Képviselőházi napló, 1892. XIII. kötet • 1893. szeptember 25–november 6.
Ülésnapok - 1892-235
235. országos ülés 1893. október 10-én, kedden. 181 higgadt meghallgatást, azután a tárgyilagos elbírálást. Legyenek meggyőződve a t. képviselő urak, hogy ha azok a szavak egyes pártok ellen irányultak volna, akkor mint máskor, ma is lenne bennem annyi erkölcsi bátorság, hogy azt mondanám, hogy igenis, egyes pártok ellen irányultak s nem fognék elbújni a discussio elől, Mert nem osztozom Horváth Gyula t. képviselőtársam indokolásában, midőn egy igen súlyos vádat hozott fel ellenem, mely félreértésekre is adott okot. Talán épen ez is egyik oka annak, hogy szóba hozom, mert konstatálni akarom, hogy nem tudom, szándékosan, vagy szándék nélkül, de oly félreértések történtek, mintha itt a király legmagasabb személye ellen irányuló megjegyzésről lett volna szó, A vita magas színvonala megóvása érdekében konstatálom, hogy ez itt nem fordult elő. T. képviselőtársam először felemlítette, hogy fejedelmünket a világ legelső gentlemanjének tekintjük (Úgy van! Úgy van bal felől.) és ezen praemissa után kifogásolta a kormány azon elj'árását, hogy ily magas személynek hogy adhatott ily tanácsot és a kormány eljárását kifogásolta. (Úgy van! Úgy van! hal felől.) De daczára annak, hogy konstatálom, hogy ez így van, még sem tartom szerencsésnek ezeti kérdésnek a gentlemanség terére való átjátszását; (Úgy van! Úgy van! a baloldalon.) mert ennek a gentlemanséghez semmi köze sincs. (Helyeslés a jobboldalon.) A politikában alkalmazunk, t. ház, szabályokat, eljárásokat, melyeknek nem szabad ellenkezniük a tisztesség, a politikai tisztesség követelményeivel; a gentlemanséghez ezeknek semmi közük sincs. A politikában érintkezünk, beszélünk, kezet szorítunk igen sok emberrel, a kikkel gentleman érintkezésben nem lehetünk, a nélkül, hogy ez a gentlemanség rovására történnék. (Élénk helyeslés a jobboldalon. Nagy zaj a baloldalon.) Megjegyzem, hogy ezt semmi vonatkozással nem mondom, hanem mint általános igazságot fejtem ki. Merőben hibás és téves, tehát e kérdést a gentlemanség terére átjátszani akarni. (Helyeslés a jobboldalon.) De különben én ezen szempontból is elfogadom a bírálatot. Ha én ily szavakat tanácsolok, vagy azokhoz hozzájárulok, nagyon természete-sen el kell készülve lennem arra, hogy azokért felelős is leszek, még pedig nem olyformán felelős, mint Horváth Gyula t. képviselőtársamnak Szabó Andrása, a ki semmit sem fizetett; mert én igenis fizetek politikai reputatiommal, állásommal, mással talán nem is fizethetek. (Élénk tetszés a jobboldalon.) Én mindig gentleman eljárásnak tartom, hogy ha valaki ilyeneket — ha tudja, hogy felelősség terheli — nyiltan odaállít, ha különben politikai szüksége merül fel annak, mintha ily kérdéseket, a nélkül, hogy direct felelősséget kellene elvállalnia, titokban mond és tanácsol. (Úgy van! a jobboldalon.) Én tehát azt hittem, hogy mikor szüksége merült fel annak s ez kimondatott, épen a gentlemanség követelményeinek tettem eleget, mert nem bujkáltam a kérdések elől, hanem magyarán szólva kirukkoltam azzal. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Horanszky képviselő úr azt mondja, — közbevetőleg megjegyzem, hogy az idő előrehaladottsága miatt nem foglalkozom most azzal az állításával, hogy a meddő ígérgetések és ámítások pálmája engem illet; erről lesz alkalmam beszélni, ha majd bizonyítékokkal áll elő a képviselő úr, — visszatérve beszédem fonalára, ismétlem, Horanszky képviselő úr azt mondja, hogy a szóban forgó kijelentésről senki sem tudja, kinek szól, senki sem érti meg. Ugyan komolyan méltóztatik ezt mondani ? (Derültség jobb felől.) Én azt hiszem, hogy mindenki fmegérti, a kinek szól, talán az a baj, hogy többen is értették magukra. (Élénk derültség a jobboldalon.) De hát, hogy is kellett volna ezeket a szavakat egészen világossá tenni? Tegyük fel, hogy én arra az álláspontra helyezkedtem, a melyet a t. képviselő urak nekem supponálnak, daczára azon nyilatkozatomnak, hogy az nem egyesek ellen szól ; de ha arra az álláspontra helyezkedem, hogy az az ellenzéki pártok ellen irányúi, akkor hogy kellett volna e kijelentést formuláznom'? Ha nem is megyek azokba az elkülönítésekbe, melyek szerint Horanszky képviselő úr az embereket egyházpolitika-ellenesekre és az egyházpolitikái-pártolókra, reactionariusokra és nem reactionariusokra osztályozza, a mikor a királyi nyilatkozatok történtek, annyi párttal állottunk szemben, hogy az osztályozásnak e szerint így kellett volna szólni: Apponyi-, Eötvös-, Ugronpártiak (Felkiáltások a szélsh' baloldalon: Nincsenek! jobb felől! Akkor voltak!) és nem tudom micsoda pártiak, szólok hozzátok. (Úgy van! Úgy van! jobb felől.) Tehát mind ezeket fel keletfc volna sorolni és mi lett volna ennek a következése? Az, hogy akkor azután igazán illethettek volna azzal a váddal, hogy a korona pártharczokba vitetik be s noha jogosítva lehet egyes esetekben a korona, hogy pártok ellen szóljon, azt mondhatták volna és okadatolását is kérhették volna, hogy miért viszem be a koronát pártok elleni harczba? A másik következménye pedig az lett volna, hogy akkor azok a meddő ígérgetők és ámítók, a kikre a ezélzás csakugyan történt, (Felkiáltások bal felöl: Kik azok?) a kik, mint a múltkor is voltam bátor említeni, a sajtó terén ütik a dobot és tesznek ígéreteket, azok kivüi maradtak volna. (Élénk
