Képviselőházi napló, 1892. XII. kötet • 1893. április 26–május 30.

Ülésnapok - 1892-207

44 *07- országos ülés 189S. április t7-én, MtltoVtBkBn. A hála az, hogy izgatás folyik ellenünk az egész vonalon; sőt nem elégszenek meg a benső izgatással, hanem kiviszik azt a külföldre, hogy azt a rokonszenvet, melyet a nemzet szabadságtörekvéseivel szerzett, melyet átplántált Kossuth Lajos a külföldre, lerontsák, (Igaz! Ügy van! a bal- és szélső baloldalon.) Irtóháború folyik Németországban, Posenben ellenünk, mi dédelgetjük őket, ők pedig mozgósítanak ellenünk minden pópát, minden daszkált, és azokkal az alapokkal, a melyet egy minister könnyelműsége potom áron bocsátott rendelkezésükre, izgatnak a magyar állameszme ellen. (Igaz! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Igazán, nem tudom, mi nagyobb, vájjon az ő pretensiojuk, vagy a mi ügyetlenségünk. (Ignz! Úgy van! a bah és szélsőbalon.) Mikor mindezt elmondottam a tisztes német professornak, akkor hiába erősítettem én meg azt becsületszavammal, vagy azt hitte, hogy a dologhoz nem értek, vagy azt hitte, hogy hazudom. Mert ha valakit egy német újság éveken keresztül folyton ily irányban saturál, végre az az ember betelik meggyőződéssel, és a meg győződés erejét egyetlen fölvilágosítással a szívből kitépni nem lehet. T. minister úr! Ez az a fontos nemzeti szempont, melynél fogva én ezt a törvényjavaslatot kifogásolom. Mert az 1868 : XXXVIII. törvény, mely a népiskoláztatás ügyét megszabta, organisalta, már nálunk idejét multa, 1868 óta keresztül haladt egy ily törvény szellemén az idő, és végre is, midőn ezt a törvényt megalkottuk, Magyarországon akkor a nemzetiségek voltak előnybe fölöttünk. Mert hiszen az egész einyomatási korszak, midőn a nemzet alkotmányát elvesztette, kedvezett a nemzetiségi velleitásoknak és törekvéseknek, és így természetes, nem tartották tanácsosnak őket előnyeiktől egyszerre megfosztani, és épen ezért a magyar állam nagyon kényesen bánt ágy a felekezetekkel, mint a nemzetiségekkel is a népiskolai ügyek kérdésében. De most már ezt a törvényt ágy tartalmilag, mint irányzatában teljesen revideálni kell. Mert midőn ezt a törvényt megalkottuk, nemcsak az volt a hiba, hogy a nemzetiségeknek túlságos széles hatáskört nyitottunk, hanem jel lemezte az 1868. évi felfogást egy sajátságos észjárás is. (Halljuk! Halljuk!) Volt nekünk egy bizonyos liberális stemplink, és egy illiberalis stemplink, és inkább jelszavak után, mint komoly tartalom után indultunk. Ezt a liberális stemplit jelenleg Beksics Gusztáv kezeli. (Derültség bal felől.) A melyik dologra rányomták, hogy liberális, azt az ügyet emelték, és ezért lelkesülni kötelességüknek tartották a képviselők, bárminő illiberalis is volt különben. A melyikre pedig rányomták az illiberalist, bármily szabadelvű nézetek voltak is benne, disereditáiták, és attól minden képviselő elfordult. Ezeknek a jelszavaknak politikája juttat eszembe egy gondolatot, a mely Sardounak egyik színdarabjában van igen ügyesen kifejezve. Ilyen liberális és illiberalis irány uralkodott Carcassogne városában is, s az ottani polgármester betiltotta egy alkalommal a katholikosoknak a körmenetet. A városi tisztviselők közül egyik dicsekedve mondta ezt el egy idegennek. Duzzadt az önérzettől, mikor kieszelte, hogy »ez a szabadság városa, ez a liberális város. Tegnap a katholikusok körmenetet akartak tartani, de a maire megtiltotta nekik.« Erre azt mondja az idegen: »Én ebben nem látok valami nagy szabadságot, mert ha a közrend ellen nem vétenek és semmi más ok fenn nem forog, mért ne menjenek el a katholikusok a körmenetre és mért ne teljesítsék vallási gyakorlatukat. Én e szabadságot épen az ellenkezőben láttam volna.« Erre azt felelte neki a tisztviselő: »Vous étes pour la liberté, alors vous étes clericale.« (Derültség bal felől.) így van ez ma is, t. képviselőház. Ha valamire rámondják, hogy liberális, bármennyire irányuljon is az hatalmi, vagy pártszempontra, veszett ember, a ki azt liberálisnak nem tartja. (Élénk helyeslés és derültség bal felöl.) Az igazi liberalismus, a nemzeti irány és én nem habozom kimondani, hogy minden felekezetnek kell azon hazaszeretettel és áldozatkészséggel bírnia, hogyha iskoláját nem tudja nemzeti irányban fentartani, akkor bocsássa azt az állam rendelkezésére. (Élénk helyeslés a balés szélső baloldalon.) És inkább tartsunk fenn egy községben egy iskolát jó tanítóval, mint hármat rossz tanítókkal. (Helyeslés a bal és szélsőbalon.) Minden felekezet oktassa és nevelje a maga vallásában, a maga erkölcsében a maga tanítványait. Csak egy szempontot nem szabad követni a törvényhozóknak, azt, a mit 1868-ban követtek, hogy nem is annyira a jó népiskolák felé irányúit a mozgalom ezélja, hanem inkább oda, hogy a felekezetek kezéből az iskolákat kivegyék. Nem a nemzeti eszmét tartották tehát szem előtt, hanem hogy a felekezetek ne rendelkezhessenek iskoláikkal. A felekezetnek és államnak nem szabad tehát, mint versenytársaknak egymással szemben állaniok, hanem karöltve kell a nemzet erkölcsi és anyagi erőforrásait erősíteniök, és ez a magyar kultúrát még eddig el nem ért magas fokra fogja emelni. (Zajos éljenzés a bal- és szélső baloldalon.) Azért szerintem, t. ház, a főszempont nem az, hogy az iskola felekezeti legyen, hanem a főszempont az, hogy az iskola jó legyen és a tanügyi követelményeknek megfeleljen. (Általános élénk helyeslés.) Ám ez irányban közoktatási politikát mindeddig nem folytattak. A későbbi aerában, a melyet Tisza-korszaknak lehet Magyar••