Képviselőházi napló, 1892. XII. kötet • 1893. április 26–május 30.
Ülésnapok - 1892-207
M*. országos ülés ISSm. iprills !7-é«, eittt«rtök*i, 53 nak igazi tanügyét minden izében meg fogja teremteni. (Igaz! Úgy van! a hal- és szélsőbalon.) Ha a t. kormány valódi és helyes népnevelést kíván, akkor első sorban tanítóival kell számolnia, és már az 1868. évben ezzel kellett volna kezdeni a népnevelési törvények megalkotását. Ha a t. kormány a tanítóknak gond nélkííli életet fog biztosítani, ha védi és gyámo Htja őket, és a 30 évi szolgálat után a teljes fizetést adja meg nekik nyugdíjképen, esak akkor fogja az igazi magyar nemzeti politikát megteremteni. (Úgy van! a szélsőbalon.) Azt hiszem, körülbelül 23 ezer főre megy azon tauítók száma, a kik a népneveléssel foglalkoznak. Sok mindenfélét kívánnak tőlük; megkívánják, hogy jól tanítsanak, értsenek a mezőgazdaság minden ágához, tartsák a vasárnapi iskolát, rendezzék a felnőttek oktatását, tanítsák a népet mindenütt, de azért, ha a társadalomnak kóros tünetei mutatkoznak, ha a községek el vannak hanyagolva, azért mindig a szegény néptanítót teszik felelőssé, De, t. ház, ezeknek a néptanítóknak nemcsak mindig a népneveléssel ke 1 ! foglalkozni, hanem olyan foglalkozást is kell, hogy végezzenek, mely nem egyezik egészen össze a néptanítói állással. Ott van pl. a kántor-tanítói állás. Mi ez? Dupla czím, dupla hivatal, dupla fáradság, a nélkül, hogy dupla fizetéssel is lenne összekötve. Mi a kötelessége az ily kántortanítónak. Az, hogy reggel functionáljon a templomban, azután 8-tól 11-ig és délután 2 tői 5-ig tanítson. Hát az, a ki egyes községekben a viszonyokat ismeri, joggal kérdezheti, hogy megfelelhetnek-e ezek ezen hivatásuknak? En azt hiszem, nem. Hiszen a kántor-tanítónak reggel 8-kor a templomban kell lennie, csak azután mehet az iskolába; ha pedig temetés is van délelőtt, akkor 9 után, vagy még később végezheti a tanítást; ha pedig az nap két temetés van, akkor meg az egész napi tanításnak vége. Ily körülmények között aztán ne csodálkozzon senki, ha a népnevelés el van hanyagolva, ha a tanfelügyelő nincs megelégedve, a mint ily viszonyok között nem is lehet. Azt hiszem, hogy mikor az állami egyen súly helyreállíttatott, akkor joggal hihette mindenki, hogy a t. kormány gondoskodni fog arról, hogy a tanítóknak tisztességes existentiát biztosítson. Sokat beszéltek és írtak erről, de a sok beszéd süket fülekre, a sok írás vak szemekre talált. Visontai t. képviselőtársam tegnap itt előadott interpellatiojában a sztrájk jogosultságáról beszélt. Hát, t. báz, ha ez egyáltalán jogosult lehet, akkor azoknak a munkásoknak helyzete, azt vélem, sokkal kedvezőbb, mint a tanítóké, mert ha ezek napibérükkel nincsenek megelégedve, akkor sztrájkot üthetnek, küldöttséget menesztenek a munkaadóhoz. S mit tapasztalunk? Azt, hogy sok esetben pártfogása alá veszi őket a hatóság, mert legnagyobbrészt igazuk is van. De a szegény tanítók mit tegyenek? Mit tegyenek mást, mint a t. kormányhoz, az országgyűléshez fordulnak, hogy ezek jogos igényeiket elégítsék ki. De a t. kormány, úgy látszik, azt hiszi, hogy az ország könnyebben megvan tanítók nélkül, mint munkások nélkül, mert ezek megkapják követelésüket, ha nem békés, hát erőszakos úton is, de a tanítókat a t kormány semmi figyelemben nem részesíti. Hogy milyen nyomorúságosan vannak fizetve egyes helyeken a néptanítók, arra nézve a legélénkebb felvilágosítással szolgálhat mindenki, a ki a »Néptanítók Lapjá«-ban az iskolaszékek által hirdetett pályázatokat elolvassa. Nem rég olvastam, hogy a bihar-diószegi iskolaszék tanítót keres, és a következő dotatiot igéri: Készpénz 120 írt, commentioban két hektoliter kétszeres, három öl fa. négy szekér szalma, két köblös föld és egy hold legelő. De ez még mind semmi, t. ház. Ott van Kereki község Somogy megyében, a melynek iskolaszéke szintén pályázatot hirdet, a melynek feltételei, a mennyire kaczagtatók, annyira, szégyenteljesek is. Ez az iskolaszék igér a tanítónak 8 frt 40 krt egy évre, 18 pozsonyi méiő rozsot, két pozsonyi mérő tiszta búzát, négy öi fát, négy akó bort, egy mércze tavaszit és minden gyerektől egy csirkét. Nagyon sok tanítói állás van, t. ház, a hol a tanítók nem készpénzt kapnak fizetésül, hanem terményeket és baromfiakat. Hát ezekkel szemben tegyük fel, hogy az a tanító pl. nem viseltetik előszeretettel a csirkehús iránt, miből fog megélni? E tekintetben azt hiszem, hogy legjobb volna, ha a t. minister úr ezeknek a tanítóknak a csirkehús iránti hajlamait már a tanítóképezdékben kezdené kifejleszteni, hogy ezek azután így hozzászoktassák gyomrukat a rajok váró majdani fényes anyagi dotatiohoz. Midőn az állami tisztviselők fizetésére vo natkozó törvényjavaslat előkészítés alatt állt, itt mindnyájan azt hitték, hogy azért nem akarja a kormány a tanítók fizetésére vonatkozó javaslatot beterjeszteni, mert a minimum meghatározása tekintetében valami útmutatást kivan abból a javaslatból meríteni. Az a törvényjavaslat immár törvénynyé vált, ott a legalacsonyabb osztályú tisztviselő is a XI. fizetési osztályba lett sorozva, és így azt lehetett volna hinni, hogy ennek alapján a tanítók fizetésének minimuma is legalább 500 írtban lesz megállapítva. Azonban úgy látszik, hogy a t. kormány néptanítóit kevesebbre becsüli, mint a legalacsonyabb osztályú hivatalnokait, mert azok fize
