Képviselőházi napló, 1892. XII. kötet • 1893. április 26–május 30.

Ülésnapok - 1892-218

ÍI8. orsüágos Blés 1888. nájns ll>én, pénteken. 347 védek állottak volna. (Úgy van! Úgy van!) Meg­engedem uraim, hogy e hazában olyan művelt és hazafias osztály, mint a milyen az ügyvédi kar, még van; de, hogy ennél műveltebb, haza­szeretöbb osztály volna, azt tigadom. (Úgy von! Úgy van!) És uraim, ha meggondoljuk, hogy a sza­badságért, a törvényességért kik küzdöttek a hazaszeretet lángjánál rettenthetetlenig, akkor eszembe jut, hogy az ügyvédi kar ?dta a ha­zának, ennek a függetlenségi pártnak, azt a férfiút, a kit ma is a legnagyobb magyarnak tartunk, Kossuth Lajost, az ügyvédet, (Úgy van! a szélsőbalon.) és adta az ügyvédi kar önöknek azt a férfiút, kit a haza bölcsének szoktak ne­vezni, Deák Ferenczet. Nem olyan dolog ez uraim, melyet a költségek elkopott viczczével le lehetne rántani. Mert én híyatkozom még arra is, hogy ennek a képviselőháznak 80 tagja ügyvéd, tehát a közvélemény is bírálatot mon­dott akkor, midőn az ügyvédi karból 80 kép­viselőt küldött ide. És ha a t. képviselő urak emlékeznek a megyei életre, a társadalmi életre, a jótékonyság bármely mezejére, a tudományok művelésének bármely részében, bármely ágában, mindenütt ott fogják találni az ügyvédet. (Úgy van! Úgy van!) És bocsánatot kérek, mi egy­más között talán nem tehetünk különbséget, de megteszi eme megkülönböztetést a közvélemény azzal, hogy némelyeket közülünk ügyvédek kö­zül kitünőbbnek minősít, és ha e minősítési táblázaton végignézünk, mindenütt a legkitű­nőbbeket fogjuk ott találni. Hogy tehát épen az ügyvédek képezzék-e a jogtalan, sértő tá­madások tárgyát, ezt épen a magyar képviselő­háznak kellene megszívlelnie és visszautasítania, nem pedig gúny tárgyává tenni. És itt, nehéz szívvel bár, de egy kijelen­tést kell tennem a t. ministerelnök úrnak egy nyilatkozatával szemben. A t. ministerelnök úr április 15-én Makfalvay Gréza t. képviselőtársam beszédére reflektálva ezeket mondta: »De ne feledjük azokat a panaszokat, a melyeket a felek felhoztak, hogy az ügyvédek a felektől felvették a bélyegköltségeket, de nem tették a bélyeget az okmányra, és ezért a periratokat megleleteztók és azután mi — t. i. a pénzügyi közegek — a felektől követeljük az illetéket, mert az ügyvéd azt le nem rótta.* Azt hiszem, hogyha ez igaz, pedig a képviselőházban már nem egyszer hallottam, valahányszor általános kifogások, általános vádak hozattak fel, akár a közigazgatási, akár a bírósági tisztviselők és hivatalnokok ellen, hogy akkor mindig azzal méltóztattak előállani, hogy hol vannak az egyes esetek, — akkor kérem, mérjünk hasonló igaz­sággal az ügyvédeknek, és ne méltóztassék így általánosságban Magyarország 4000 ügyvédére azt a bélyeget sütni akarni, hogy felveszik ugyan a bélyegköltséget, de bélyeget nem ad­nak az okiratra, hanem tessék kimutatni, hogy a 4000 ügyvéd közt volt-e négy olyan, a ki ezt tette? (Helyeslés. Úgy van! Úgy van! a hal­oldalon.) Meglehet, t. ház, hogy midőn az ügyvédek megélhetésére nézve a képviselet megszorítását kívánom, akkor azzal az ellenvetéssel találkoz­hatom : majd gondoskodunk róla az ügyvédi rendtartásban. S azért már most kívánom meg­jegyezni, hogy az ügyvédi rendtartás igenis hívatva van az ügyvédi kamara szellemi életét s tekintélyét emelni, erkölcsi érzékét magas fokra emelni, de annak megélhetését biztosítani, a jogszolgáltatást előmozdítani első sorban ezen törvény lesz hívatva. (Úgy van! Úgy van! a bal- és snélsö baloldalon.) Minthogy pedig a sommás bíróság előtt akár a tényállás kiderítése, akár a bizonyítékok összeállapítása, a jogkereső közönség s az ítél­kező bírónak egyenlő kényelme akkor van leg • jobban biztosítva, mikor szakemberek képviselik, nem pedig, ha a járásbíróság előtt bárki lehet a felek képviselője; mikor még azon kivételt sem teszszük meg, melyet az osztrák törvény megtesz, midőn azt mondja, hogy a járásbíró­ság előtt senki más nem képviselhet felet, mint a ki: »müssen jedoch 24 Jahre alt, männliehen Greschlechts, von dem Gtegenstande des Streites vollständig unterriehtet und bevollmächtigt sein. Winkelschreiber sind nie als Bevollmächtigte zuzulassen« ; midőn — mondom — még a hon­polgárság követelményét s egyéb említettem korlátozásokat sem állítunk fel, akkor úgy hiszem, jogosult és indokolt azon kijelentésem, hogy ezen törvényjavaslatnak legelhibázottabb, legrosszabb paragrafusa lenne a hetedik, ha annak szövegét megtartani méltóztatnék. Ha azonban az egész szakasz szövegezését az álta­lam tiszteletteljesen indítványozandó új szöveg­gel nem is méltóztatnak elfogadni, kérem a t. házat legalább arra, hogy a megtámadási, számadási, vagyon, adósság és bizonyítási esz­köz felfedezése, valamint telekkönyvi és örökö­södési ügyekben legalább is az ügyvéd általa való képviseleti kényszerét kimondani méltóz­tassék, hogy ne következzék be azon nevetséges és szánalmas állapot, hogy ilyen fontos jogi perekben az ügyvédek egy-egy iparossegéddel, vagy jöttment zúgírászszal álljanak szemben az igazságszolgáltatás valóságos gúnyjára. Ezért tiszteletteljesen ajánlom következő új szövegezésemet elfogadásra. (Olvassa): »í. A sommás eljárásban a felek perbeli cselekménye­ket személyesen végezhetnek, de magukat csak ügyvéd által képviseltethetik. A kivételek a következők : «-•

Next

/
Thumbnails
Contents