Képviselőházi napló, 1892. XII. kötet • 1893. április 26–május 30.
Ülésnapok - 1892-218
ÍI8. orsüágos Blés 1888. nájns ll>én, pénteken. 347 védek állottak volna. (Úgy van! Úgy van!) Megengedem uraim, hogy e hazában olyan művelt és hazafias osztály, mint a milyen az ügyvédi kar, még van; de, hogy ennél műveltebb, hazaszeretöbb osztály volna, azt tigadom. (Úgy von! Úgy van!) És uraim, ha meggondoljuk, hogy a szabadságért, a törvényességért kik küzdöttek a hazaszeretet lángjánál rettenthetetlenig, akkor eszembe jut, hogy az ügyvédi kar ?dta a hazának, ennek a függetlenségi pártnak, azt a férfiút, a kit ma is a legnagyobb magyarnak tartunk, Kossuth Lajost, az ügyvédet, (Úgy van! a szélsőbalon.) és adta az ügyvédi kar önöknek azt a férfiút, kit a haza bölcsének szoktak nevezni, Deák Ferenczet. Nem olyan dolog ez uraim, melyet a költségek elkopott viczczével le lehetne rántani. Mert én híyatkozom még arra is, hogy ennek a képviselőháznak 80 tagja ügyvéd, tehát a közvélemény is bírálatot mondott akkor, midőn az ügyvédi karból 80 képviselőt küldött ide. És ha a t. képviselő urak emlékeznek a megyei életre, a társadalmi életre, a jótékonyság bármely mezejére, a tudományok művelésének bármely részében, bármely ágában, mindenütt ott fogják találni az ügyvédet. (Úgy van! Úgy van!) És bocsánatot kérek, mi egymás között talán nem tehetünk különbséget, de megteszi eme megkülönböztetést a közvélemény azzal, hogy némelyeket közülünk ügyvédek közül kitünőbbnek minősít, és ha e minősítési táblázaton végignézünk, mindenütt a legkitűnőbbeket fogjuk ott találni. Hogy tehát épen az ügyvédek képezzék-e a jogtalan, sértő támadások tárgyát, ezt épen a magyar képviselőháznak kellene megszívlelnie és visszautasítania, nem pedig gúny tárgyává tenni. És itt, nehéz szívvel bár, de egy kijelentést kell tennem a t. ministerelnök úrnak egy nyilatkozatával szemben. A t. ministerelnök úr április 15-én Makfalvay Gréza t. képviselőtársam beszédére reflektálva ezeket mondta: »De ne feledjük azokat a panaszokat, a melyeket a felek felhoztak, hogy az ügyvédek a felektől felvették a bélyegköltségeket, de nem tették a bélyeget az okmányra, és ezért a periratokat megleleteztók és azután mi — t. i. a pénzügyi közegek — a felektől követeljük az illetéket, mert az ügyvéd azt le nem rótta.* Azt hiszem, hogyha ez igaz, pedig a képviselőházban már nem egyszer hallottam, valahányszor általános kifogások, általános vádak hozattak fel, akár a közigazgatási, akár a bírósági tisztviselők és hivatalnokok ellen, hogy akkor mindig azzal méltóztattak előállani, hogy hol vannak az egyes esetek, — akkor kérem, mérjünk hasonló igazsággal az ügyvédeknek, és ne méltóztassék így általánosságban Magyarország 4000 ügyvédére azt a bélyeget sütni akarni, hogy felveszik ugyan a bélyegköltséget, de bélyeget nem adnak az okiratra, hanem tessék kimutatni, hogy a 4000 ügyvéd közt volt-e négy olyan, a ki ezt tette? (Helyeslés. Úgy van! Úgy van! a haloldalon.) Meglehet, t. ház, hogy midőn az ügyvédek megélhetésére nézve a képviselet megszorítását kívánom, akkor azzal az ellenvetéssel találkozhatom : majd gondoskodunk róla az ügyvédi rendtartásban. S azért már most kívánom megjegyezni, hogy az ügyvédi rendtartás igenis hívatva van az ügyvédi kamara szellemi életét s tekintélyét emelni, erkölcsi érzékét magas fokra emelni, de annak megélhetését biztosítani, a jogszolgáltatást előmozdítani első sorban ezen törvény lesz hívatva. (Úgy van! Úgy van! a bal- és snélsö baloldalon.) Minthogy pedig a sommás bíróság előtt akár a tényállás kiderítése, akár a bizonyítékok összeállapítása, a jogkereső közönség s az ítélkező bírónak egyenlő kényelme akkor van leg • jobban biztosítva, mikor szakemberek képviselik, nem pedig, ha a járásbíróság előtt bárki lehet a felek képviselője; mikor még azon kivételt sem teszszük meg, melyet az osztrák törvény megtesz, midőn azt mondja, hogy a járásbíróság előtt senki más nem képviselhet felet, mint a ki: »müssen jedoch 24 Jahre alt, männliehen Greschlechts, von dem Gtegenstande des Streites vollständig unterriehtet und bevollmächtigt sein. Winkelschreiber sind nie als Bevollmächtigte zuzulassen« ; midőn — mondom — még a honpolgárság követelményét s egyéb említettem korlátozásokat sem állítunk fel, akkor úgy hiszem, jogosult és indokolt azon kijelentésem, hogy ezen törvényjavaslatnak legelhibázottabb, legrosszabb paragrafusa lenne a hetedik, ha annak szövegét megtartani méltóztatnék. Ha azonban az egész szakasz szövegezését az általam tiszteletteljesen indítványozandó új szöveggel nem is méltóztatnak elfogadni, kérem a t. házat legalább arra, hogy a megtámadási, számadási, vagyon, adósság és bizonyítási eszköz felfedezése, valamint telekkönyvi és örökösödési ügyekben legalább is az ügyvéd általa való képviseleti kényszerét kimondani méltóztassék, hogy ne következzék be azon nevetséges és szánalmas állapot, hogy ilyen fontos jogi perekben az ügyvédek egy-egy iparossegéddel, vagy jöttment zúgírászszal álljanak szemben az igazságszolgáltatás valóságos gúnyjára. Ezért tiszteletteljesen ajánlom következő új szövegezésemet elfogadásra. (Olvassa): »í. A sommás eljárásban a felek perbeli cselekményeket személyesen végezhetnek, de magukat csak ügyvéd által képviseltethetik. A kivételek a következők : «-•