Képviselőházi napló, 1892. XIII. kötet • 1893. szeptember 25–november 6.

Ülésnapok - 1892-234

234. országon íilés 1898. október »-én, héttőn. 133 szélső baloldalon.) Ha mi arra akarnók magunkat kötelezni, hogy minden intelligens embernek hivatalt adjunk, akkor előbb-utóbb mi leszünk kénytelenek kivándorolni. A mi e tekintetben tenni való, az az, hogy oda hassunk, hogy minél kevesebb ember vágyódjék hivatal után; oda kell hatni, hogy fékezzük azt a rendkívüli hivatalhajhászatot, s mi egyik sebe a mi közéletünknek. (Igaz! Úgy van l a szélső baloldalon.) De a belügyminister úr esze természetesen ott jár az administratio államosítása terén. Ezen a téren gondoskodni kell arról, hogy elegendő hivatal legyen. Elég az hozzá, hogy én ezt az így általánosságban odavetett ígéretet veszedelmesnek tartom, mert abból az következik, hogy arról az oldalról oly igényeket fognak támasztani, hogy minden müveit román, ki pályájának elvégzése után azonnal nem kap hivatalt, jogosítva fogja magát érezni, hogy mint izgató lépjen fel, mert maga a kormánynak egyik tagja kijelentette, hogy az oka az izgatásnak az, hogy nem kapnak alkalmazást. (Helyeslés a szélsőbalon.) Egyébiránt, t. ház, meggyőződésem az, hogy ennek az utolsó napokban lefolyt vitának egy jó eredménye mégis lesz, és ez az, hogy román testvéreink meggyőződhetnek arról, hogy a magyar képviselőházban egy a felfogás arra nézve, hogy elfogadunk mindenkit szeretett polgártársunkul, de azon feltétel alatt, hogy épen úgy, mint mi, ők is teljesítsék kötelességüket, és minden ténynyel bizonyítsák az államhoz való ragaszkodásukat. (Élénk helyeslés a szélsőbalon.) De másfelől legyen meggyőződve a tisztelt kormány, hogy sem ez, sem semmiféle más nemzetiségi kérdés addig meg nem fog oldatni, radicaliter ebben az országban, a mig a magyar nemzetnek, a magyar államnak meg nem szerzi az őt megillető súlyt felfelé. (Élénk helyeslés a szélsőbalon.) A hatalom súlyával nem bírhat lefelé akkor, a mikor látják, hogy felülről igy paezkáznak velünk; (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) a mikor látják, hogy állameszméről, magyar államról, magyar nemzetről csak mi szólunk, de legilletékesebb helyen magyar államot nem említenek soha, ott csak országot ismernek, mint a monarchia kiegészítő részét. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Thaly Kálmán : Kronlandot ismernek csak l (Élénk eVenmondás jobb felől.) Helfy Ignácz: Azonnal be fogom ezt bizonyítani a válaszok szövegével. Az igen tisztelt ministerelnök úr folyó hó 5-én mondott beszédében rátérve arra a szerintem legsúlyosabb, legsérelmesebb királyi válaszra, a melyet önök a, Dunántúl adtak a király szájába, —- mert hitem szerint minden bajt meg lehet gyógyítani tökéletes alkotmányosság útján, de a mely perczben maga az alkotmányosság támadtatik meg, akkor azután a romlásnak indul minden, — azt mondta: hát mi történt ott ezen válaszadás alkalmával? Nem történt semmi egyéb, mint az, hogy a király maga kimondta azt, a mit a kormány világosan a maga programmjába felvett, a mit itt számtalanszor hangoztatott. Engedelmet kérek, t. ház, de ezzel a ministerelnök úr nemcsak nem világosította fel, nemcsak nem enyhítette a sérelmet, hanem tetemesen súlyosbította. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Az igaz, hogy a t. kormány azt a programmot adta, mely a 67-es közjogi alapon áll, de ez nagy különbség. Ha a t. kormányt programmjával együtt a nemzet többsége leszavazza: akkor a kormány megbukik, elmegy, és jön helyébe más párt más programmal. De mit csináljon a király? Hát önök magukkal akarják ragadni a királyt is? A királynak nem szabad megbuknia, a királynak uralkodnia kell akkor is, mikor önök vannak azokon a helyeken, akkor is, mikor mi vagyunk ott. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Mikor a ministerelnök úr olyan erélyesen felveti a kérdést, hogy miüdenkinek szabad legyen ezt mondani még azon az oldalon is, épen csak egy embernek, a királynak ne legyen Szabad? Erre azt mondom: úgy van, épen a királynak nem szabad; mert, ha önök mondják, annak nincs semmi más következménye, mint az, hogy ha a nemzet többsége megváltozik, önök elmennek és mások jönnek helyökbe; de a koronának, mint az egész nemzet állandó képviseletének, nem mint egy párt. hanem mint a nemzet királyának, nem szabad, hogy az ő sorsa változó legyen a pártok sorsával. (Élénk helyeslés a szélső haloldalon.) Á t. ministerelnök úr azokra a sértő kifejezésekre, a melyek épen a válaszban benne vannak, t. i. »ámitó jelszavak, meddő Ígéretek, stb.« azt mondja, ez nem vonatkozik semmiféle pártra, ez különálló, és vonatkozik azokra, a kik ilyet tesznek általában. Engedelmet kérek, akkor a ministerelnök úr vagy nem olvasta jól, vagy elfelejtette annak a válasznak a szövegét. A t. ház engedelmével fel fogom olvasni és meg fog győződni mindenki róla, hogy az összefüggés e válaszban olyan, hogy meglátszik, hogy az előre megállapított terv szerint történt. Mindaz, a mi benne van, szántszándékkal úgy lett fogalmazva, hogy azt a hatást idézze elő, a melyet előidézett ; hogy itt nem különálló állításokról van szó, hanem az egész választ, mint egyöntetű egészet méltóztassék megítélni. (Felkiáltások a szélső baloldalon: Halljuk! Halljuk!) A válasz a bevezető üdvözlő szavak után igy hangzik: »Legyenek meggyőződve, hogy a mint nagy örömmel tapasztalom mindenkor a trónhoz és