Képviselőházi napló, 1892. XIII. kötet • 1893. szeptember 25–november 6.

Ülésnapok - 1892-231

281. oressftgos ttlés 1898. rászolgált arra, hogy mi bocsánatot kérve vonjuk vissza határozati javaslatunkat. (Úgy van! Úgy van! a báloldalon.) Ha ő bebizonyította volna azt, hogy a mellett, hogy ez benne van, nincsen benne az, hogy a magyar nemzet a nemzetiségek színvonalára lesülyesztetett, akkor is igaza kellett volna, hogy legyen; de míg a ministerelnök űr ezen lényeges kérdés tekintetében szavakat nem talál: addig engedtessék meg, hogy a fe'olvasott királyi válaszra, mint bizonyítékra hivatkozva állítsam, hogy épen az, a minek benne kellene lennie, tudniillik, hogy a magyar állameszme fundamentuma egy politikai nemzet, nincs benne, a minek ellenben benne lennie nem lett volna szabad, tudniillik, bogy a magyar nemzet a nemzetiségek színvonalára sülyesztetik le, — az benne van. (Mozgás és élénk helyeslés a táloldalon.) De, t. ház, a ministerelnök úr beszédének sorrendjén nem mulaszthatom el, hogy ráutaljak arra, a mi már a kérvényi bizottság tárgyalásai során is felmerült (Halljuk ! Halljuk!') Itt a t. ministerelnök úr azzal áll elő, hogy még kormány eddig oly szigorral a nemzetiségi agitatiok ellen fel nem lépett, mint a jelenlegi kormány. Hímet akar varrni magának a ministerelnök úr. (Derültség a baloldalon.) Miből ? Keressük azon tényeket, melyek világító fáklyaként bizonyítékot nyújtanának arra, hogy e kormány, mint végrehajtó hatalom, a hatalom eszközeivel és tényeivel tett-e valamit a nemzeti mozgalmalmak megfékezésére, vagy sem? (Felkiáltások a baloldalon: Soha!) Hivatkozni arra, hogy az igazságszolgáltatás közegei végre-valahára megunva a szertelenül űzött honárúlást, a büntető törvény sujtó kezével illették a lázítókat, s ezt kormány érdeme gyanánt felróni annyit tesz, mint a nemzetiségi vádaskodóknak igazságot szolgáltatni, a kik azt mondják, hogy ezen igazságszolgáltatásban is nem a törvény sujtó keze éri utói őket, hanem a kormányhatalom, vagy a chauvivinistikns törekvés. (Igaz! Úgy van! Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Hát szabad-e a nemzet parlamentjében. szabad-e a törvényhozás színe előtt a kormánynak, végrehajtó hatalomnak azzal dicsekedni, hogy az igazságszolgáltatás eredményei politikai, hatalmi eredményekként vétetnek számba ? (Élénk helyeslés a szélsőbalon.) Avagy nem megbélyegzése-e a jogállam eszméjének, nem felbuzdítása-e ez a lázítók törekvéseinek, a kik ezt már is egyik fegyverül használták? (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) A t. ministerelnök úr azt mondotta, hogy ezentúl mily intézkedéseket kíván foganatosítani. ;tóber 5-én, csütörtökön. 93 (Halljuk! Halljuk!) Szaporítja a közbiztonsági közegeket, hogy utczai zavargások ne legyenek. Ezzel fogjuk, t. ministerelnök úr, a magyar állameszméjét megmenteni? Ezzel fogjuk a tiltott és törvénytelen nemzetiségi mozgalmakat csírájukban elfojtani? (Titszés a szélsőbalon.) Még tovább megy a t. ministerelnök úr beszédét jellemző naivitásában és 25 év múlva egy ádáz munkának törvénytelen küzdelmeivel szemben, akkor, mikor már a fejünk fölé tornyosult minden vész és vihar, bevallja azt, hogy még a külföldi sajtóban sem volt gondoskodás eddig önvédekezésünkről, csak most látja szükségesnek, hogy ez a jövendőre nézve megtörténjék. Hát, t. ház, nem • akarom én most pártmotivumok szellőztetésével azt bolygatni, hogy annak a rendelkezési alapnak, nem volt-e már régen más rendeltetése, mint a mire az eddig fordíttatott? De magával azzal a ténynyel, hogy a kormány beismeri, hogy ehhez a kötelességszerű önvédelmi eszközhöz csak most nyúlt, hosszú évtizedek mulasztásai, beismerései gyanánt állanak az ország színe előtt. (Igaz! Úgy van! a bal- és szélsőbalon.) De mit szóljak, t. ház, ha bennünket egy ministerelnök, a többségre támaszkodva, egy párt élén arra szólít fel, hogy igyekezzünk egyetértőleg kifelé hatni, igyekezzünk ezt az egyetértés erejével elérni, de ugyanekkor az a ministerelnök azt prédikálja nekünk, bogy a Magyarságra nézve az a nevelés, mely ez idő szerint a közös hadseregnél van, őt teljesen kielégíti. (Élénk tetszés a bal- és szélsőbalon.) Hát, t. ház, hogy csak egy pillanatra is tisztában legyünk a mi történelmi multunkkal és ezzel a ponttal, méltóztassék nekem megengedni, hogy egy élő törvényt felolvassak. Itt van az 1844 : II. tcz., a melyre e helyütt hivatkozva, annak csak egy szakaszát olvasom fel. Azt t

mondja ugyanis e törvény 9. §-a: (olvassa) »0 Felsége méltóztatott kegyelmesen rendeléseket tenni már az iránt is, hogy az ország határain belüli iskolákban a közoktatási nyelv a magyar legyen«. E?t 1844-ben mondotta ki a törvényhozás, és ma, t. ház, 51 év múlva, a helyett, hogy a fejedelmi szóra és a koronázási esküre való hivatkozással e törvénynek a végrehajtását követeinők, akad egy ministerelnök, a ki dicsekedve áll az ország színe elé, hogy mennyire büszkék lehetünk, hogy az ország szívében a fővárosban, a Neugebäude-ban és a kismartoni akadémiában megengedik, hogy a magyar nyelv is taníttassék. (Igaz! Igaz! a szélsőbalon.) A midőn ilyen kényes kérdések forognak napirenden, önök játszanak a nemzet legszentebb érdekével, (Úgy van! Úgy van! a szélsőbalon.)