Képviselőházi napló, 1892. XII. kötet • 1893. április 26–május 30.
Ülésnapok - 1892-208
^4 2Ö 8 ' <>™sMs Illés llftS, április 28 Ari, pénteked tuszminister úr hosszá sürgetések után, melye ket hozzá e padokról annyiszor és számtalan szór intéztünk,kénytelen a saját törvényjavaslatáról bevallani azt, hogy 25 év óta Magyarországnak azon törvénye, mely az ő ellenőrzése alatt áll, végrehajtatlan; ha a t. minister úrnak be kell ismernie, hogy a népiskolák körében az a törvényes minimum, a melyet 25 esztendővel ezelőtt 300 írtban állapítottunk meg, végrehajtva nincs Berzeviczy Albert államtitkár: Községekben ! Polónyi Géza: . . . csupán az állami iskolákban. De vájjon kit terhel a mulasztás bűne, vagy az érdem dicsősége, hogy 26 esztendő óta az államkormányzatnak, különösen pedig a közoktatási kormányzatnak nem volt sem ideje, sem akarata arra, hogy ezen horribilis állapotokat Magyarországon megszüntesse ? (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Hát dicsekedni szabad azzal, hogy 25 év megfontolási idő kellett ahhoz, hogy a t. minister úrban meg érlelődjék az az elhatározás, hogy nemcsak az állam népiskoláiban, hanem a felekezetek népiskoláiban is hozzá kell férkőznünk ahhoz a tanítóhoz, és biztosítanunk kell neki azt, hogy legalább az éhenhalásnak kitéve ne legyen? (Helyeslés a szélső baloldalon.) Ha pedig így fogom fel a dolgot, akkor én részemről nem látok érdemet, sőt csodálkozom, hogy a parlament fel nem zúdul azon, hogy a t. kultuszminister úr 25 évig megtűrte ezen állapotot. Gr. Csáky Albin vallás- és közoktatásügyi minister: Nem 25 év óta vagyok minister! Polónyi Géza: Azt mondja a t. minister úr, hogy nem volt törvény, mely őt erre feljogosította volna. Gr. Csáky Albin vallás- és közoktatásügyi minister: Azt mondom, hogy nem voltam kultuszminister! Polónyi Géza: Tudom. De nem ma lett minister a kultuszminister úr, és voltak elődei is, és azokat sem vonta parlamenti felelős ellenőrzés alá az a t. szabadelvű váltógazdaság, mely ott a jogfolytonosság révén folyik. Megengedi tehát nekem a t. minister úr, hogyha a múltnak bűneiért a t. kultuszminister urat is nem mint ministert, de mint pártembert felelőssé teszem. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Már most rátérek magára a törvényjavaslatra. (Halljuk! Halljuk!) Egyáltalában nem szándékozom türelmükkel visszaélni, (Halljuk! Halljuk!) hanem igyekezni fogok a kérdéseket saját álláspontom szerint röviden mérlegelni és egészen kifejteni azokat, miket én szükségeseknek látok. (Halljuk! Halljuk!) A t. kultuszminister úr második felszólalása alkalmából mintegy a vitának mesgyéjét akarta megvonni az által, hogy provocative azt mondotta, hogy beszéljünk á törvényjavaslat alapelveiről, melyeket az, mint rendelkezéseket magában foglal; beszéljünk arról, hogy mit szólunk ahhoz, hogy a 300 frtos minimum biztosítva van, stb. stb. Ez a, vita azonban, úgy látszik, kizökkent azon mesgyéből, melybe azt a t, minister úr terelni akarta, és pedig helyesen, mert hiába panaszkodik a t. államtitkár úr, hogy e vita keretében az általánosságban való tárgyalásnál oly kérdések hozatnak szőnyegre, a melyek tulaj donképen a részletekre tartozó módosítások leni ének, mert a tény mégis az, hogy e törvényjavaslat két részre osztva, annak financzialis része, a 300 frtos minimum cardinalis politikai jelentőségű kérdéssé vált az által, hogy a kultuszminister úr ahhoz tárezáját kötötte, (Igaz! Úgy van ! a szélsőbalon.) s így ez ma már nem csupán a részletekre tartozó módosítás, hanem elsőrangú politikai kérdés, hogy vájjon mikép viselkedjék a parlament azon kultuszministerrel szemben, a ki a saját tárczájába tartozó tanítók ügyénél önmaga áll elő, hogy megakadályozza existeutiájuk javíttatását. A másik dolog pedig az, (Halljuk ! Halljuk !) hogy a törvényjavaslatnak egy igen fontos elvi rendelkezése van azon részében, melyben az eddigi rendszerrel bizonyos mértékig szakít ugyan, de azt elvileg mégis fentartja, és úgy a községi, mint a felekezeti iskolák rendszerének fentartásával az állami segélyezésnek a felekezeti iskolákra való kiterjesztését ezéiozza. Nekem a magam részéről két részre osztva kell taglalnom a törvényjavaslatot. (Halljuk! Halljuk!) Előre is kijelentem, hogy megkövetelem azt, hogy akkor, a midőn közoktatásunknak legfontosabb elvi kérdései kerülnek megvitatás alá az egész vonalon, egy általános vitának jogosultságát a t. államtitkár úr ne depreealja. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Én a magam részéről kénytelen vagyok kijelenteni, hogy csak hosszú gondolkozás után jutottam azon meggyőződésre, hogy a törvényjavaslatot, habár annak dispositioi közt alig van egy-kettő, melyet elfogadok, mégis kénytelen leszek elfogadni s kénytelen leszek elfogadni oly dolgot, melyre nézve szívesen elismerem, hogy egy bizonyosfokig a financzialis téren javítást tartalmaz. A dolog úgy áll, hogy nekem, a ki elvileg e törvényjavaslat cardinalis álláspontját nem osztom, s ki a kötelező ingyenes állami népoktatásnak vagyok híve, (Élénk helyeslés a szélsőbalon.) e törvényjavaslatot, melyben ezen elvi álláspontomnak negatioját találom, vissza kellene utasítanom. Én azonban úgy vetem fel a kérdést, hogy igaza van a t. kultuszminister urnak abban, hogy
