy, a mint tette, akkor alig tudtam volna hallgatási vágyamat legyőzni. A t. miniszter úr szokott kedélyes modorában válaszolt Mérey Lajos t. képviselőtársamnak. Én azt hiszem, hogy az ily modorú válaszok sok mindenre jók lehetnek, de arra nem alkal­masak, hogy tárgyalásainkat objektívekké te­gyék. (Helyeslés a szélsőbalon.) De hát Mérey Lajos képviselőtársam nem szorult arra, hogy én őt védelmembe vegyem, elvégzi ő a dolgát úgy és annak helyén, a mint azt jónak látja. Felszólalásomra okot adott az igen t. mi­niszter urnak egy pozitív kijelentése, a melyet Várady Károly képviselőtársamnak válaszolva tett. Azt mondja ugyanis, hogy, ha konkrét eset­ben panaszszal járulnak hozzá, mint az igazság­ügyi szervezet feje, valamint mindig kötelessé­nek tartotta, úgy ezentúl is kötelességének fogja tartani, hogy a reá bízott érdekeket minden irányban a kellő úton és módon megóvja és érvényesítse. Kérdem a t. miniszter urat, vájjon ezen specziális nyilatkozatában nem csalta-e meg emlékező tehetsége ? Mert egy különös akta van itt a kezemben. (Halljuk! Halljuk! a szélsőbalon.) Az eset a következő. 1890-ben mind a három bíróság, tehát a kúria is több évi fegy­házra ítélte egyik védenczemet; minthogy azon­ban az ítéletek csak hiányos, még pedig nagyon is hiányos vizsgálatnak voltak a következései, perújítással éltünk. Az elsőbíróság — valószí­nűleg hozzájárult e határozatához az is, hogy nem akart saját magával konfliktusba jutni — a perújítást nem tartotta megengedhe­tőnek, azonban a csalhatatlan bizonyítékok ha­tása alatt egyúttal kimondta "azt is, hogy mind az

Next

/
Thumbnails
Contents