Képviselőházi napló, 1892. XII. kötet • 1893. április 26–május 30.

Ülésnapok - 1892-208

208. országos ülés 1898. április 88-án, pénteken. n ellenvetések oly természetűek, a melyek megvitatása íigyis inkább a részletekre tartozik, újból kérem a t. házat, hogy a törvényjavaslatot általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadni méltóztassék, (Élénk helyeslés jobb felöl.) Perczel Béni jegyző: Polónyi Géza! Polónyi Géza: T. képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) A lefolyt vitának eredményeként két sajnos körülményre kell rámutatnom. (Halljuk! Halljuk!) Az egyik sajnos eredményként konsta tálnom kell azt, mely a t. szabadelvű párt és az ellenzék közt egy újabb demarcationalis vonalat képez a néptanítók fizetésének rendezése kérdésében, és a mely abban jelezhető, hogy míg az ellenzék elsőrangú fontosságúnak ismeri fel, hogy az állam és társadalom mindazon közegei, melyek az állam és társadalom rendeltetésének, feladatainak betöltésére, közreműködni hivatvák, egyúttal a megélhetést biztosítsa: addig a szabadelvű párt, a mely különben szintén elismeri ezt fontos kérdésnek, nem emelkedik azon színvonalra, hogy megadná a tanítónak azt, a mit ezelőtt rövid néhány héttel nem tagadott meg az utolsó hivatalszolgától sem. (Ejy hang a szélső haloldalon: És önmagától!) A másik sajnos körülmény az, hogy akkor, a midőn országszerte elsőrangú, nagyfontosságú, mélyreható kérdésnek ismertetik el a tanítók javadalmazásának kérdése, a képviselőházban ilyen hideg közönynyel találkozunk, mely ezen kérdésnek még tárgyalása iránt, sem érdeklődik. (Felkiáltások a szélső baloldalon: Üres padok előtt beszélünk!) Megvallom, hogy akkor, a mikor elhatá roztam magamban, hogy a kérdéshez hozzászóljak, első sorban érett megfontolás után azt hittem, hogy ezen kérdés méltó lesz arra, hogy mindenki az ékesszólásnak minden rendelkezésére álló fegyverét hozza csatába ott, a hol az ország és a nemzet jövő sorsának megállapításáról van szó, hogy hasson a meggyőződés igazságával, hogy oiy eredményeket érhessünk el, a melyek állauifentartók lehetnek ez országban. (Élénk helyeslés a szélsőbalon.) Ezt hittem, de fájdalom, csalódtam, és ha figyelembe veszem azt, hogy a tegnap a szomszédos padokról Hoek János t. képviselőtársam szájából elhangzott beszéd után, a mely a meggyőződés igaz bensőségével, s hozzáteszem, az ékesszólás meggyőző hatalmával hatott, akkor bizonyos mértékben fölöslegessé vált az, hogy szóvirágokkal vagy nem tudom, a szónoklat ismeretlen vagy ismert fegyvereivel küzdjek a magam részéről. S ha nem épen azon kötelesség ösztökél vala, hogy számomra azon szerep jutott osztályrészül, hogy valahányszor a törvényhozás termében nagyobbmérvíí kiadásokról, KÉPVH. NAPLÓ. 1892—97. XII. KÖTET. különösen személyek által betöltött állások jövedelmeinek szaporításáról volt szó, mindannyiszor felszólaltam és senkinek semmiféle javadalom-szaporítást meg nem szavaztam, s ebben az a párt is osztozott, a melynek szerencsés vagyok tagja lenni, (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon.) ezen kérdésnél talán nem is szólaltam volna fel. Ma már konstatálható, a mire Sághy Gyula t. képviselőtársam is rámutatott, hogy azoknak a törvényeknek, a melyeket csak a közelmúltban is megalkottunk, alapelve az, hogy az egyéni existentia biztosíttassák, mert csak attól az embertől lehet igaz és becsületes munkát várni, a kin ek a megélhetés kérdésével nem kell, hogy foglalkozzék, mert csak attól lehet igaz, hazafias szolgálatot megvárni, a ki nem küzd a nyomornak éhséget csillapító morzsáiért. Minthogy pedig ezen elvek által vezéreltettünk, megszavaztuk a többletet ott, a hol nem a nélkülözhetlen, hanem csak az indokolt szükség azon fokáról volt szó, hogy javítsunk a helyzeten. Ámde ezen törvények ma mindmegannyi akadályai jelentkeznek annak, hogy a néptanítók szerencsétlen sorsán javíthassunk. (Ügy van! a szélső baloldalon.) Mielőtt én ennek a törvényjavaslatnak a részletes bonczolásához fognék, első sorban kötelességszerűleg az államtitkár úrnak egy enuntiatiójára kell reflektálnom, a mely megütötte fülemet. Valóban csodálom, hogy a t. államtitkár úr, a kitől pedig megszoktuk, hogy a lelkesedés hamisíttatlan hevével fel tud emelkedni a tudomány nagy igazságaihoz, s a ki bir is érzékkel az iránt, hogy melyek a gyakorlati élet szükségletei, feláll, és himet varr a minister úr számára abból, hogy milyen nagy érdem, milyen monumentális dolog az, hogy a kultuszminister benyújtotta ezt a törvényjavaslatot. (Derültség a szélső baloldalon.) Ha a t. államtitkár úr azt a mérleget alkalmazza a törvényalkotási tárgyalásokra, hogy hány beszéd hangzik el, ha ő abban látja a kuítuszministerium legmagasabb czélját, hogy alkalmat szolgáltasson arra, hogy a képviselőházban beszédek folyjanak , Berzeviczy Albert államtitkár: Ellenkezőleg ! Polónyi Géza:... akkor, igen t. államtitkár úr, teljesen igazsága van, mert akkor a minister monumentális érdemet szerzett magának az által, hogy ezen beszédekre alkalmat szolgáltatott. Berzeviczy Albert államtitkár: Ép az ellenkezőt mondtam! Polónyi Géza: Ha azonban a t. államtitkár úr megnézi a saját törvényjavaslatukat, és ha látni fogja benne azt a szent-ágosíoni eonfessiot, mely abban nyilvánul, hogy a kul10