Képviselőházi napló, 1892. XII. kötet • 1893. április 26–május 30.

Ülésnapok - 1892-217

Sif. orsságoa Ölés 1898. május lo-én, nerdán. 291 lis intézményt, mint pl. az az angol bíróságoknál is meg van. Ez azonban oly nehézkessé tenné a jogszolgáltatást az egyes bírói hatáskörben, hogy én a magam részéről most attól teljesen eltekintenék, s az egyes bíróságot esak mint szakképzett bírói közeget állítanám az Ítélkezés élére. Polónyi Géza t. képviselőtársam továbbá azt mondotta, hogy az egyenes, világos és tiszta, tehát liquid adósságokban határtalanul megengedné az egyes bírói hatáskör kiterjesztését, de már a dolog: igények érvényesítésénél azt kizártnak tekinti, mert azok rendesen nagyobb complicatiokkal járnak. Mindannyian tudjuk, hogy eomplicatiok csakugyan lehetnek, de lehetnek épúgy a személyes, mint a dologi keresetek tekintetében, és egy dologi igény is lehet a lehető legtisztább, és világosabb is. De fordítsuk meg a kérdést, és tekintsük azt más oldaláról, Azért, mert a jogkereső közönségnek követelése dologi jogon alapszik, habár követelése csak 30—50 frtig terjed, és az összes jog, a mely elbírálás alá esik, a 200 frtot meg nem üti: már arra kényszerítsük, hogy az egyes bírói székhelyekről elmenjen a messzebb fekvő társas-bíróságok székhelyére, és arra kényszerítsük, hogy a társas-bíróság székhelyéről ismét felebbezés esetén átmenjen a kii*, tábla székhelyére, azt a magam részéről megengedhetetlennek találom épen a jogkereső közönség érdekében. Én azért nem úgy, mint Polónyi Géza t. képviselőtársam, a ki különbséget tesz a dologi és személyi keresetek közt, hanem egyáltalában a követelések alsó régióit, melyek bizonyos anyagi mértéket felül nem haladnak, az egyes bírói hatáskörbe utasítanám. (Helyeslés a baloldalon.) De, t. képviselőház, ha mi az egyes bírói szervezetnek ilyen fontosságot tulajdonítunk, akkor kétségtelenül egy nagy palládiumát képezi ennek a helyes bírói képesítés. Ezen esetben meg kell követelni azt, hogy az egyes bíró ne olyan legyen, a mini Horváth Lajos t. képviselő társain is kiemelte, hogy egyszerű jegyzői gyakorlattal bíró egyéniségek, tehát a tapasztalat kezdetén lévő egyének állíttassanak az igazságszolgáltatás legkényesebb, legnagyobb képzettséget igénylő positioira, és tapasztalatlan, jogi képzettséggel és gyakorlattal alig bíró egyénekre bizassék ezen egyes bírósági jogviták eldöntése. Szerintem a bírák képzésére a legnagyobb gond fordítandó a szóbeliség és közvetlenség behozatala alkalmával. (Igazi Úgy van! bal felől.) A t. minister úr kiemeli azon igen üdvös intézkedéseket, a melyeket ezen a téren már eddig is tett, hogy t. i. az egyes alacsonyabb bírói állású egyének beosztatnak a magasabb bíróságokhoz, a jegyzők vagy aljárásbírák beosztatnak a törvényszékekhez vagy kir. táblákhoz, hogy ott jogi képzettségüket kiegészítsék, s csak midőn ez mind megvan, akkor állíttatnak az egyes bírósági stallumokra, hogy ott ítélkezzenek. Ez magában véve igen nagy előny az eddigi rendszerhez képest, de hogy ez gyökeres és helyes intézkedés volna, azt a magam részéről kétségbe vonom. Én kétféle módját talilom a bírói képzésnek, a melyek ma az életben is megvannak, és melyeket megfontolás tárgyává kellene tenni nálunk is. Az egyik rendszer az, a melyre a t. minister úr tegnap is utalt, hogy a bíróság önmagának képzi a bírói elemeket, s oly fokozatát hozza be az előléptetésnek, a mely lehetőleg előmozdítja a bíráknak kiképzését; a másik mód az, t. ház, hogy a bíróság önmagának nem készít suerescentiat, hanem veszi a képzett elemet onnan, a hol az van, a hol a már tökéletesen bevégzett és kiváló jogi egyéniségek jelentkeznek ; s a már kivált egyéneket alkalmazza a jogkereső közönség szolgálatára. T. ház! Én feltétlen előnyt adok ezen másik rendszernek az első felett. Igenis, a jogi képzettségnek egy teljes és kerekded egésznek kellene lennie ebben az országban. Meg kellene állapítani azt, hogy a jogi pályára lépők mint adjunctusok és gyakornokok szolgálatot kénytelenek tenni úgy a bíróságnál, mint az ügyvédi karban, hogy ekként jogi képzettségük minden téren előmozdíttassék. De, t. ház, ezen adjunctusokra a bíróságnál mást, mint egyszerűen segédteendőket bízni, absolute nem volna helyes, nem volna szabad, és midőn a jogi képzést ekként egységessé teszszük, akkor én feltétlenül kívánatosnak találnám, hogy midőn már valaki a jogi élet terén tehetségét és képességeit beigazolta, midőn valaki, mondjuk, 5—6 éves ügyvédkedés után a bíróságok, az ügyészségek előtt mint jeles ós bevált jogász jelentkezik, akkor hívjuk be őt a bírói állás betöltésére. Ezen esetben nem merül fel az, a mit a t. minister úr ellenvetésképen felhoz, hogy praeteráljuk a bírói elemet, mert nem is szerzünk be oly kezdő elemeket a bírósághoz, nem is alkalmazunk olyanokat, a kiket praeterálni kellene. Mindenesetre, t. ház, ha nem is alkalmazzuk ezen rendszert a maga teljességében, hogy t. i. az ügyvédi téren bevált, és ott tapasztalatokat szerzett egyéniségeket alkalmazzunk kizárólag csak a bírói s,-.ékekre, alkalmazni kell ezen rendszert, mint kisegítő, mint másodsorban figyelembe veendő eszközt, de sokkal nagyobb mér tékben, mint az eddig történt. Nem volna szabad nézetem szerint a bíró Hágókhoz minden vizsgálat nélkül a fiatal kezdő egyéniségek egész raját bocsátani, a kiket minden válogatás nélkül kénytelen a bírói szervezet elfogadni, és ha már ezen kezdő emberek odajutottak, habár 87*