Képviselőházi napló, 1892. XIII. kötet • 1893. szeptember 25–november 6.
Ülésnapok - 1892-235
235. országos ülés 18D3. október 10-én, kedden. 161 májuknál fogva is. Nem tartom helyesnek, hogy ilyen királyi válaszokban politikai allusiok, feddések és fenyegetések foglaltassanak. (Vgy van! Úgy van! hal felől.) Az az eljárás, hogy feddések foglaltatnak a királyi válaszokban, úgy hasonlít a régi audiendum verbum féle eljáráshoz, mint egyik tojás a másikhoz. Ez akkor sem fért be a mi viszonyaink keretébe, mert az atyáskodó patriarchális rendszernek a folyamánya. De most úgy áli a dolog, hogy ha az állampolgár nem vét a törvény ellen, védi őt a törvény oltalma, ha vét, bünteti a törvény pallosa; de feddések, fenyegetések oly természetű expectorátiók, melyeket én a koroan szájába sohasem adnék. (Helyeslés Úgy van! hál felöl) Nem tartom helyesnek, hogy politikai természetű nyilatkozatok történnek; mert ez a koronát beviszi a pártok küzdelmébe. A t. ministerelnök úr, úgy látszik, erre a kérdésre nézve is más nézeten van. Nem ugyan a képviselőházban, hanem a bizottságban azt mondta, hogy lehetnek esetek, a mikor a korona beavatkozik a pártok küzdelmébe. Elő is adta, hogy ha teszem fel a t. függetlenségi párt, többségre jut, akkor feloszlatják a házat és a korona nyilatkozik a választásoknál. Hát az eljárás más. Másképen vetik fel a kérdést, és a megoldás más alapon történik. Mert ha ebben a képviselőházban a t. függetlenségi párt, vagy bármelyik párt oly természetű indítványt tesz, bizonyára ezzel szembe fog szállani a t. kormány és a t. többség. A ki tehát vereséget fog szenvedni, az nem a korona lesz, hanem a kormány. (Úgy van! Úgy van! a hal és szélsőbalon) És ha már most a korona megengedi a kormánynak azt, hogy feloszlassa a házat, a küzdelem ismét nem a korona és a ház közt, hanem a kormány és a függetlenségi párt közt fog történni, (Úgy van! Úgy van! a hal és szélsőbalon.) a minek meg van az indoka, mert ha a kormány leszavaztatik, elmehet; de hogy a korona elmenjen, ezt talán a t. ministerelnbk úr sem fogja kívánni. (Élénk derültség bal felöl.) De, t. ház, aggasztónak tartom ezeket a királyi válaszokat tartalmuknál fogva is. Azt látom ezekből a királyi válaszokból, hogy a mi legfundamentálisabb kérdéseikre nézve, az állami és nemzeti egység kérdésére nézve, a királyi prac rogativák gyakorlására nézve, az Ausztriához való viszonyunk kérdésére nézve a korona tanácsában más nézetek uralkodnak, mint a minő a a miénk. Azt lehet mondani, hogy az autokratának szelleme az, mely ezekben a királyi válaszokban nyilatkozik, (Úgy van! Úgy van! a hal é s szélső haloldalon.) a mely mellett eltörpül min^ e n tényező, úgy eltörpül, mint a hogy a maKÉPVH. NAPLÓ. 1892—97. XIII. KÖTET. gyár nemzet nemzetiséggé degradáltatott, mint a hogy a magyar állam provincziává degradáltatott. (Úgy van! Úgy van! a hal- és szélsőhalon.) Ezt nem ellenzéki viszketeg mondatja velem, nem az, hogy mi minden áron küzdeni akarunk. Hiszen mindenki tudja, hogy az utóbbi időben teljes szélcsend uralkodott az országban ; az actió szünetelt. És miért szünetelt? Igen egyszerűen azért, mert az egyházpolitikai kérdés dominálta az egész helyzetet és várta mindenki a kormány előterjesztését. De ezek a királyi válaszok olyanok voltak, mintha villám csapott volna le a felhőtlen égből s az egész ország megrendül, consternálódik. Én nem tudok kormánypárti embert, a ki azokkal meg lett volna elégedve. Általános volt a nézet, hogy ezeket a dolgokat úgy hagyni nem lehet. Nagy szerepet játszik itt a nemzetiségi sérelem, s a vitának tárgyát a »nemzetiség« szó képezte. A t. belügyminister úr, hogy ezen szó jogosultságát beigazolja, hivatkozott Kossuthra és Széchenyire, és hivatkozott különösen Széchenyi István akadémiai beszédére. A mikor erről épen most Szederkényi Nándor t. képviselőtársam beszélt, azt mondta a t. belügyminister úr, hogy Szederkényi Nándor képviselőtáram hihetőleg nem olvasta e beszédet. Én olvastam azt a beszédet, s elhiszem, hogy a minister úr is olvasta, de a mit nem olvasott, hogy volt ennek a beszédnek más következése is, s ha ezt olvasta volna, akkor csakugyan nem hivatkozott volna reá. (Halljuk ! Halljuk!) T. ház! Ez az akadémiai beszéd, fájdalom, Széchenyi Istvánnak egy nagy tévedése volt. Széchenyi István oly piedestálon áll, hogy ezt meg lehet mondani róla. 0 a legjobb intencziótól vezéreltetve és a Kossuth elleni autagonismusból kiindulva, ebben az akadémiai beszédben megtámadta a magyar chauvinismust és azt mondta, hogy itt nem kell a magyar nemzetiségi érzésnek túlkapnia. De mi történt utána? A ki csak nemzetiségi izgató volt az országban, Nagyszebenben, Turócz-Szt.-Mártonban, Zágrábban, dalmátok és illirek mind gratuláltak Széchenyinek és azt mondták: íme magyarok, látjátok, hogy ti minket elnyomtok, hiszen Széchenyi István is elmondja a mea culpá-t. Azt hiszem, t. ház, hogy a t. minister úr ezt^ a példát talán még sem tartja követendőnek. (Élénk tetszés balfelöl.) Különben én nem tartom azt mérvadónak, hogy ha az a »nemzetiség« kifejezés iratokban, irodalmi művekben, bármilyen kiválók is legyenek azok, használtatik arra nézve, hogy ez a kifejezés diplomatiai okmányokban is használtassák. Mert a »nemzetiség« szó az irodalmi 21
