Képviselőházi napló, 1892. XIII. kötet • 1893. szeptember 25–november 6.

Ülésnapok - 1892-235

235 országos ülés 1898. október 10-én, kedden. 165 Ha megnézzük már most az 1867-ik évi XH-ik törvényczikket, ezekből a föltételekből egyetlenegy sincs meg benne. Először is a kiegyezést megalkotta a magyar országgyűlés külön és azután Ausztria is elfogadta külön. De, t. ház, ezt ők maguk is törvénynek tekintik ; elégséges erre vonatkozólag az osztrák törvénynek praeambulumát elolvasni. (Halljuk! Halljuk! bal felöl. Olvassa): »Gesetz vom 21. Dezember 1867. Mit Zustimmung der beiden Häuser des Reichsrathes finde ich in Ergänzung des Staatsgrundgesetzes über die Reichsvertretung naehstehendes G-esetz zu erlassen« ; ők tehát ezt ágy veszik, mint egy osztrák törvénynek, az osztrák alkotmánytörvénynek egyik folytatását. (Igaz! Úgy van! a haloldalon.) De, t. képviselőház, azonkívül tartalmilag sem egyezik a magyar és az osztrák törvény. A magyar tőrvény világosan kimondja azt, hogy a közös ügyek elintézésére központi parlamentet nem ismer, (Igaz! Úgy van! a baloldalon.) az osztrák törvény pedig a következőképen hangzik: (Olvassa): »Das den Vertretungskörpern beider Reichshälften, dem Reichsrathe und dem unga risehenReichsrathe zustehendende G-esetzgebungsreeht wird von denselben, insoweit es sich um die gemeinsamen Angelegenheiten, mittelst der zu entsendenden Delegation ausgeübt.« Ez tehát a delegatiot központi parlamentté teszi, törvényhozási jogokkal ruházza fe). Ez tehát maga cassatorius indokot képezne, ha mi azt szerződésnek vennők; (Igaz ! Úgy van! hal felől.) de nem képez, mert nem veszszük szerződésnek. (Igás! Úgy van! hal felől.) Nem szenved előttem kétséget az, hogy, ha ez a törvény megváltoztattatik, azt épen úgy kell megváltoztatni, mint a hogy létrejött. (Igaz! Úgy van! hal felöl.) Mi megváltoztatjuk külön, ők megváltoztatják a maguk részéről külön. Ennek kiemelése két okból szükséges: Először abból a nagy elvi okból, hogy ne engedjük azt meg, hogy intézményeink elhomályosíttassanak; (Igás! Úgy van! hal felöl.) másodszor egy igen fontos gyakorlati indokból, Háromszáz esztendőn keresztííl a legnagyobb bajokat okozta az, hogy a fejedelem és a nemzet közé mindig egy harmadik tényező furakodott, (Igaz! Úgy van! hal felöl.) a mely alakjában bár változott, de tartalmában mindig egy volt: az osztrák befolyást Magyarország felett érvényesíteni. (Zajos helyeslés a baloldalon.) Ha már most, t. képviselőház, egy törvénynél, a mely köztünk és a fejedelem közt létrejött, mi azt mondjuk: de bkony van köztünk egy harmadik tényező is, ennek a hozzájárulását is kell kérnünk, akkor az e°;ész magyar alkotmány sarkaiból kifordul. (Igaz! Úgy van! a bal •oldalon.) Kétséget sem szenved, hogy köztünk és a fejedelem közt jött létre a törvény, s hogy kölcsönös beleegyezés kell hozzá, hogy ez megváltoztassák. Midőn a korona kijelentette, hogy megváltoztatásához hozzá nem járul, erre azt mondja a t. ministerelnök úr, hogy IIÍST:' a koronának joga van ehhez, ő neki megvan a vető joga, tehát kijelentheti, hogy ezt gyakorolni fogja. Ezt a jogát a koronának senki kétségbe nem vonja; de kérdés az, hogy az ilyen előzetes kijelentés politikailag opportunus-e ? Én ezt tagadom két okból. Először azért, mert a mennyire én a történetet ismerem, a királyi vető-jognak ily előzetes feszegretései mindig a legnagyobb ingerültséget idézték elő, rendesen a koronának hátrányára. (Helyeslés a baloldalon.) De azután az is meg szokott történni, hogy ilyen kérdésekre vonatkozólag megváltozik a korona nézete. Erre is bátor leszek koncrét példát idézni. 1866-ban történt az, hogy nagy controversia volt az országgyűlés és a koroni közt a 48-iki törvényeknek helyreállítása miatt, azoknak revisioja előtt. Ekkor 1866-ban márczius 3-án a korona egy leiratot küldött az országgyűléshez, a mely a jogfolytonosság tényleges helyreállítását illetőleg a következő passust tartalmazza: (olvassa) » Ezekbők — már tudniillik azokból az okokból, a melyeket felhozott a mellett, hogy az 1848-iki törvényeket nem állíthatja helyre — »önként folyik, hogy az említett törvényeknek a jogfolytonosság alapján igénybe vett tényleges helyreállításával azoknak szorgos átvizsgálása és a tényleges viszonyok igényeihez leendő idomítása, továbbá a tapasztalás tanúságaihoz mért tökéletesbítése előtt fejedelmi hivatásunk érzetében nem járulhatunk*. Nem telt bele egy esztendő és a törvények helyreállíttattak. (Úgy van! Derültség a haloldalon.} De nem ezen fordul meg a kérdés. Azt olvassuk a királyi válaszban, hogy ez nemcsak jog, de kötelesség. Már ezt kell tisztázni. Ki iránt kötelesség? Mi irántunk? No hát odáig jutottunk, hogy ha a nemzet törvényhozása valamit akar, a fejedelemnek kötelessége ezt mi miattunk megakadályozni, mert mi kiskorúak vagyunk és gyámságra szorulunk? (Tetszés bal felől.) Vagy kötelesség a korona iránt? E kérdésnél a diskussióban bizonyos homály van. Ugy állították fel a túloldalnak szónokai, hogy e kötelesség azt jelenti, hogy a korona a létező törvényt respectáltatja. Hisz erről nincs szó, hanem arról, hogy a mikor meg akarjuk változtatni, akkor kötelesség ezzel szembeszállni. Hol van megírva a koronának az a kötelessége, hogy a legridegebb konservativismust képviselje ? Azt tudom, hogy a koronának igazi nemes hivatása