Képviselőházi napló, 1892. XIII. kötet • 1893. szeptember 25–november 6.
Ülésnapok - 1892-231
92 231. országos illés 1893. október 5-én, csütörtökön. tehát ezen gyönyörű motivatio mellett az az irattárba helyezendő. Én e részben kötelességemnek ismerem az előadó árnak a törvény szakaszait figyelmébe ajánlani, a melyek közül az 1848: III. t.-cz. 32. §-ának a) és c) pontja fel fogja világosítani az iránt, hogy a magyar alkotmány szerint mindazon tényekért, melyek alkotmányunkba, vagy törvényeinkbe ütköznek s mindazon mulasztásokért, melyek ugyanilyen tekintet alá esnek, a kormány feleletre vonásának van helye. Sehol nem mutathat nekem a t. előadó úr törvényt, hol azt, a mit a törvény rendel, valakinek joga nem volna kérvényezni. Hiszen ezzel az elmélettel eljuthatott volna a t. előadó úr odáig, hogy ily esetekben tehát a kérvényt egy képviselőnek kellett volna benyújtania, a kinek pedig a képviselőházban a szólás joga úgy is biztosítja a feleletrevonás jogosultságát. Ily motívummal közjogot csinálni s a kérvényezési jogot csorbítani, ily incidentalis okból azt akarni dekretálni, hogy azt, a mit a törvény rendel: a kormány feleletre vonassák, az állampolgároknak kérelmezni joguk nincsen. Ilyet, t. ház, csak abból az előadói székből lehet hallani, a mely azon kormány védelmére kel, a mely általunk épen az alkotmány súlyos sérelmével vádoltatik. (Igaz! Úgy van! a szélső haloldalon.) T. képviselőház! Gróf Apponyi Albert képviselő iVr felirati javaslatát, mondhatom, nagy örömmel hallgattam végig, és jól esett tapasztalnom abban azon lélekemelő fellendülést, mely bizonyos irányban, különösen a közjogi kérdésekre vonatkozó pontokban, újabb demareatiot von a kormánypárt és a nemzeti párt között. A magam részéről azonban mégis minden tiszteletem daczára, melylyel a feliratban foglalt intentio iránt viseltetem, e helyről, honnan felszólalok, kötelességemnek tartom kijelenteni, hogy annak azon passusa folytán, a melyben a kiegye zési törvény apotheozisa gyanánt az mondatik, hogy Magyarország állami önállósága és függetlensége eddig soha oly mértékben biztosítva nem volt, mint a legközelebbi huszonöt év alatt, mondom, ezen passusnál fogva magam részéről, s azt hi szem, ezt t. elvbarátaim nevében is kijelenthetem, támogatásához, legmélyebb sajnálatomra, hozzá nem járulhatok. (Helyeslés a szélső baloldalon.) De nem akarok a vita ezen keretében abba ürömcseppeket vegyíteni a^on czélból, hogy a kettőnk közötti differentiát bonezoigatva a főkéi 1 désről a figyelmet eltereljem. (Helyeslés hal felöl.) Azért a magam részéről rátérek azon — mint Szilágyi Dezső t. igazságügyminister úr mondaná — luminozus beszédre, (Derültség hal elöl.) a melylyel a t. ministerelnök úr beszédét itt a parlament termében bevezette. (Halljuk! Halljuk!) Szomorúan konstalálora, hogy a t. ministerelnök úrnak, a ki különben más alkalmakkor szívesen ragadtatja el magát a lelkesedés meleg hevétől ott, a hol az igazság hitével mérkőzik a pártokkal, ajkairól ma egy oly beszéd hangzott el, a melyre a magam részéről kritika gyanánt csak annyit akarok mondani, hogy mindent el fogok követni arra, hogy a vita a kedélyeskedésnek azon medréből, a melybe a ministerelnök úr sodorta, kitereltessék, és hogy ezen kérdés azon komoly méltóságteljességgel kezeltessék, (Helyeslés a baloldalon.) a mely a magyar nemzetet és törvényhozást méltán megilleti, midőn a lét alapját képező és a messze jövőre kiható kérdéseket tárgyalja. (Élénk helyeslés a szélső haloldalon.) T. ház! Mielőtt beszédemnek érdemleges részébe fognék, szükségesnek látom a t. minister • elnök úr által elmondottakra néhány reflexiót tenni. (Halljuk! Halljuk!) A t. ministerelnök úr tőle meg nem szokott álpathossal úgy kezdte, hogy volt kegyes a törvényhozás színe előtt ezen királyi válaszokért^ a felelősséget elvállalni. T. képviselőház! En azt hiszem, hogy ha a t. ministerelnök úr ilyen enuntiatiot nem tett volna is, a törvény teljesen elég alap nekünk arra, hogy ily kegyes engedmények nélkül is a törvény szigorát éreztessük azzal szemben, a ki az elien vétett. (Igaz! Úgy van! a szélső haloldalon.) A t. ministerelnök úr a kezemben levő újévi üdvözletek alkalmával mondott beszédekre hivatkozva, előáll azzal, hogy neki mily princípiumai vannak a nemzetiségi kérdés felől, s azt mondja, hogy elvállalja ugyan a felelősséget a királyi válaszokért, de csak azért, a mily azokban benne van, de nem azért, a mi azokba belemagyaráztatik. Én is felolvasom ezen újévi beszéd egy passusát ? (Halljuk! Halljuk!) a hol a ministerelnök úr a következőket mondja (olvassa): »De bármi kímélettel és óvatossággal kezeljük is ezen kérdéseket, egyben magunkat visszatartani nem engedjük és ez a politikai nemzet; az állam, a közélet magyar jellegének megóvása, fokozatos megszilárdítása és biztosítása«. Minél inkább bizonyítja a t. ministerelnök úr, hogy közöttünk ezen kardinalis alkotmányelvi szempontból félreértés és véleménykülönbség nincs, annyival inkább bebizonyította azt, hogy a királyi válaszok folytán az ő felelősségre vonása elmaradhatatlan; mert ezen királyi válaszok mindennel harmóniában állanak, csak azzal az újévi beszéddel és ennek programmszeríí nyilatkozataival nem. (Tetszés a baloldalon.) Ha a t. ministerelnök úr ezen bevezetés után annak bizonyítására vállalkozik vala, hogy a királyi válaszokban benne van: hogy a magyar állameszmének fundamentuma egy politikai nemzet : a magyar, ha ez benne van, akkor teljesen
