Képviselőházi napló, 1892. XIII. kötet • 1893. szeptember 25–november 6.
Ülésnapok - 1892-234
134 234 orsíágos ülés 1993, október 12-én, hétfőn. személyemhez való hű ragaszkodás jeleit, ép oly forrón óhajtom az ország szellemi és anyagi jólétének fejlődését és gyarapodását. Ezen czélra a törvényhatóságok a közigazgatás feladatainak teljesítésén kivűl, mint a közszellem tényezői, azzal is hivatva vannak közreműködni, hogy a népet ámító jelszavak és meddő Ígéretek befolyásától megóvják és a békés egyetértés és hasznos munka magvait ápolják. Tágas tért enged mindezekre azon alap, melyen kedvelt Magyarországom az utóbbi évtizedekben oly örvendetes felvirágzásnak indult s melynek, mint kétoldalú megállapodásnak megingatása, úgy a fennálló törvényes állapotban való hitet csökkentené, valamint az ország és az egész monarchia valódi érdekeivel s ennek folytán uralkodói kötelmeimmel is határozottan ellenkeznék. Számítok ebbeli közreműködésükre* — tehát abbeli közreműködésükre, hogy a közjogi alap, a kormány mellett korteskedjenek — »va,lamint önök is ilyen törekvésben mindenkor számíthatnak jóakaró támogatásomra és kegyelmemre*. Igazán bámulatos és annyira megdöbbentő, hogy egy olyan nagy elme, mint Kossuth Lajos, nem talált erre más jelzőt, mint azt, hogy »bámúlatosan különös«. Igazán bámulatosan különös. Ot mondatból áll az egész válasz. Ha eltekintek a bevezető üdvözlettől, marad négy. Ebből kettő a kortes szolgálatra való felhívásnak van szentelve. Az egyik sértést tartalmaz azon pártokra és választó polgárokra, melyek és a kik nem a kor mány programmját osztják, vagy a kik a közjogi alapot nem úgy magyarázzák mint a t. kormány. Tartalmazza e mondat a történelem meghamisítását is, a mikor az van a korona szájába adva, hogy az 1867: XII. t. ez. kétoldalú megállapodás. Filozofálhat erről egyes képviselő akármennyit, de a történelmi tényt eltagadni nem lehet. Ez pedig az, hogy az 1867: XII. t. czikket a magyar nemzet hozta meg, ép úgy, mint meghozhatja a mezőrendőrségi törvényt, (Helyeslés a szélső baloldalon.) hozzájárult a képviselőház, a főrendiház, és a király, és azzal törvénybe lett iktatva. Á nemzet ez iránt semmiféle törvényhozással érintkezésben nem volt és nem is lehetett, mert odaát akkor nem is volt alkotmány, nem is volt parlament. (Igen! Úgy van! a szélső baloldalon.) Benn van tehát e mondatban egy provokáló sértés, egy történelmi falsum, és benn van egy a magyar áliameszmét határozottan negáló kijelentés is. Mert míg itt a ministerelnök úrnak folyton a magyar államot, a magyar állameszmét és a magyar nemzet államiságát hangoztatják, addig a felség szájába csak annyit adnak, hogy az »ország« és »az egész monarchia«. Ezt el lehet mondani Vorarlbergben, vagy Stájerországban, de nem Magyarországban, mely állam volt, mielőtt Ausztria még létezett. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Mi állam vagyunk és nem ország, mi magunk is monarchiát képezünk, melynek királya egyúttal Ausztria császárja is! (Élénk tetszés a szélsőbalon.) Mily alkotmányos felfogás az, midőn önök azt adják a király szájába, hogy az az alap, melyen önök állanak, megfelel az ország és a monarchia valódi érdekeinek ? Hisz ép erről foly köztünk évtizedek óta a harez, hogy öuök azt mondják, ez alap megfelel Magyarország valódi érdekeinek, mi pedig az ellenkezőt mondjuk, s állítjuk törvényes mandátum alapján! Az ország 105 kerülete állítja ezt törvényesen! (Úgy van a szélsőbalon.) Mikor tehát önök ilyesmit mondatnak a királylyal, önök egyenesen identifikálni akarják ö Felségét egy múló, csak ez idő szerint uralkodó párttal. (Úgy van! a szélső baloldalon.) A legsúlyosabb, a legsértőbb passus azonban az, melyet most fogok felolvasni, mely ellen, meggyőződésem szerint, nemcsak e pártnak, nemcsak egyáltalában az ellenzéknek, hanem minden alkotmányos érzületű magyar embernek a leghatározottabban tiltakoznia kell. (Az elnöki széket Perczel Dezső foglalja el) És én felkérem a t. ministerelnök urat, legyen kegyes azt nem hallgatással mellőzni, hanem legyen kegyes nekünk felvilágosítást adni arról, hogy mit jelentenek tulajdonképen eme szavak: »Ennek az alapnak esetleges megingatása az ország, a monarchia valódi érdekeivel, s ennek folytán uralkodói kötelmeivel is ellenkezik.« (Mozgás a szélső baloldalon.) Én, mint parlamentaris, alkotmányos ember, a király részéről csak egy kötelmet ismerek: azt, hogy tiszteletben tartsa és tartassa másokkal a mindenkori törvényeket; a törvényhozásra nézve pedig válaszsza meg mindig a kormányt azon párt kebeléből, a melynek a nemzet többséget ad. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Ez az uralkodó kötelme. De mikor ő oda áll, illetőleg mikor önök odaállítják és azt mondatják vele, hogy ha az a programm győzne, a mit mi tűztünk magunk elé: ez ellenkeznék nemcsak az ország érdekeivel, hanem a fejedelem kötelmeivel is, az akkor mit jelent? Ha ez egyáltalában jelent valamit, ha nem non sens, akkor egyebet nem jelenthet, mint azt, hogy ha mi kerülünk többségre: akkor a felség ezt a többséget el nem fogadná, mert az ellenkeznék az ő uralkodói kötelmeivel. (Mozgás a szélső baloldalon.) Nem átallják tehát szembeállítani esetleg ő Felségét még magával a nemzet többségével is. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) És mégis csodálkozik a t. ministerelnök úr azon, hogy mi
