Képviselőházi napló, 1892. XII. kötet • 1893. április 26–május 30.

Ülésnapok - 1892-215

256 2lo. országos Illés 1898. májns 8-án, hétfőn. magának a perjognak egyik másik rendelkezését megváltoztatni, mert minden valószínűség szerint a végleges reformmal járó tapasztalat ezt megkövetelte volna. Vagy talán az a hiba, hogy a felügyelet jogkörét és tartalmát végre valahára törvénybe foglalták ? A felügyelet jogköréről és tartalmáról olyan téves nézetek voltak már elterjedve épen azokban a körükben, a melyek leginkább voltak hivatva e fölött őrködni, énem magukat a birói köröket, mintha nem a törvényhozásnak lenne feladata a felügyeleti jog tartalmának és körének körűlírása, hanem ez a kormányzat jogkörébe rendeleti útra tartoznék. Azt tudni, hogy a felügyeleti jog czímén mit lehet követelni a bírótól, mi az, aminek teljesítésen bírónak kötelessége, azt hiszem, elsőrangú birói alkotmányi követelmény. A felsőbb birói képesítési kellékekre, a pragmatikára vonatkozó, intézkedések, azt hiszem, mind olyanok, a melyek maradandó jellegűek, a melyeket nem kell az eljárási jogoktól függőkké tenni. Vagy tán a helyi előléptetés rendszere az akadály, melybe a perjogok ütköznek? Hisz ez a legegészségesebb birói szervezeti eszme, melyet a szervezetükre büszke franeziák is úgy emlegetnek ma, és emlegették épen a magyar törvény alkalmából, melyet utánozniok kell. A sorrend kérdéséhez tartozik az is, hogy a t. minister úr a törvényhozás elé csak a sommás eljárásról szóló törvényjavaslatot terjesztette, és ezt akarja egyelőre életbeléptetni. És itt egészen ellenkező állásponton vagyok Horváth Lajos t. képviselőtársammal, mert én azt hiszem, hogy a sommás eljáráson kell kezdeni., s azután kell átmenni a teljes reformokra. Nem kell mondanom, hogy, ha a tervezett reform csak ideiglenes jellegű volna, én magam azt mondanám, hogy utasítsuk vissza ezt a reformot. Ha azonban ez a reform részleges, de úgynevezett végleges jellegű, akkor mindazok a kifogások, melyek az ideiglenesség czímén hozatnak fel ellene, elesnek. Azzal a kérdéssel azonban mindenesetre behatóan kell foglalkoznunk, helyes-e a sommás eljárást külön életbeléptetni, és csak néhány év múlva a törvényszék előtti eljárást. Mindenekelőtt megjegyzem, hogy én a teljes reformr i nemcsak a közvéleményt nem látom előkészítve, de el merem mondani, hogy az Magyarországban még irodalmilag sincs kellőképen előkészítve. Én azok közé tartozom, a kik nem a politikai phrasologia megszokott szólamának, elkoptatott közhelyűi állítják, hogy minden reformintézmény csak úgy verhet gyökeret, ha a szakkörök kellőképen előkészítették, és a nemzet igazi közvéleménye megérlelte gazdag tapasztalatainak tisztító szövetén átszűrte. Senkisem kicsinyelje a nemzeti közvéleményben rejlő törvényelőkészítő erő nagyságát. Hány vonatkozást ismer fel az élet különféle küzdelmeiben megedzett szem, a mi örökre el volt rejtve a szakemberek egyoldalú tekintete elől! Épen igazságügyi alkotásokra a német polgári törvénykönyvre tekintettel mondta nem rég Gneist, hogy joga van bizonyos vonatkozásokban egyenesen a döntő szó kimondására a nagy közönségnek is. Épen olyan, — úgy mond, — ha házat akarok építtetni, akkor az építőmesterrel készíttettem el a tervrajzot, de hogy hol legyen egy ablak, egy ajtó, ezt már maga az építtető is elhatározhatja, úgy a mint az az ő kényelmének és szokásának megfelel. Tehát senki se kicsinyelje a közvélemény szavát az igazságügyi alkotásokban sem. Különösen ne kicsinyelje a perrendtartás kérdéseiben, mert hiszen a perrendtartás az espediensek tudománya. Sőt az, mint Guillot mondja, inkább művészet, mint tudomány; Bellot is folytonosan arra hivatkozik, hogy jó perrend készítéséhez első kellék a »agacité«, De tartozom bebizonyítani azt is, hogy e teljes perrendtartás, tehát a törvényszék előtti eljárás, irodalmilag sincs kellőkép előkészítve bár nagyot haladtank az előkészítés fejlődési fokán 1868-tól fogva. Legyen szabad az igazságügyi bizottságnak 1868-ban egy jelentéséből felolvasnom, hogy mikép ítélte meg akkor az igazságügyi bizottság a perjogi reform előkészítésének fokozatát. »Az európai értelemben vett szóbeliség és közvetlenség eszméjével a hazai jogtudomány még nem foglalkozott eleget.« Azóta a magyar jogászgyülések, a jogászegylet és a t. képviselőház vitái több kérdéssel behatóan foglalkozott. E téren egész kis irodalom is keletkezett. De ki lenne elég bátor azt állítani, hogy csak a főbb elvi kérdések is kellő monográfia szerű feldolgozásban részesültek. Még a jogászegylet vitáiban így szólt az egyik codificátor: »Más államokban ilyen nagyfontosságú reform uralja korszakát, essay-k, monográfiák jelennek meg. Nálunk a codificátornak az egész harezot lelkében kell végig küzdenie.« T. ház, azt hiszem, hogy az igazi előkészí tésnek ideje csak most érkezett el. Most,midőn egy teljesperjogi reformra vonatkozójavaslatot Magyar ország legelső processualistájának tollából at. minister úr közzététet. És pedig remélhetőleg oly indo • kolással fogunk találkozni, a mely a tudományos megbeszélésnek méltó anyaga sőt, kiindulási pontja lesz. Ezeket a kérdéseket most teljesen előkészíthetjük, és alkothatunk egy kitűnő teljes perjog-reformot. Ellenben a sommás eljárásra teljesen elő vagyunk készítve. Végre is,— legalább az első bíróság előtti tárgyalás alakját