Képviselőházi napló, 1892. XIV. kötet • 1893. november 9–november 29.
Ülésnapok - 1892-252
853. orseágOB ülés 1383. november 20-éu, hétfon. S43 látja a t. képviselőház az időt arra, hogy ismét törvényhozási alkotást létesítsen, a mely a közgazdasági és ipari viszonyokat a mozgó tőke ezen abszolút zsarnok uralma alól, mintegy felszabadítsa. Én tehát, azt hiszem, hogy úgy a gazdák, mint az iparosok nézetét tolmácsolom akkor, midőn egy oly törvényhozási intézkedést sürgetek, a mely a kamatlábat a lehető minimumra szállítsa alá. Az elmondottak elég eklatáns képét szolgáltatják annak, hogy Magyarországon a tőkének felszaporodása folytán elérkezett az idő arra, hogy a 6 és 8°/o-os kamatláb leszálh'ttassék 5 és 7°/o-r,i. Ez azon maximális és minimális korlát, a melylyel a tőkét befolyásolni kell. De, t. ház, midőn én ezt sürgetem, reménylem, hogy úgy ezen, mint a túloldal érzeményeit tolmácsolom, és a t. igazságügyminiszter úr munkásságából kifolyó kötelességének fogja tartani, hogy ezen általam sürgetett reformot, illetőleg törvényjavaslatot rövid idő tiiulva a ház asztalára fogja letenni. Ezek után, t. ház, vagyok bátor áttérni a tavaly is szőnyegen levő qualifikáczionális törvénynek megváltoztatására, a mely eddig bíróságainknál alkalmazásban van. Nemzetek, t. ház, instituczióikat, nemzeti aspiráeziójukat és jövőjüket úgy tarthatják fenn és biztosíthatják, ha a hála és kegyeletnek élénk érzetét istápolják és fentartják. Midőn ezen hálaérzetnek kidomborítását szükségesnek tartom, különösen a magyar parlamenttől és a t. kormánytól várom el hazafias szempontokból, hogy ezen hálaérzet terén jó példával fog előlmenni. De, t. ház, ha végig tekintek a törvényhozási alkotások terén, nem vagyok azon szerenesés helyzetben, hogy e téren valami kimagasló ponton pihenhetne meg szemem. Ha tekintetbe veszszük, t. ház, hogy a magyar történelem legmagasabb alakja Kossuth Lajos kihontalaníttatott; hogy ama nagyszabású kegyeletes ünnepélyen, melyet Budavár bevételének emlékére ültünk, a magyar kormány távollétével tündökölt; de a közelmúlt napokban, szombaton történt említés arról, hogy a magyar jogászi, bírói kar egyik kitűnősége, úgyszólván, a hálátlanság folytán a bírói karból száműzetett: mindezek, nagyon természetes, mindnyájunkat keserű érzéssel töltenek el. Ilyen, t . ház, a hála. Az elsőt talán parlamenti hálának, a másikat a kormány hálájának mondhatnám, emezt pedig a t. igazságügyminiszter úr számlájára kell felrónom. És, t. ház, azt hiszszttk talán, hogy ezen jelenség egymagában áll? Én félek attól, hogy ha a magyar birói karhoz felhívást intéznénk, azon elbánás, törekvésük azon méltatása iránt kérdezvén meg őket, a melylyel az igazságügyi kormányzat részéről találkoznak, talán egész napokat venne igénybe e házban az ez irányban tőlük beérkező szomorú értesítések felolvasása. Ez tehát, t. ház, presszió. Preszsziónak veszem azért, mert ha megtörténhetett egyik bírói kitűnőséggel, hogy kénytelen a bírói karból kilépni és az ügyvédi diplomára támaszkodni: vájjon minő helyzetben vannak azon jogászok, a kik a rajtuk elkövetett jogtalanságot némaságra kárhoztatva, önérzettel lesznek kénytelenek tűrni, mert tudjuk azt, t. ház, hogy az igazságügyi kormányzat a korábbi években a bírói és ügyvédi kar között erős válaszfalat vont, a mely a bírót és ügyvédet qualifikáczió tekintetében teljesen elkülönítette. A bírót ama falak közé szorította, melyek közül, még ha jogérzete megsértetett is, ne legyen képes távozni. Mindez, t. ház, nézetem szerint nem alkalmas arra, hogy a bírói önérzetet, függetlenséget a szükséges színvonalra emelje, a melyet a bírói kar részére e ház tagjai közül valamenynyien erősen óhajtunk. A múlt évi igazságügyi vita folyamán volt szerencsénk az igazságügyi miniszter úrtól azon ígéretet nyerni, miszerint a qualifikáczió terén fölállítja aa egységes vizsgarendszert. Tudom, t. ház, hogy az igazságügyminiszter úr kezdeményezése és rendelete folytán az ügyvédi kar a bírói vizsga színvonala ellenzése és emelése végett a vizsgálóbizottságba meghivatott. Elismerem, hogy ez haladás, de egészen mást vártunk amaz ígéretek után, melyeket a t. Igazságügy miniszter úrtól hallani szerencsénk volt. Ez tehát, t. ház, az a qualifikáczionális rend és rendszer, melyet a bíróság nívójának, a bírói kar önállóságának és függetlenségének emelése szempontjából a magyar képviselőház méltán el is várhat, mert tudjuk azt, hogy a jogrend, a jogbiztonság egyedül csak a bírói kar kezébe van letéve, s midőn az ő Felsége a király nevében ítélkezik, kell, hogy távol legyen minden érdek és befolyástól és erkölcsi függetlenségének oly magas fokán kell, hogy álljon, hogy önérzete semmiféle kormány által befolyásolva és megfélemlítve ne legyen és ne lehessen. (He lyeslés a szélső baloldalon.) Most megemlítem azon körülményt, hogy a magyar képviselőház a bírói karnak vagyoni függetlenségéről iparkodott gondoskodni, azonban az ezen oldalról sürgetett ama garanczia, hogy a bírói kar egyáltalában semmiféle önkény, semmiféle miniszteri tévedés, befolyás vagy protekezfó útjára vezethető ne legyen, és szóval, a bíró a maga előmenetelében az önkény semmiféle fokával és módjával ne találkozhassak, nem biztosíttatott. A törvény meghozatott, én azonban kétlem, hogy az a bíróság anyagi helyzetének azon magas fokát, melyet elérni szándékoztunk, biztosítja-e? De távol vagyok attól, 81*
