Képviselőházi napló, 1892. XII. kötet • 1893. április 26–május 30.

Ülésnapok - 1892-218

2l§. omágos ilés 1898. ra&fus 12-én, pénteken. 319 Szilágyi Dezső igazságügy mi ni ster : Költségtöbblet? Kálmán János: Költségtöbblet, ágy a mint az jelenleg is az 1877. XXII. tcz.-ben ki van mondva. Világosan ki kellene mondani, hogy ügyvédi képviselet eseíében az ügyvédnek csak nnnyi költség ítélhető meg, a mennyi az általa képviselt félnek időmulasztása és netáni Kiadásra fejében megállapíttntott volna akkor, ha személyesen jelent volna meg. Ezt azért tartom szükségesnek kimondani, mert saját tapasztalásomból tudom, hogy sok bíró ferdén magyarázza az 1877: XXII. tcz.-nek különben elég világos 36. § -át, és a peres félnek a bélyegkiadáson kívül nem állapít meg egyéb költséget, ágy, hogy az alaptalan perrel zaklatott, a bírói székhelytől távol lakó szegény tél, a ki kézimunkája után él, köteles egy krajezár kárpótlás nélkül napokat mulasztani, ha nem akarja a meg nem jelenés káros következményeit viselni. Ily igazságtalan eljárásnak, a milyennek a mostani törvény szerint jogorvoslatnak nem volt helye, jövőre elejét kell venni. A t. ház becses engedelmével bátor leszek röviden elősorolni a többi okokat is, a melyek nézetem szerint szükségessé teszik az 187 7: XXII. tcz. hatályon kívűi helyezését. (Halljuk! Halljuk!) Mielőtt ezt teszem, legyen szabad mint egyszeri! provinezialis ügyvédnek azt a szerény megjegyzést koczkáztatnom, hogy minden tekintetben jeles és nagy számú jogászaink sokszor nem elég practicusak a törvények megalkotásánál, mert vagy nem ismerik a vidéki Tiszonyokat, vagy nincsenek arra kellő tekintettel ; már pedig a vidéki viszonyok lényegesen elütnek a fővárosiaktól, (Úgy van! Úgy van! bal felől.) és ha az egész országra kiterjedő igazságos törvényeket akarunk alkotni, akkor nem elég csak a fővárosi viszonyokat szem előtt tartanunk. Ezen tájékozatlanságnak tulajdonítom hogy, mint már előbb említem, az egyszerű községi előljáró oly fontos bírói functióval ruháztatott fel, és az a műveltség nagy fokán álló fővárosi elöljáróval egy kategóriába soroltatott. Ezen tájékozatlanságnak tulajdonítom továbbá az 1877: XXII. tcz. azon rendelkezéseit, melyek szerint a hitelezőnek az 1868: LVI1Í. és az 1881: LIX. tez-ben biztosított jogai érzékenyen megnyirbáltatnak, és pedig szerény nézetem szerint azért, mivel egy 20 forintig terjedő követelést oly csekélynek tartanak, hogy azt nem érdemes különös figyelemre méltatni, és hogy az nem szorul a nagyobb követelések számára biztosított bírói oltalomra. Megengedem, hogy egy fővárosi embernél 20 forint nem jő számba, de a vidéken a szegény néposztályban igen sok ember alig képes egész évi munkájával 20 forintot megtakarítani, (Úgy van! Úgy van! hal felől.) és ennél 20 forint annyi vagyon, mint a gazdag embernél 2000 forint, és azért ez ugyanazt az igényt tarthatja a törvény oltalmára, a melyet a gazdagok. Ki fogom mutatni, hogy az 1877 : XXII. tcz. szerint a kisebb hitelezők nagy hátrányban vannak a nagy hitelezőkkel szemben. Az 1868: LIII. tcz. 35. §-a szerint a kereskedő, az iparos saját személyes bírósága előtt, a hol könyveit viheti, perelhet számlábéit követelésre, de az 1877: XXII. tcz. nem biztosítja a kereskedőnek és iparosnak ezt a jogot Már pedig, a ki a vidéki viszonyokat ismeri, tudja, hogy az iparosok és kereskedők rendszerint egy területnek központját képező városban laknak, a hol a területhez tartozó lakosok az ipari- és bolticzikkeket beszerezni szokták, és pedig: a mi a vidékeken gyakran történik, hitelbe. A kisiparosok, kereskedők sohasem hajthatják be számlaköveteléseiket, abból az egyszerű okból nem, mert az illető községben nem találnak bírót. (Úgy van! bal felöl.) Ismételve kifejezésre jutott már a t. házban, hogy zsenge iparunkat fejleszteni, emelni kell, nos hát akkor be kell látnunk, hogy az 1877: XXII. tcz.-nek az iparosok- és kereskedőkre nézve káros intézkedései hatályon kívíil helyezendők. Az 1877: XXII. tcz. 66. §-a szerint a kisebb polgári peres eljárás alá tartozó ügyek ben előzetes biztosításnak helye nincs, az 1888: LII. tcz. ellenben biztosítja a hitelezőnek ezen jogát. Mi ennek a következménye ? Az, hogy, ha a kereskedő vagyonilag tönkremegy, a jobb módú hitelező még idejekorán biztosíthatja követelését, de a szegény, a kinek 50 forinton alóli követelése van, akár keresztet is vethet arra, mert míg végrehajtható ítéletet kap, addig az adósnak összes vagyona rég túl van terhelve. Saját tapasztalatomból tudnék felhozni számtalan példákat a minister úrnak. Hasonló káros intézkedést tartalmaznak az 1877: XXII. tcz. 72. és 86. §-ai, de az igényszerekről szóló szakaszok is e miatt a polgári peres eljárás korántsem oly olcsó, a mint az tervezve volt. Miután a gyakorlati életben ki nem vihető az 1887 : XXII. tcz.-nek a községi bíráskodásról szóló rendelkezése; miután a tapasztalatok folytán az igazságügyi kormány is szükségesnek látja e tör\ény lényeges módosítását, miért ne helyeztessék az hatályon kívül most, a mikor arra kedvező alkalom kínálkozik ? Megengedem, hogy e törvénynek eltörlése szaporítani fogja a járásbíróságok munkakörét, de másrészt azt hiszem, elhibázott igazságügyi politikát követnénk, ha annak árán akarnók a járásbíróságok munkakörét szűkebb korlátok közé szorítani hogy megfosz8zuk a lakosság egy részét, főkép a szegényeket attól, hogy jogsegélyt vehessenek