Képviselőházi napló, 1892. XIII. kötet • 1893. szeptember 25–november 6.
Ülésnapok - 1892-234
i 32 234. ©rszftgos ülés 1898. október 9-<*n, hétfőn. Gr. Esterházy Kálmán jegyző: Gróf BethlenBalázs,a közlekedésügyi bizottság előadója! Gr. Bethlen Balázs, a közlekedésügyi bizottság előadója: T. ház! Van szerencsém a közlekedésügyi bizottságnak a békés-csanádi helyi érdekű gőzmozdonyú vasút, (írom. 462.) továbbá a debreczen-derecske-nagylétai (írom. 463.), a csetnekvölgyi (írom. 461.), ;i szepsimeczenzéfi (írom. 465.), a balaton-szentgyörg^vsomogy-szobbi (írom. 466.) és az eperjes-bártfai helyi érdekű vasútakról (írom. 467.) és végre a szamosvölgyí vasút tőkéjének felemeléséről (írom. 468.) szóló j elentéseit azzal a tiszteletteljes kéréssel benyújtani, liogy azoknak kinyomatását, szétosztását és annak idején napirendre tűzését elhatározni méltóztassék. Elnök: Ha méltóztatnak hozzájárulni, a jelentések ki fognak nyomatni, szét fognak osztatni és annak idején napirendre fognak tűzetni. Következik napirend szerint a tizedik sorjegyzékben foglalt kérvények (írom. 451.) tárgyalásának folytatása, ezek között a borossebesi királyi nyilatkozatra vonatkozó kérvény tárgyalása. Hentalier Lajos jegyző: Helfy Ignácz! Helfy Ignácz: T. ház! Az eddig felszólalt szónokoknak majdnem mindegyike felölelte beszédében az összes királyi válaszokat, úgy azokat, a melyek szeptember 11-én, mint azokat is, a melyek szeptember hó Í7én a Dunántúl elhangzottak. Maga a t. ministerelnök úr folyó hó 5-én mondott beszédében mindkét kérdésre kiterjeszkedett és beszédének második része úgyszólván kizárólag arra a királyi válaszra vonatkozik, mely szeptember 17-én a Dunántúl elhangzott. Ennek következtében, a t. ház engedelmével, magam is követni fogom eddig felszólalt képviselőtársaimat és felszólalásomban lehető rövidséggel fel fogom ölelni mindkét nyilatkozatot. (Halljuk. 1 Halljuk!) Azok tekintetében, a mik az utóbbi napokban úgyszólván incidentaliter a nemzetiségi kérdésre nézve elmondattak, csatlakozom Bartha Miklós t. barátom és képviselőtársam határozati javaslatához és annak indokolásához. A diagnózis, a melyet ő biztos kézzel, éleslátással és szakismerettel elénk tárt, azt hiszem, megczáfolatlan maradt és fog maradni, sőt maga a t. belügyminister úr is egész loyalitással elismerte — nagyjában legalább — annak helyes alapját. Készséggel elismerem, hogy a t. kormány részéről is, nevezetesen a t. belügyminister úr részéről rámutatva a baj okaira és az orvosszerekre, sok olyan mondatott, a mit én is magamévá teszek, de nem mind volt ilyen.Reá fogok mindjárt mutatni egy olyan dologra, a melylyel szerintem a t. belügyminister úr oly igényt támaszt a román nemzetiségben, a melyet kielégíteni képes nem lesz. Ebben a kérdésben Horváth Gyula t. képviselőtársam rámutatott egy pontra, mely szerintem nagyon megszívlelendő volna. Ugyanis kiemelte, hogy annak, hogy ez a kérdés nálunk oly óriási mérvben elmérgesedhetett, egyik oka a mi külképviseletünkben van, (Úgy van! Úgy van! a hál- és szélsőbalon.) illetőleg abban van, hogy Magyarországnak külképviselete nincsen. (Úgy van! Úgy tan! a hal- és szélső haloldalon.) Tökéletesen így van. Megbocsáthatatlan bűn és bámulatos az, hogy a nemzet annyi éven át nyugodtan tűri azt, hogy legyen ott egy általunk fizetett képviselet, mely még csak annyiban sem teljesíti kötelességét a nemzet irányában, hogy mikor ez az összes világ előtt oly rútul meg van rágalmazva, legalább az igaz tényeket helyreállítsa. (Úgy van! Úgy van! a hal- és szélsőbalon.) Ennek kapcsán bátor vagyok egy más dologra rámutatni, a mely egészen rokon természetű. Meggyőződésem szerint a román kérdés helyes megoldására egyik első feltétel az, hogy a magyar kormány arról gondoskodjék a jelen keretben, a jelen viszonyok között, hogy ha másutt nem, legalább Bukarestben legyen egy tősgyökeres magyar diplomata, még pedig a legkiválóbb emberek közű! való, a ki ismervén egyfelől a románok érzelmeit és ismervén másfelől azokat az érzelmeket, a melyekkel a magyar nemzet viseltetik a románok iránt, ott eltalálja a kellő utat arra, hogy Romániában magában — mert bármit is mondjanak, ott van az izgatásnak első forrása — megértesse a román nemzettel, a román kormánynyal, hogy ne élesítsék oda a dolgot, hogy ez a kérdés mi közöttünk hatalmi kérdéssé váljék, mert mi sem riadunk vissza, ha arra kerül a sor, de mégis óhajtjuk, hogy ne kerüljön, s azt hiszem, hogy nekik legalább is épúgy érdekükben áll, hogy ne kerüljön. A t. belügyminister úr egy orvosszerre mutatott reá, a melyre nézve már most is felkérem a t. minister urat, hogy ha azt alkalmazni akarja, legyen szíves azt hoineopatlucus adagokban alkalmazni, mert ha allopathicus adagokban kívánja alkalmazni, tartok tőle, hogy nagyon hamar elfogy a medicina. A t. belügyminister úr ugyanis rámutatott a román intelligentia túltermelésére, arra, hogy sok fiatal ember van itt, a ki itt elvégezvén tanulmányait, kénytelen azután Romániába kivándorolni, mert itt nem talál alkalmazást; gondoskodni kell tehát arról, hogy ezek itt alkalmaztassanak. Sohasem fogtam fel úgy a dolgot, nem is lehet úgy felfogni, mintha az állam arra való volna, hogy egyéneket fentartson. Ellenkezőleg úgy tudom, hogy a polgároknak kötelessége, hogy magukat fentartván, tartsák fenn az államot. (Úgy van! Úgy van! a bah és
