Képviselőházi napló, 1892. XII. kötet • 1893. április 26–május 30.

Ülésnapok - 1892-215

215. orszftgos !!!<% 18H3. mAjm 8-án, Yéitön, a t. ház becses türelmét. Csak azon álláspont megvilágítására kívánok a lehető rövidséggel és legnagyobb tárgyilagossággal kiterjeszkedni, a mely álláspontot az a párt, a melyhez tartozni szerencsém van, e törvényjavaslattal szemben elfoglal. (Halljuk! Halljuk!) T. ház! Habár az általános viták keretébe sok minden belefér, belefér abba még a dologhoz nem tartozó és egészen abstract elvek és eszmék méltatása is. azt hiszem, legalább is felesleges dolgot művelnék, ha a megindult általános vita keretében azon kérdéssel foglalkoznám, vájjon melyik rendszer jobb: a nálunk érvényben levő írásbeliség rendszere, vagy az európai értelemben vett szóbeliség és közvetlenség rendszere? E kérdés felett már napirendre tért az európai jogászközvélemény. (Halljuk! Halljuk!) Napirendre tért akkor, a mikor a kulturállamok a szóbeliség és közvetlenség elvei alapján alakították és rendezték be az alaki igazságszolgáltatást. De eldöntötte e kérdést a hazai jogászközönség megállapodása is, a napi sajtóban, a szakirodalomban, és a jogászgyűléseken. Állást foglalt e rendszer mellett a t. igazságügyi bizottság is több alkalommal; állást foglalt kü lönösen 1881-ben, midőn a kormány által előterjesztett rendszeres polgári perrendtartásra vonatkozó jelentésében következőleg nyilatkozik. (Olvassa): »Az igazságügyi bizottság azon vélekedésben van, hogy a polgári perjog gyökeres reformja a szóbeliség és közvetlenség elvére fektetendő. Szemben az írásbeli eljárással, a szóbeliségnek és közvetlenségnek előnye alig vonható kétségbe. A szóbeliség és közvetlenség elveire fektetett perjog szerint a bíróság azon helyzetben van, hogy az eldöntendő vitás kérdéseknek teljes és csonkítatlanűl htí képet a feleknek, illetve képviselőiknek kimerítő előterjesztéseiből közvetlenül ismeri fel; hogy úgy a tény- mint a jogkérdésben a felek fejtegetéseit közvetlenül hallgatja meg és veszi tudomásul; hogy a szóbeli tárgyalás vezetése és a tárgyalás irányának befolyásolása által a vitás tényállás felderítésén közreműködik; hogy a vitás kérdések egyes különálló részeinek elkülönítése, avagy az összefüggő kérdések egyesítése által az eljárás egyszerűsítését eszközli. Ezek által lehetővé válik, hogy a bíróság előtt teljesen és közvetlenül felderített tényállás alapján és a perben álló felek jogi érveinek kellő méltatásával döntessék el a vitás jogkérdés. Ezen eljárás, szemben az írásbeliséggel, és az azzal karöltve járó előadói rendszerrel, biztosítékot nyújt az iránt, hogy a vitás tény- ós jogkérdés nem az előszabott formalitások megtartása mellett írásba foglalt periratokból az előadó bíró által több vagy kevesebb tigybuzgalómmal és szakavatottsággal kiböngészett kivonatban, hanem teljes egészében kerül azon bíróság elé, a mely az ügy eldöntésére hivatva van; ez pedig az anyagi igazság érvényesülésének megbecstílhetlen biztosítékát képezi. A fentebbiekből önkényt folyik, hogy az igazságszolgáltatás a szóbeliség és közvetlenség alapelveire fektetett perjog mellett kétségtelenül alaposabb, mint az írásbeli eljárás mellett. Ezen főelőnye melleit a szóbeliség kétségtelenül arra is van hivatva, hogy a bíróságok és az igazságszolgáltatás iránt való bizalmat megszilárdítsa, hogy a jogérzetet fejleszsze, hogy az ügyvédi kar tekintélyét emelje, és ha nem is azonnal, de idő multával gátat vetve a teljesen alaptalan perlekedéseknek, a pereknek és ;iz igénybe vett jogorvoslatoknak sz.'mát jelentékenyen csökkentse. Ezekből kiindulva a bizottság teljes készséggel fejezi ki azon véleményét, hogy a polgári perjog gyökeres reformja, a perrendtartás végleges szabályozása a szóbeliség és közvetlenség elveire fektetendő.« De állást foglalt a rendszer mellett a képviselőház is több alkalommal. Nem érintve azt, hogy alapvető törvényeinkben pl az 1868 : L1V., az 1870: XVI.,az 1871: VIII. és XXXIII. tczben a szóbeliség és közvetlenség van végezel gyanánt feltűntetve; nem érintve azt sem, hogy a bizottságokra és a bírósági hivatalnokokra vonatkozó fegyelmi eljárás a szóbeliség és közvetlenség alapelvei szerint szabályoztatott, utalok a t. képviselőháznak egy positiv határozatára, az 1880-ban április 23-án 3579. sz. u. hozott következő határozatára: (Olvassa) »Utasítja a képviselőház az igazságiigyministert, hogy a nyilvánosság, szóbeliség és közvetlenség elvein alapuló polgári törvénykezési rendtartás elkészítésére, s a kir. tábla felosztására szükséges előmunkálatokai vegye foganatba, s az e tárgyakra vonatkozó törvényjavaslatok előterjesztéséig, minden javaslatnál a szóbeliség, mint mielőbb megoldandó czélra, lehetőleg tekintettel legyen.« Utalok továbbá arra, hogy a képviselőház 1889-ben, a t. igazságügymiiuster úr programmjának azon részét, a mely a szóbeliség és közvetlenség előnyeire vonatkozik és kilátásba helyezi a rendszernek mielőbbi életbeléptetését, osztatlanul helyeselte. De nem fogok foglalkozni azzal a másik kérdéssel sem, vájjon ezen mindnyájunk által jónak tartott rendszer az adott viszonyok között behozható-e? Én ezt a kérdést is a jogászközönség közvéleménye, és a t. ház határozata által eldöntöttnek tartom, és azon meggyőződés-