Képviselőházi napló, 1892. XIV. kötet • 1893. november 9–november 29.
Ülésnapok - 1892-252
246 SS2 « «»^S» S öiés 1883. november 20-án,hétfőn. nagy kérdéseit és csak a részletekkel törődik, sőt még lokális érdekeket is emlegettek, no pedig ilyenekkel nem ellenfele, de még ellensége se vádolhatja. Én épen ellenkezőleg arra kérem az igen. t. igazságügyminiszter urat, ne méltóztassék a most említett szerves, nagy törvényjavaslatokon kivtíl több organikus javaslatot a t. ház elé terjeszteni, (Mozgás bal felől.) mert ha komolyan akarunk a fölvetett kérdésekkel foglalkozni és itt ne méltóztassék félreérteni, mert én komoly foglalkozásnak tartom ugyan azt is, ha valaki négyszer-ötször iratkozik fel szólásra egy tárcza költségvetésénél, mint Mérey képviselőtársam, de a kérdések alapos tanulmányozását még a gyakori felszólalással nem merítjük ki. Sem a t. háznak, sem nékünk nem lesz kellő időnk, mert ne feledjük, t. ház, hogy kis nemzeteknél a szellemi munkateher sokkal inkább érezhető, mint más nagy nemzeteknél, hol nem mindig ugyanazon egyének szellemi munkáját veszi a közügy igénybe. (Ügy van! jobb felől.) Én tehát ismételve arra kérem a t. miniszter urat, hogy az említetteken kivfíl szerves nagy törvényjavaslatot ne méltóztassék a közel jövőben a törvényhozás elé terjeszteni. Azért én legkevésbbé kifogásolom, sőt csak teljes elismeréssel adózom a miniszter űr igazságügyi politikája iránt, mely jogéletünk összes kérdéseit párhuzamosan felölelte, mert mi nem vagyunk abban a helyzetben, hogy a munkamegosztás kényelmesebb módját követhessük. Nagy irigyléssel olvastam csak e napokban egy német jogtudós munkálatát, a melyben kifejti, hogy most a büntető jogi reformokkal Németországban a törvényhozás nem foglalkozhatik, mert a szellemi erők le vannak kötve a magánjog kodifikácziójával. Mi ezt nem tehetjük, mert nekünk századok mulasztásait kell pótolnunk és jogi téren is meg kell alkotnunk ama hatalmas kapcsokat, a melyek a nemzet egységét összetartják, a miből kétségtelen, hogy fokozottabb igényeknek vagyunk kötelesek megfelelni. (Úgy van! jobb felől.) E fokozottabb igényeknek is azonban határt kell tartaniok és épen ezért voltam bátor abbeli nézetemnek kifejezést adni, hogy ha az országgyűlés a kötelező polgári házasságot, továbbá az anyagi és alaki büntetőjogi reformot megvalósítja, akkor az igazságszolgáltatás terén — a beterjesztett javaslatokat természetesen az elintézendőkhöz sorolom — megfelelt föladatának, mert ezek oly nagyfontosságú kérdések, hogy méltán képezhetik akár egy egész országgyűlésnek szignaturáját. (Úgy van! jobb felől.) A felhozott kifogások között a legnagyobb - • ugy gondolom — az volt, hogy a magánjogi kodifikáczióról szóló javaslat még nem terjesztetett a képviselőház elő. (Halljuk! Halljuk!) A magánjogi kodifikáezió épen nem szünetel. Előmunkálatai seré.iyen folynak. Néhány évig — azt hiszem — még ellehetünk egy alaposan elkészített polgári törvénykönyv reményében, (Mozgás bal felől) a nélkül, hogy az egységes egész polgári kódexet az igazságügyi kormány már most előterjeszsze. Az igen t. miniszter úr felszólalásában rámutatott arra, hogy a kódexek értékét több irányban nem szabad annyira túlbecsülni, mint a hogy azt Mérey képviselő úr tette. A képviselő úr ugyan a túlbecsülésben nincsen rossz társaságban, csakhogy ez a társaság a tizennyolczadik század végén élt. Ekkor azt hitték, hogy a kodifikáczióban csodaerő rejlik, a bíró csak szócsöve lesz a törvénynek. Még oly nagy szellem is, mint Montesquieu »étre inanimé«-nak nevezte kódex mellett a bírót. Még egy nagy király is azt állította e század végén, hogy, ha minden törvényt kodifikálnak, akkor a tanúit szakbírák, sőt az ügyvédek is fölöslegesekké válnak. Az 1783 iki híres berni pályázaton megkoszorúztak egy munkát, amely egész naivitással azt mondja, hogy, ha minden törvény egybe lesz gyűjtve, akkor nem lesz szükség tanúit szakbíróságra. Ezek az ábrándok csak addig tartottak, míg megpróbálták az úgynevezett teljes és tökéletes kodifikácziót. Ekkor meggyőződtek, hogy a tartalmilag tökéletes kódex létesítése el nem érhető eszmény. Méltóztatik bizonyára tudni, hogy már a tudomány azzal is foglalkozik és egészen határozottan meg is tudja állapítani, hogy például a német büntetőtörvény általános részét véve, sokkal több általános jogtétel van a gyakorlatban, a judikaturában érvényben, a mi nin csen kodifikálva, és itt idézem Bindinget, ki határozottan kimutatja, hogy így van. De én ugyanazt a magyar büntetőtörvénykönyvből is kimutathatnám. Bebizonyíthatnám, hogy igen is, rendkívül sok olyan jogtétel van érvényben, a mely nincsen és nem is lehet a kódexben. így tehát nem szabad oly thézist felállítani, mint azt a t. képviselő úr teszi, hogy »az eddigi állapotokon nemcsak, hogy nem segít a királyi táblák deczentrálizácziója, hanem ront, mert a királyi táblák annyi ellentétes határozatokat hoznak, a mi, ha teljes magánjogi törvénynyel rendelkeznénk, mind ki volna zárva*. Megjegyzem egyébiránt ennek a thézisnek az első részére, hogy annak a kiegyenlítésére is van mód a királyi táblák szervezéséről szóló törvényben, ha a királyi táblák ellentétes elvi megállapodásokra jutnak. Azt is meg kell még a thézis első részére jegyeznem, hogy ezek a deczentralizált királyi táblák most sem hoznak több ellentmondó határozatot, mint a mikor még egységes királyi tábla volt, mert ez az egységes királyi tábla olyan monstrum volt, oly nagy személyzetből állott, hogy a bírák
