Képviselőházi napló, 1892. XIV. kötet • 1893. november 9–november 29.

Ülésnapok - 1892-247

134 247. or*«agos ttlés 1898. november lé-én, kedden. miért nem segélyezi inkább a negyedik szín házat 20.000 forinttal, mint hogy forszírozva magyar énekeseket akar nevelni, kik, ha énekelni tudnak, úgy sem maradnak itt, hanem kimennek külföldre. (Úgy van! Úgy van! Derültség hal felöl.) Ez teljesen elveszett költség, holott, ha a negyedik színházat segélyezné a miniszter úr ezzel a 20 000 forinttal, az egy esztendő alatt létrejönne, a mire nagy szükség van, azért is, mert az úgynevezett café ehantantok, orfeumok és ily helyiségek gomba módra nőnek. Én nem vagyok ezeknek ex prineipio ellensége, de azt tartom, hogy ma már ezen intézetek túlsúlyra vergődnek Budapesten és tényleg oly hatáskört foglalnak el, a mi sem hivatása, sem feladata nem lehet Budapest városának, hogy oda küldjék az embereket, a hol alantasabb művészekkel, más válfajjal találkoznak. Fontosnak tartom, hogy ha Budapesten nyelvünket és a magyar irodalmat terjeszteni akarjuk, színpadokat alakítsunk. Méltóztatnak tudni. hogy tavaly egy vidéki színi társaság jött Ó-Budára és a legmostohább körülmények közt volt ott. A város mindössze 3000 forinttal segélyezte, az állam semmivel, és méltóztassék elhinni, hogy a ki egy előadást megnézett, örömmel tapasztalhatta, hogy ezen nem magyar ajkú városrésznek mily rendkívüli istápot szolgáltatott ez az egyszerű kis színkör. Hisz' Budán már rég kellett volna állandó színházat építeni. (Helyeslés a bal oldalon.) Holott a kormány a budai várszínházát csak azért, hogy a nemzeti színházi tagokat némileg anyagilag segélyezze, —- én ezt ki merem mondani, már rég kimondtam, — nem adja oda egy önálló társaságnak és így egy színpadtól megfosztja a fővárost, holott annak a színháznak a hivatása az lenne, hogy ott egy új társaság keletkezzék, mely nyáron a színkörben i-* játszanék. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Midőn Játom, hogy oly magas kultúrával bíró városokban, mint Pozsony, Temesvár, Sopron a magyar színészet, osak tűretik és a legnehezebb körülmények közt kénytelen játszani és egyeseknek kell összerakniuk filléreiket, hogy ezer-ezerkétszáz forintos segélyben részesítsék, és akkor a magyar törvényhozás kezeit ölbe rakja és nézi, midőn a vidéki színészet lehet mondani az éhhalállal küzd : ezeket az állapotokat, t. ház, ne méltóztassék tovább tűrni. Én nem akarok egy új tételt indítványozni, mert tudom, hogy leszavaztatnék ez az ügy, én pedig a veszélynek nem akarom azt kikitenni, hanem appellálok a képviselőház hazafiságára és a t. kormány nemzeti érzületére, hogy jövő évben a magyar vidéki színészetnek nagyobb segélyt legyen szíve* a budgetbe beállítani. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Fenyvessy Ferencz: T. képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Én azt a czélt, melyet az igen t. minister úr e tétel felvételénél maga elé tűzött, hogy tudniillik magyar énekesek és énekesnők kiképeztetése czéljából 20.000 forint ösztöndíjat kér megszavaztatni, helyeslem és jótékony hatását elismerem. Azonban megvallom őszintén, hogy ezen összeget ezeu ezímnél nem örömmel szavazom meg. Ha megszavazom, teszem azért, mert remélem, hogy ezen czímben ezt a tételt utoljára fogom látni. Nem szavazom meg örömmel két okból. Először azért, mert az a czíin, hogy tudniillik ösztöndíj adassék magyar énekesek és énekesnők képzésére, nem ide tartozik. Igen jól tudja a t. miniszter úr és bizonyára a t. ház is kegyes elismerni állításom igazságát, hogy az állam erre a czélra már állított fel egy intézetet, a m. kir. zeneakadémiát, a melynek épen az a czélja, hogy magyar énekeseket és énekesnőket képezzen ki oly irányban, hogy azokat a m. kir. operánál alkalmazni lehessen. Micsoda anomália fog tehát most kifejlődni, ha nem a zeneakadémiára bízzuk az ösztöndíjak kiadását, hanem a m. kir. operaházra, a melynek nem lehet czélja, nem szabad, hogy czélja legyen, ösztöndíjakat adni és énekeseket és énekesnőket kiképezni. Ismétlem, hogy a zeneakadémiának lévén hivatása az énekesek kiképzése, az ösztöndíjakat csak a zeneakadémia oszthatja ki. Ez az egyik ok, a miért nem örömmel szavazom meg a czímet, (Felkiál'ások a szélső baloldalon: Ne szavazza meg !) és remélem, hogy a jövőben ezt az összeget nem ennél a ezímnél fogom látni. De nem szavazom meg a tételt örömmel azért sem, mert nem nagy bizalommal viseltetem azon közeggel szemben, a kinek a kezébe fog kerülni ez az ösztöndíj. Tavaly is 2800 frtot vett fel a miniszter úr e ezímnél, és kisült, hogy kevés volt, hogy már akkor is 20.000 frtot költöttek el hasonló czélból, és ha kérdjük, hogy mi az eredmény, nem tudom, hogy tudnánk-e rá választ kapni? A jelenlegi igen tisztelt intendáns úr abszolúte képtelen ezen ösztöndíjak helyes kezelésére és kiadására. Mindenki tudja, hogy a jelenlegi intendáns, mint ilyen, csődöt mondott, a rendszere megbukott, ő maga elismerte rendszere bukását, a mennyiben most már mindazzal ellenkezőt tett, a mit hivatalba lépésekor jónak látott, és programmái felállított, A kik e kérdéssel foglalkoznak, azoknak bátor vagyok minden szerénytelenség nélkül igénytelen tavalyi beszédemet felhozni, a melyben megjósoltam, hogy az intendáns kénytelen lesz rendI szerével felhagyni, kénytelen lesz egy új d'-