Képviselőházi napló, 1892. XIII. kötet • 1893. szeptember 25–november 6.

Ülésnapok - 1892-235

180 235. országos ülés 1883, október 10<én, kedden. ebből valami veszélyes tünetre következtetni nem lehet, mert ha nem lennének normálisak a vi­szonyok, akkor ez, megengedem, nagy rázkód­tatásokat idézhetne elő; de normális viszonyok között nekem az a politikai hitem, a mi azelőtt is hitem volt, hogy ha az urak mérlegelni fog­ják Magyarországnak, a magyar államnak valódi érdekeit, állami igényeinek leghatályosabb meg­óvási módját, azt, hogy a magyar állam és a magyar faj miként érvényesüljön leginkább, akkor nem ezt a politikai tendentiát fogják kö­vetni, a melyet most követnek, {Igaz! Úgy van! jobb felől.) hanem többé-kevésbé ugyanazt fogják tenni, a mit mi tehetünk. (Hosszantartó zajos helyes­lés jobb felől. Nagy zaj és mozgás a szélső baloldalon.) Polónyi Géza: Akkor azután csalók le­szünk ! Wekerle Sándor ministerelnök és pénzügyminister: Csak annak a bizonyítá­sára hoztam én fel ezt, t. képviselőház, hogy én nem valami olyan forradalmi rém-embereknek tüntetem fel önöket, (Derültség jobb felől.) mert ha csalódom bizonyos irányban, akkor legalább ez esetben, midőn informatióról van szó, nem oly irányban csalódom, hogy azt a vádat lehetne felhozni ellenem, mintha kihasználnám infor­matiómat, és szörnyű rémületes eseményeket festenék arról, hogy a képviselő urak itt mit követelnek. (Egy hang a szélsőbalon: Nem is hinnék el!) De engedje meg a t. ház, hogy most a kő­szegi .beszéddel és annak megint azon két ré­szével foglalkozzam, melylyel a múltkor. (Halljuk! Halljuk!) Először is Beőthy Ákos t. képviselőtár­samnak azt jegyzem meg, hogyha valaki azon az alapon áll, hogy a közös hadsereget állandó intézménynek akarja feltüntetni, abban én még nem látok mást, mint a ma fennálló törvényes állapotnak konstatálását, annak érvényesítését, mert mi nem tüntetjük azt fel máskép, mint úgy, a mint van. Ebben tehát oly rémületes dolgot, mintha itten megint nem tudom micsoda centralistieus eszméknek elősegítése és kezdő­pontja lenne, látni nem lehet. Sőt épen ellen­kezőleg, akkor, midőn azt állandónak tüntetjük fel, miután azt fenn akarjuk tartani úgy és ak­ként, a mint az törvényeinkben van, talán ez képezi azon centralistieus elveknek épen leg­nagyobb negatióját. [Helyeslés és tetszés a jobb­oldalon.) A 67-iki alapot illetőleg a múltkor voltam bátor megemlíteni azt, hogy mi ezen az alapon állunk, s azt fenn tartani, megóvni kívánjuk. A mi azt a másik kérdést illeti, hogy ahhoz szük­séges volt-e egy harmadik factor, annak a meg­változtatása miként eszközölhető, eszem ágában sem volt azt bizonyítani, hogy ez egy forma szerinti szerződés. A ki elolvassa, láthatja, hogy nem forma szerinti szerződésről van szó. De igen akkor is vitattam, ma is vitatom azt, hogy az 1723-iki többször idézett tezikkek rendel­kezése és azon alaptétel, hogy ő Felségének többi országai és királyságai a magyar állam­mal együttesen és elválaszthatatlanul birtoklandók, politikai Szükségesség és magának a szerződés­nek lényeges határozmányai adják annak az egyezmény természetét, úgy, hogy a ki úgy tün­teti fel a dolgot, hogy itt nem lenne másra szükség, mint egy többségre, mely az ellen­kezőt akarja és akkor mindjárt minden nehézség nélkül érvényre is lehetne azt juttatni, az saját álláspontjából oly rózsás színben tünteti fel e vállalkozást, a mit beváltani nem lehet. (Úgy van! Úgy van! jobb felől.) Mert, engedelmet ké­rek, az ellenkezik nemcsak a politikai resonnal, hanem a tényleges viszonyokkal is, (ügy van! Úgy van! jobb felől.) Midőn tehát azokat a sza­vakat adtuk a fejedelem szájába, mi csak poli­tikai pro grammunkhoz maradtunk hívek és én igen szomorú jelenségnek tartanám azt, — adja Isten, hogy oly viszonyok sohase következzenek be. a milyenekre Helfy t. képviselő úr utalt, — hogy az alkotmányos királynak eo ipso köte­lessége a nemzet többsége előtt, vagyis mert ő a képviselőház többségéről szólt, mint annak repraesentansáról, e többség előtt meghajolni, hogy semmi objeetiója sem lehet, hanem azonnal egyszerűen kötelessége azt tenni, a mit e több­ség akar. (Mozgás a szélső baloldalon.) Vajay István: Ezt senki se mondta! (Zaj. Halljuk'! Halljuk!) Wekerle Sándor ministerelnök ós pénz­ügyminister: Olvassa csak el a képviselő úr. (Derültség jobb felől.) A magyar királynak fontos jogait úgy oda­állítani, mintha a koronának sanctionálisi joga puszta formalitás lenne ; mintha e jognak tar­talma nem lenne; mint hogyha nem merül­hetnének fel viszonyok, raidon a király nemcsak jogosítva van, hanem egyenesen fejedelmi köte­lessége épen a mi érdekünkben is a sanctio­nálási jogot a leghatályosabban gyakorolni; ezt, mondani, így odaállítani, megengedem, szorosan vett parlamentáris felfogás, de a ma­gyar alkotmánynak megfelelő felfogás nem lehet. (Úgy van! Úgy van! jobb felől.) Mert azok a ki­rályi jogok nem papirosra írt malasztok, hanem tartalommal biró jogok. (Élénk helyeslés jobb felől.) A második kifogás, melyet méltóztattak tenni, az, hogy az »ámítás«, »meddő igéretek« kifejezések használtattak és azt követelték, hogy a leghatározottabban jelöljem meg azt, hogy ez kik ellen irányúi. Leszek bátor e tekintetben is egész őszinteséggel nyilatkozni. Kérem csak a

Next

/
Thumbnails
Contents