Képviselőházi napló, 1892. XIII. kötet • 1893. szeptember 25–november 6.

Ülésnapok - 1892-235

235. országos ülés 1S93 október 10 én, kedden J75 Beőthy Ákos t. képviselő úr azzal kezdte beszédét, hogy kifogásolta azon állításomat, hogy az alkotmányosság tulajdonképeni szellemével s a nálunk szokásos alkotmányos eljárással nem lenne összeegyeztethető az a módozat, a melyet gróf Ápponyi Albert képviselő úr választott, hogy t. i. felírat alak jában akarja érvényesíteni elveit és programmját. És hivatkozott e tekintetben angol példákra. Azt hiszem, t. ház, hogy az angol példákra való hivatkozás ezen esetben nincs helyen. En nem vagyok olyan alapos ismerője az angol viszonyoknak, mint t. képviselőtársam, de azért mégis tudok egyet-mást. Először is tudom azt, hogy Angolországban a felírat igen szokásos formája az ügyek elintézésének : igen sok ügy, a mely nálunk kormány-e 'őterjesztés alakjában jelen meg, ott •felirattal szokott elintéztetni. A felírat ott megszokottabb és általánosabb forma, mint nálunk. Igaz továbbá, hogy az angol parlament a kormánynyal szemben való helytelenítésének igen sokszor felírat alakjáb in adott kifejezést. De honnan fejlődött ez? Onnan, a mint a t. képviselő úr is említette, hogy Angolorszägban a kormány, ha kisebbségben volt, nem vonta le ebből mindenkor a következtetést. A parlamentnek nem maradt tehát más eszköze, mint hogy feliratban értesítette a koronát,' hogy ez és ez a kormány a nemzet bizalmát nem bírja, mert a képviselőház többségével nem rendelkezik. Igaz, azt is tudom, a mire a képviselő úr ezután hivatkozott, hogy 1864-ben, — tehát rég azon időn túl, a midőn Angliában még szokás volt ahhoz ragaszkodni, hogy kormányozni kisebbséggel is lehet, de midőn •azt a kontinentális elvet tettük magunkévá, hogy ha egy kormánynak többsége nincs, kötelessége visszavonulni, — Disraeli egyszer megint megpróbálta ezen módszer alkalmazását; de akkor általában az volt ott a felfogás, hogy az nem akart más, mint egy nagy demonstratio lenni. Nem tudom, de lehet, hogy szintén nem tetszik mást czélozni ezzel a felirattal, mint egy nagy demonstratiot. (Élénk tetszői és derültség jobb felöl. Mozgás bal felöl) De a harmadik és fő argumentum, a miért az angol példa itt nem talál, az, hogy Angliában szokásos lehetett ez a forma, sőt még ma is indítványozhatja valaki, a korábbi szokásra támaszkodva és nem fog ezzel ellenkezőnek látszani, ha a koronához ilyen esetben feliratot kívánnak intézni. De méltóztassanak megnézni -az ottani feliratokat. Azok vagy egyálta'áti rövid jelzései annak, hogy a kormány a bizalommal nem bír, vagy pedig egy-egy concret e étre vonatkoznak, de egész kormányprogrammokat sohasem foglalnak magukban. És az én múltkori argumentatiom épen arra volt alapítva, hogy ha a t. képviselő úr azt a formát használná, akkor, miután a korona minden valószínűség szerint fekl e feliratra, és akkor, a mikor felel, természetesen már nem az a kormány lehetne, a mely ellen a felírat irányozva van: az új kormány először is a korona dicsfényében jelennék meg itt. (Úgy van! Úgy van! jobbról.) De, t. képviselő úr, én nem kívánnék felesleges súlyt fektetni ezen különben is csak formai ügyre, a mi magát a lényeget nem alterálja;^mert nem a formáról, de a lényegről van szó. En tehát foglalkozom a lényeggel és különösen azokkal az ellenvetésekkel, hogy ne mondjam, vádakkal, melyek felhozattak részint ellenem, részint általában közállapotaink ellen, részint olyanok ellen, a kik, ha vádoltatnak, ha nem is kötelességem, de talán a parlamentáris illem felfogása és a bevett szokásnál fogva mégis kell, hogy szó nélkül ne hagyjam. (Helyeslés a jobboldalon.) Először foglalkozom a szorosan nem engem érdeklő vádakkal. (Halljuk! Halljuk! jobb felől). Ma Beőthy Ákos t. képviselő úr sokszorosan és bőven emlegette, hogy az osztrák államférfiak nem foglalkoznak a dnalismussal: és a múltkor Horváth Gyula t. képviselő úr is azt említette, hogy mire való, hogy mi a 67-iki törvényeket megerősítjük fejedelmi enuntiatiokkal akkor, mikor a monarchia másik államában szó sem esik mellettük. Feltételezem a t. képviselő úrról és tudom is, de mindenesetre kérem, rólam feltételezni, hogy nem kényszerűségből helyezkedem a 67-es alapra, hanem helyezkedünk mind a ketten azért, mert a pragmatica sanctioból, helyesebben az 1723. évi I., II., III. törvényczikkből folyó kötelezettségeknek, illetőleg annak a viszonynak, hogy a magyar korona országai ő Felsége többi országai és tartományaival együttesen birtoklandók és kölcsönösen megvédendők, leghelyesebb szabályozási módját látjuk az 1867. évi XII. törvényczikkben. (Élénk helyeslés jobb • felől.) Ragaszkodunk továbbá a 67-hez azért, mert az a politikai meggyőződésünk, hogy állami és nemzeti igényeink sokkal hatályosabban védhetők meg ezen az alapon, mintha más megoldási módot választunk. (Élénk helyeslés és tetszés a jobboldalon.) És végre — legalább én — azért ragaszkodom ezen alaphoz, mert teljes meggyőződésem, hogy nem, az itten élő más nyelvű népeknek, nem is a monarchia másik államában levő