Képviselőházi napló, 1892. XII. kötet • 1893. április 26–május 30.
Ülésnapok - 1892-213
10^, 21Ö, «rs8ág#8 fclés 1898. mAjní 5-én, péntekéig czélt elérni. Á másik eset pedig az, midőn állatni segélyezés kéretik s egészen függetlenül attól, vájjon több, vagy csupán egy felekezeti iskola van ily helyzetben, fontos állami érdekek követelik, hogy a kért segélyezés helyett, — mindig csak a segélyt igénybevevőkről szólok, — állami iskola létesíttessék. Azt hiszem tehát, nem lehet kétség az indítvány czélja iránt. (Általános élénk helyeslés.) Bernáth Dezső jegyző: Hock János! Hock János: T. képviselőház! Én nzt hiszem, az egész ház átérzi annak a módosításnak a jelentőségét, melyet gr. Apponyi Albert t. képviselő úr benyújtott. De, azt hiszem, sokkal rosszabb, ha ezt részletesen magyarázgatjuk, mint ha nzt teljes szövegében a törvénybe igtatjuk, mert az kétségeién, hogy ez a módosítás egy lépéssel közelebb vezet nagy nemzeti feladataink eléréséhez. (Helyeslés.) E módosításnál két szempontot kell megkülönböztetni. Az egyik a felekezeti érdekekre nehezedik, a második a nemzeti üzelmekre. A felekezeti érdekeknek, bár hívatásos képviselője vagyok, de kijelentem, hogy inkább akarok egy faluban egy jó iskolát fentartani, mint háromnégy rosszat. (Helyeslés bal felöl.) Természetes, hogy úgy értem csak azt, hogy a felekezeti érdekek teljes kielégítést nyerjenek a valláserkölcsös nexelés biztosításával minden iskolában, és közegeiknek teljes szabadságot engedjen az állam, hogy a vallásoktatást a felekezetek érdekeiknek sérelme nélkül gyakorolhassák is. A didacticus szellemet, a vezetést, a paedagogiat vezesse az iskolában az a felekezet, a mely ott többségben van, vagy a mely az iskola alapot biztosítja; de az állami felügyelet nem a felekezetekre tartozik, azt gyakorolja az állam. Én úgy értettem a módosítványt, hogyha egy községben egy felekezet fenn tudja magát tartani, ott az államnak egyáltalában nincs érdekében, hogy azt a felekezetet, a mely az államnak kulturhivatásában segélyére siet, ezen segédkezésében megakadályozza. Annyira nem fejlődtünk pénzügyi tekintetben, hogy az állam teljesen szakíthatna a felekezeti segélylyel és államosíthatna minden iskolát. Pedig a végezel előttem is ez, mert ez a nemzeti megerősödés egyetlen palládiuma. De addig is, a míg egyedül saját erőnkre támaszkodhatunk, s a míg saját lábunkon járni nem tudunk, nem áll sem jogunkban, sem érdekünkben, hogy a kultúrában segítségünkre nyújtott kezet visszautasítsuk. Ott azonban, a hol a felekezet hivatásának kellőleg megfelelni nem tud, s a hol az anyagi és erkölcsi erők összesítésével új forrást fog nyerni a magyar kultúra kiépítésére a kormány, ott magam is helyesnek tartom, ha a rossz felekezeti iskolát jó állami iskolává változtatjuk. A módosítás második pontja arról gondoskodik, hogy az állami felügyeletet nemzeti szempontból minden iskolában biztosíthassuk. Mert ha az a felekezet jól fogja is fentartani iskoláját, anyagilag ellátja és paedagogiailag helyesen vezeti is, de ha oda nemzetiségi tendentiákat is visz be, az államnak ez a második pont jogot és hatalmat ad, hogy azt az iskolát állami iskolává változtathassa át, s ezzel correctivum van letéve az állam kezében minden államellenes tendentia ellen. Midőn ezeket előrebocsátom, t. ház, engedjék meg, hogy privát hangulatomnak és meghatottságomnak adják igen röviden kifejezést. Mert az az államférfiúhoz és pártvezérhez illő loyalitas, a melylyel a t. minister úr módosításainkat elfogadta, s gróf Apponyi Albert képviselő úr módosítását magáévá tette, hogy ezzel a törvényben rejlő hézagot a nemzeti megerősödés szempontjából megkorrigálja: engem annyira megh itott, hogy félreteszem egy pillanatra a kritika hangját és az elismerés kifejezéséhez keresek szavakat. (Helyeslés a bal- és jobboldalon.) Már a tegnapi tárgyalás meggyőzött bennünket arról, hogy a minister úr feladatának magaslatán áll, és nem azt nézi: honnan jön az a módosítás, hanem, hogy mit ér önmagában az a módosítás? (Mozgás és nyugtalanság a szélsőbalon. Halljuk! Halljuk ! a jobboldalon.) Bocsánatot kérek, a tiszteletet, a melylyel a minister úr személye iránt pártkülönbség nélkül minden ember viseltetik, csak mélyebbre fűzte iijabbi eljárásával, a midőn nem nézi, honnan nyújtják segítségül azt a kezet, melylyel a magyar kultúra felépítésén fáradozunk. (Zaj és nyugtalanság a szélsőbalon. Halljuk ! Halljuk! a jobboldalon.) Bocsánatot kérek, én privát érzésemet akarom kifejezni a minister úrral szemben, s azt hiszem, alkalmam volt meggyőzni a t. házat arról, hogy az én ajkam a minister úrral szemben sohasem nyilt hízelgésre, de akkor, a midőn az állam érdekéről van szó, és nagy nemzeti czél és eszmény felé látom azt a ministert következetesen törni és haladni, nem azt nézem, hogy ezen javaslatában az anyagi szempont, a tanítók fizetésének emelése kellőleg nem teljesült, de nézem a másik szempontot, (Ellenmondások a szélső halóidalon. Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.) hogy a nemzeti egység felé törekvés politikáját a minister úr támogatni, és az erre irányuló módosításokat pártkülönbség nélkül elfogadni kész. En üdvözlöm azért a minister urat. (Élénk helyeslés a jobboldalon. Ellenmondások a szélső baloldalon.) Bernáth Dezső jegyző: Kiss Albert! Kiss Albert: T. ház! (Zaj a jobboldalon.
