Képviselőházi napló, 1892. XIII. kötet • 1893. szeptember 25–november 6.
Ülésnapok - 1892-234
]44 234 . országos ülés 1893. október 9-én, hétfőn. ennek a nagy actionak alapját képezték, korábbi legfelsőbb nyilatkozatokban is előfordulnak, és soha azon a czímen actio a kormány ellen nem intéztetett. Most egy nyelvkérdés, vagy egy bármiféle ünnepélyesség! kérdés, vagy bármiféle külsőség tökéletesen elég alapot [nyújt arra, hogy az ellen egész aetiot fejtsenek ki. (Igaz! TJgy van! jobb felöl.) És ebből természetesen az következik, hogy politikánk napról-napra meddőségre van kárhoztatva, és ha az ellenzék ezt a meddőséget a kormányra, vagy pártjára tudna bizonyítani, akkor minden küzdelem és minden actio ezzel szemben teljesen jogosult és helyes lenne; de nem úgy van. A régebbi években azok a dolgok, melyek most vita és gravamen tárgyát képezik, léteztek, sőt talán rosszabb állapotban voltak, mint most, és akkor nem képezték aetio és pártprogramul alapját. Egy pár év óta azonban épen ezek a dolgok, ezek a sporadikus dolgok vannak concenträlva és programmra felfújva és megfordítva mindazok az eszmék, mindazok a reformok, melyek régebben követelve voltak, mert most már törvényjavaslatok beszélnek azokról, csendes hallgatással mellőztetnek. (Élénk helyeslés és tetszés jobb felől.) Gr. Apponyi Albert: A mi meg van azt nem követeljük. Hegedüs Sándor: És én nem hozhatok fel, hogy hosszadalmas ne legyek és befejezzem szavaimat, (Halljuk/ Halljuk!) nem hozhatok fel frappánsabb példát, mint azt, hogy méltóztassék tekintetbe venni, hogy az egyházpolitikai reformok közül három most már négy hónapja a közvélemény kezében van, és méltóztassék végig nézni az összes ellenzéki sajtót. A mióta azok a javaslatok előterjesztettek, azóta kinyomatva körülbelül kétszáz ív jelent meg minden lap részéről. Egyes szerencsétlenség, egy tót munkásnak a balesete több helyet foglalt el ezekben a lapokban, mint azok a reformok. Polónyi Géza: Beszéljen a compromissumról! Hegedüs Sándor: Méltóztassék megnézni, hogy akkor, a midőn régebben nem volt nap, nem volt költségvetési és más nagyobb vita, hogy a közigazgatási reformot mindennapi szükképen és feltétlenül ne hangoztatták volt. Most pedig minderről hallgatnak; hanem beszélnek minden incidens alkalmával oly közjogi és nemzeti dolgokról, melyekben, ha azokat jól megértjük, igen csekély árnyalati eltéréssel egyetértünk egymással, s a melyek nem organikus törvényhozási feladatokkal állanak kapcsolatban, hanem oly egyszerű intézkedésekkel, — már akár pro akár contra, — a melyek pártalakúlásnak, a melyek kormány actionak frázisát nem képezhetik. És az ország azóta vár, — vár — és mindhiába vár. Elfogadom a kérvényi bizottság határozati javaslatát. (Hosszas élénk tetszés és helyeslés jobb felöl.) Hentaller Lajos jegyző: Herman Ottó! Herman Ottó: T. képviselőház! Jogot formálok arra, hogy ebben a vitában, a mely tagadhatatlanul a nemzetiségi vita színét öltötte magára, nem csak mint képviselő, a kit a házszabályok a felszólalásra feljogosítanak, hanem mint a háznak olyan tagja is, a ki a múltban nem egyszer épen a nemzetiségi kérdés sodrában állottam, mondom, jogot formálok arra, hogy ezúttal a t. ház türelmét igénybe vegyem. (Halljuk! Halljukl) Tagadhatatlan, t. ház, hogy a belügyminister úr felszólalása formális nemzetiségi programmot foglal magában és mint ilyen, csatlakozik a vita tulajdonképeni tárgyához, a király borossebesi szavához. Tagadhatatlan, t. ház, hogy a király szavának hatása az egész országban egy és ugyanaz volt: közmegdöbbenés. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Közmegdöbbenés nemcsak azoknál, a kik a közjogi ellenzékkel tartanak, hanem a kormánypártnak leghívebb és legragaszkodóbb elemeinél is. Hogy, t. ház, akár a túlzás, akár a most már oly sűrűn felhangzó ámítás vádjába ne essem, legyen szabad, hogy én egy igen jeles és igen hatalmas orgánumnak a szavait itt felolvassam. Ezek a szavak a királyi szó értékére és arra a hatásra vonatkoznak, melyet azok országszerte és különösen a kormánypárt köreiben is előidéztek. Hangzanak pedig e szavak, a mint következik (olvassa): »Á mi a királyi nyilatkozatot illeti, e tekintetben is leplezetlenül megmondjuk nézetünket. Sok kifogásunk van azon császári királyi s udvari stilgyakorlat ellen, mely ő Felségének kabinetirodájában lábra kapott. Azon stilgyakorlat Borossebesen ugy beszéltetett a királylyal a nemzetiségekről, oláhokról, magyarokról (megtéve a magyar fajt is nemzetiségnek), mint hogy ha az osztrák császár Prágában leczkéztette volna meg a cseheket és németeket. Ez a stilgyakorlat a száraz bürokratizmus aszott kóróiból táplálkozva, legcsenevészebb virágait épen Kőszegen hajtotta, sok félreértésre adva alkalmat. Elismerjük, hogy ez a stilgyakorlat Sok oly kifejezést adott ő Felségének ajkaira, a melyek nem feleltek meg nem csak a nemzet, hanem a kormány korona szándókáinak sem.« T. képviselőház! ezeket a szavakat nem írta le egy lap, a melyről a kormány legintimebb sajtója sokszor úgy szokott nyilatkozni,