Képviselőházi napló, 1892. XII. kötet • 1893. április 26–május 30.
Ülésnapok - 1892-211
144 211 » orsíigos ttlésl89l. májn« S.&n t sieíM*. balon.) Ha akarjuk, akkor meg is jutalmazhatjuk érdemük szerint a néptanítókat, találunk rá módot. Lelkem egész melegével és lelkesedéssel pártolom Szinay t. barátom indítványát és a 600 írtra szavazok. (Élénk helyeslés a szélsőbalon.) Hentaller Lajos jegyző: Kiss Albert! Kiss Albert: T. ház! Az általános vita alkalmával nem szólaltam fel, mert azon nagyszabású vita oly magas téren mozgott, mely meggyőződésem szerint e törvényjavaslat szűk keretét messze túlhaladja, nem foglalkozom most sem a felhozott érvek czáfolatával, mert azokat a törvényjavaslat keretébe be nem szoríthatom. Már magának a törvényjavaslatnak czíme: »a községi és felekezeti tanítók és tanítónők fizetésének rendezéséről« szól. E czím megszabja a törvényjavaslat határát és keretét. Midőn e szakasznál szót kérek, teszem azt azért, mert ezen első szakaszban van lefektetve ezen törvényjavaslatnak alapja. Ez első szakaszszál foglalkozom tehát tárgyilagosan, erre vonatkozólag fogom elmondani igénytelen nézetemet ; s csak azt követve, teszem meg észrevételeimet az általános vita alkalmával mondott azon megjegyzésekre is, a mely megjegyzések nemcsak az 1868: XXXVIII. toz.-nek revisioját, hanem annál sokkal többet: vagyis az 1868: XXXVIII. tcz. egész alapelvének megdöntését, tehát az egész törvénynek újjáalkotását, radikális megváltoztatását vonnák maguk után. (Úgy van! a szélsőbalon.) Minthogy úgy az általános vitánál, mint ezen első szakasz tárgyalása folyamán, ezen első szakasz ellen sok, és olynemíí megjegyzések tétettek, a melyeknek czáfolatába egyenként bocsátkozni nagyon hosszas volna, részint azért, hogy ezen törvényjavaslatnak rendeltetését a maga valóságában feltüntessem, részint és főleg azért, hogy saját álláspontomat és adandó szavazatomat indokoljam, — legyen szabad nekem ezen törvényjavaslat keletkezésének rövid történetét itt, a ház előtt, nyíltan és őszintén feltárni . (Halljuk ! Hall iuk !) Az 1890. év november 28-án tartott 419-ik országos ülésben a függetlenségi és 48-as párt egyhangú határozata alapján és annak megbízásából határozati javaslatot adtam be, amely határozati javaslat következőleg hangzott: »Utasítsa a ház a vallás- és közoktatásügyi minister urat, hogy az Í868: XXXVIII. tcz. 142, § a a) pontjának, a jelzett irányban leendő megváltoztatására az 1892-ik évi költségvetés tárgyalását megelőzőleg javaslatot terjeszszen elő.« Milyen irányban kívánta e párt akkor a törvénynek hivatott szakaszát megváltoztatni, hosszas beszédben indokoltam. Beszédemet jelenleg ismételni nem fogom, nem is lehet; a ki netalán megismerni óhajtja, a ház naplójában feltalálja. Azonban engedje meg a t. ház, hogy beszédemnek ezen törvényjavaslatra vonatkozó néhány pontját felolvassam, melynek értelmében kértük azon határozati javaslat elfogadását, mely kijelentésemet akkor a függetlenségi és 48-as pártnak minden jelen volt tagja, a ház naplójának bizonysága szerint egyhangúlag helyeselte. (Helyeslés a szélsőbalon.) Beszédemnek azon pontja következőleg hangzott: » Áttérve már most beszédemnek tulajdonképeni tárgyára, a tanítói fizetés rendezésének kérdésére; megvallom, hogy szerintem ezen kérdés igen fontos, s egyszersmind sürgős. Ha a ministeri jelentést figyelemmel olvassuk, azt találjuk, hogy a hatályos szakszerű felügyelet szempontjából, továbbá a tanítói képzés terén sok fontos és beható intézkedések tétettek a tanügyi kormányzat részéről, de olyan ministeri rendelettel csak egygyel találkozunk, mely a tanítók anyagi sorsának javításával foglalkozott. Ez azon rendelet, melyben a tanfelügyelők felhívatnak, hogy tankerííletükben írják össze azon községi és felekezeti iskolákat, a melyekben a tanítói állomásnak díjazása 50 írttól 300 frtig váltakozik, de a 300 frtot meg nem haladja, s egyszersmind kellő hiteles adatokkal mutassák ki ezen tanítói fizetések pénzértékét. E rendelet felett gondolkozva, úgy tűnt fel előttem, hogy a miuister úr a törvény keretében mozogva, immár óhajtja, de csakis azt óhajtja valósítani, a mit megvalósítani 22 évi küzdelem erőtelen volt, vagyis valahára igyekszik az 1868: XXX, tcz. 23. §-ában lefektetett nagy akadályt lehetőleg elhárítni, azon mély űrt, mely támadt, áthidalni, és azon nagy sebet, a mely népnevelésünk testén mindinkább növekszik, immár orvosolni. Itt a ház előtt nyíltan és őszintén kijelentem, hogy én, a ki az önkormányzatnak egyházi és politikai híve voltam, híve vagyok és híve maradok, 22 évi küzdelmet elegendőnek tartok annak megpróbálására, hogy valamelyik elemi népiskola életképes. A tanügy fejlődését a 22 év eltelte után tovább veszélyeztetni, részemről nem akarom. Eljött az idő, hogy meg keli adni az államnak a befolyást ott, a hol a 22 évi tapasztalat olyan szomorú jelenségeket tár föl, a milyeneket ismerünk, s a melyekre rámutatni kötelességem.« A napló jegyzete szerint ezen kijelentés általános helyesléssel találkozott. Ekkor történt, t. ház, hogy pártunk nevében először Irányi Dániel, volt és általam mindenkor mélyen t. elnökünk állott fel, és javaslatomnak elfogadását röviden, de annál melegebben ajánlotta. Megtörtént továbbá az, hogy a háznak minden pártjából azok, a kik szólót-