Képviselőházi napló, 1892. XII. kötet • 1893. április 26–május 30.

Ülésnapok - 1892-208

208. ©rsíágos ttlés t«». Április 9S>in, pénteken. 77 magyar állam dicsőségére és a kormányhatalomnak nagy emelésére. Önökben nem szólal meg a lelkiismeret, a mikor látják azt a tanítót, a ki gyermekét még oktatni sem képes, mert hiszen ezen költségekbe a gyermekneveltetésnek egyetlenegy kiadását sem soroltara fel. A néptanító Magyarországon e^yedííl az a pária, kinek még arról is le kell mondania, hogy gyermekével legalább annyi iskolát végeztessen, mint a mennyit apja végzett. (Igaz ! Úgy van! a szélsőbal felől.) És előállnak önök ezzel a javaslattal, a mikor már II. József idejében a 300 forintos minimummal állották elő. Bemeiéin, nem tagadja meg a minister úr, hogy Magyarországon azóta a közgazdasági viszonyok legalább kétszer akkorára emelkedtek, hogy a néptanítók sorsát ehhez mérten kellene emelni; hanem önök mellüket verik és himet varrnak maguknak abból hogy előállnak egy 300 forintos javaslattal abból a székből, a melyből már 1868-ban a boldogult b. Eötvös József azt jelentette ki, hogy vérző szívvel proponálja a 300 forintos minimumot. x4zóta sok vér elcsöpöghetett a ministeri székből, de még több könyű azon szerencsétlen néptanítók szempillái alól, a kik éhen és betegségben látták elveszni családjukat és gyermeküket, mert az állam mostohasága nem gondoskodott róluk úgy, hogy családjukat legalább a legnéikíílözhetlenebb szükségessel elláthassák. (Élénk tetszés a szélsőbalon.) És itt előállnak azzal, hogy ez egy nagy financiális kérdés. Hát én elhiszem, tudom és látom a számításokat, de ez előttem nem pénzügyi kérdés, hanem a rendszer kérdése. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon) Ha előáll az a minister, a ki a közoktatás érdekeit kellene, hogy az egész ország más közvéleményével szemben hangosan repraesentalja és itt azt mondja, hogy egy 300 forintos minimumhoz a tárczáját köti: akkor eszembe jut nekem Vanu ciusnak az a katonája, a ki a haláltól való félelmében saját kardjába dőlt, mert nem birt megküzdeni az élet nehézségével. Eszembe jut, hogy a minister úr az egyházpolitikai küzdelem miatt, talán attól félve, ide vonult meg, hogy ennél a kérdésnél provokálja a képviselőházat. Mert én nem képzelhetem, hogy Magyarország törvényhozása olyan álláspontra helyezkedjék, hogy bizalmat szavazzon annak a ressort minis temek, a ki a saját egyéniségével megakadályozza azt, hogy a néptanítók helyzetén olyan mértékben segítsünk, a mint az nélkülözhetetlenül szükséges. (Tetszés a szélsőbalon.) Ha a t. minister úr ezt az álláspontot választotta magának, úgy előttem az egyéni tisztelet minden határtalanságán felül, melylyel a t. minister úr iránt viseltetem, a minister úrnak ez a bííne nagyobb, mint a melyet hivatalba lépésekor a német nyelvről kiadott rendeletével elkövetett. (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon.) Ez a bűn maradandó lesz, és ő lesz felelős azért, hogy saját személyét vetette oda a nemzet és a tanítók szükséglete közé, és ő az, a ki megakadályozza, hogy a törvényhozás igazságot szolgáltathasson azoknak, a kik hazafiak voltak, nélkülöztek, mert biztak és hittek a magyar állam jövőjében és igazságában (Élénk tetszés a bal- és szélső baloldalon.) De hát mutassunk rá ezen rákfene igazi gyökerére. Ott találom éu azt, a hol a felekezetiség kezdődik. Mint i868-ban Tisza Kálmán volt az, a ki az infulákkal és tiarákkal kezei fogva, lehetetlenné tette b. Eötvös Józsefnek, hogy a 300 forintos minimumon felííí nyújtson be törvényjavaslatot, úgy látszik ma is, hogy itt van a felekezetiség akadálya, mely lehetetlenné teszi, a mit mindnyájan igazságosnak ismerünk; s a mit egyikünk .sem tagadhat meg, a magyar törvényhozás a pénzügyi okokra való hivatkozás mellett megtagadja, pedig tudja, hogy helytelenül cselekszik. (Élénk tetszés és helyeslés a szélső baloldalon.) Végre itt az ideje, hogy e törvényhozás ismerje fel helyzetét; szakítani keli végre a községi és felekezeti iskolákkal, még pedig nemcsak azon általános szempontból, hogyha valami, épen a közoktatás az államnak első rendű feladata, hanem szakítani kell nekünk, mint magyar államnak még más okokból is. A minister úr kimutatja, hogy ezer és ennyi katholikus, ezer és ennyi görög - katholikus, ennyi görög-keleti, 600 evangélikus, 400 protestáns, 10 zsidó-iskola van, a hol a tanító még a 300 forintos minimumot sem kapja meg. De ez még nem volna a legnagyobb baj. A legnagyobb baj az, és ez hazánk speciális baja, melyet speciális gyógyszerrel kell orvosolni, — hogy a felekezeti iskolába nem a hitélet szentségét, nem a léleknek Istenhez való fölemelkedése küldeti a gyermekeket, hanem, hogy ott palládiumot alkossanak a nemzetiségnek, védő sánczot oly vár számára, melyből gyűlöletet hirdetnek minden ellen, a mi magyar. Azokat a népiskolákat tartsuk mi fenn, a hol a kivándorlásba oktatnak, a hol az egyikben átkozzák Calvint, a másikban gyűlöletet hirdetnek a római pápa ellen, a harmadikban azt mondják: mily balgaság Isten gyanánt imádni a Megváltót, a ki pedig ember volt ? E gyermekek azután magukkal viszik a gyűlölködés érzelmeit egész életükre, és e gyűlölködés érvényestíl aztán az állam minden törvényeivel szemben, Ez állapotokat meg kell szüntetni. De értsük meg, hogy a minister úr által