Képviselőházi napló, 1892. XIV. kötet • 1893. november 9–november 29.

Ülésnapok - 1892-247

247. országos ülés 1898. november 14-én, kedden. 129 Elnök: Megszavaztatik. Molnár Antal jegyző (olvassa): Útlevelek kiállításával járó költségek 5660 frt. Elnök: Megszavaztatik. Molnár Antal jegyző (olvassa) ; Előre nem látható költségek 60b0 frt. Elnök: Megszavaztatik. Molnár Antal jegyző (olvassa): Kar­hatalmi költségek 5000 frt. Elnök: Megszavaztatik. Molnár Antal jegyző (olvassa) : Ország­gyűlési képviselők választása és a választók név­jegyzékének kiigazítása alkalmával felmerülő költségekre 16.000 frt. Elnök: Megszavaztatik. Molnár Antal jegyző (olvassa): Katonai előfogati díjpótlékokra szükséges költségek 8700 forint. Elnök: Megszavaztatik. Molnár Antal jegyző (olvassa) .• Bevétel. Hivatalos lap jövedelme 76.100 frt. Elnök: Megszavaztatik. Molnár Antal jegyző (olvassa) : Országos törvények és rendeletek tárának jövedelme 55.000 forint. Elnök: Megszavaztatik. Molnár Antal jegyző (olvassa): Útlevelek kiszolgáltatásáért járó díjakból 31.000 frt. Elnök: Megszavaztatik. Molnár Antal jegyző (olvassa): Különféle bevételek 300 frt. Elnök: Megszavaztatik. Molnár Antal jegyző (olvassa) : Nyug­díjak. Rendes kiadások: VI. fejezet. 6. czím. Kiadás együtt 722.000 frt. Lakatos Miklós: T. ház! Midőn a nyug­díjak kérdésénél felszólalok, nem azért teszem ezt, mintha nem tartanám jogosnak és méltá­nyosnak, hogy a kik hazánknak hasznos mun­kásai voltak, akkor, midőn életkoruk hanyat­lása, vagy szellemi és fizikai képességük kiseb­bedése folytán odajutottak, hogy kötelességük­nek tovább meg nem felelhetnek, ezért juta­lomban részesüljenek, tisztességes nyugdíjt kap­janak. Mert azt tartom, hogy minden tisztessé­ges munka tisztességesen jutalmazandó. (Helyes­lés a szélső baloldalon.) De hazafiái önérzetem kényszerít tiltakoznom azon nyugdíjak ellen, a melyeket hazaárúlóknak, Bach - huszároknak, muszkavezetőknek és panszlávoknak adnak. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Furcsa időket élünk, t. ház! Azok, a kik hazájukat elárulták, beállottak az önkényuralom zsoldjába, a kik a kémkedés szerepét vállalták magukra, a kik alattomban egyengették az utat, mely az akasztófára vagy börtönbe veze­tett, a kiket a kurucz időkben pribékeknek ne­veztek, a kik árulás útján jutottak hivatalba, a KÉPVH. NAPLÓ 1892—97. XIV. KÖTET. kik forstandokká és stuhlrichterekké neveztet­tek ki hazaárulásukért, ezek nyugdíjképesek lesznek. (Ügy van! Úgy van! a szélsőbalon.) Kérdem, micsoda alkotmányos törvény alapján ? Csak a saját vármegyémre hivatkozva, úgy mint az az 50-es években volt, meg fogom világítani ezen forstand uraknak a tetteit. A megyémben levő t. forstand úr hivatalának elfoglalásakor mindjárt kiadta a rendeletet, hogy minden re­bellis, akár polgári hivatalban, akár fegyverrel szolgálta a hazát, 8 nap alatt jelentkezzék előtte, különben csendőr által fog elővezettetni és haditörvényszék elé állíttatni. Rendelettel fel­oszlatott minden társaskört, egyletet, kaszinót, köztéren 5 embernek megjelenni nem volt sza­bad. A magyar kalapokat és szallagokat öszsze­foglaló csatok letépettek a csendőrök által, mint a forradalomra emlékeztető jelvények; a sarkan­tyúkat letaposták és csak azoknak engedték meg viselését, a kik hátas lovakkal bírtak. Ilyen rendeleteket adott ki a t. forstand úr, és nem akarom itt elmondani azok neveit, a kik az ő parancsára börtönbe mentek, hanem csak azt emelem ki, hogy még a honleányok iránt sem volt legkisebb kímélettel. Egy nemes családból való tisztességes úri leányt, mert melltüjén a Kossuth arczképe volt és karján magyar hatosokból késztíit karpere­czet viselt, bebörtönöztetett. De ez még semmi. Egy tisztességes özvegy úrinőt, a ki a Kossuth bankjegyeket magánál visszatartotta, feljelentés folytán, megtaláltatván nála a bankjegyek, meg­korbácsoltatott. És ezt egy magyar stuhlrichter, magyar nemes családból való stuhlrichter áltat hajtatta végre. Nem akarom megnevezni ezen forstiind urat, mert testvére a magyar szabad­ságharcz egyik kitűnő alakja, dicső harczosa, honvédezredes volt. (Egy hang: Máriássy!) De felhozok egy másikat, a ki most is él és húzza a penziót a magyar állampénztárból. Ez a hazaáruló már 1848-ban Grömör megye vésztörvényszéke elé volt állítva, mint a Húr­ban proklamáczió terjesztője, a miatt, mert 2 láda fegyvert találtak nála. Csak birái kegyel­mének köszönhette, hogy az akasztófától meg­szabadult. Az osztrák csapatok által kiszabadít­tatván, az egész hadjárat alatt Hurbán csapa­tában működött. A lezajlott idők után először staatsanwalt, azután a provisorum alatt felső Magyarország egyik vármegyéjében — gondo­lom Turóczban — főispán volt, most pedig Gömörben él Tiszolczon. Ha kívánják, a nevét is megmondom: Taxnak hívják és a magyar állameszme ellen most is a legnagyobb izgató. (Mozgás a szélső baloldalon.) Nem szatírája az alkotmányosságnak, nem nevetséges dolog-e, hogy azok, a kik a hazát I elárulták, a magyar nemzet által hálából nyug­17

Next

/
Thumbnails
Contents