Képviselőházi napló, 1892. XI. kötet • 1893. április 5–április 25.

Ülésnapok - 1892-190

110. orsjsíiiros Ülés Í8»8, áprilti 6-án, eritttrto'kiSft. 43 kérdés körül fejlődött discussiót: világosan láthatták azon beszédből, melylyel Hollán Ernő főrendiházi tag Apponyinak válaszolt, és azon felszólalásból, mely a többség helyeslésétől kísérve az én ajkaimról hangzott el, hogy minő tekintelek voltak ebben az irányadók. Egyébiránt nem az a lényeges, mit tartott a delegatio többsége helyesnek, hanem az, mi a helyes és mi a körülményeknek megfelelő. És. t. képviselő urak, azon ékes és felbuzdííó, de egy pillanatnyi meggondolás után ttlán nem egészen szerenesés apostrotálások után, a melyeket az előttem szólott t. képviselő úr azokra vonatkozólag mondott, a kik a katonai intézetekben nevolve azokból kikerül nek, azt kérdezem, lehet-e mondani, hogy azon katonai intézetek növendékei nem képviselik-e a magyar hadseregben a magyar szellemet ? (Felkiáltások a szélsőbalon: Nem!) Hogy nincsenek-e magyar hazafiságbm nevelve? Én úgy tudom, hogy a t. képviselő ur.ik közül igen sokan azon igyekeznek, és helyesen cselekszik, hogy a maguk fiai részére, vagy mások részére megnyissák azon intézetek kapuit, és nem félnek azon nevelésnek következményeitől, és nem félnek, hogy <-ossz magyarok lesznek azok 1)61, a kik oda bejutnak. Nincs is okuk rá, hogy ettől féljenek Gr. Károlyi Gábor: Jaj! Hogy beszélhet ilyeneket. (Nagy derültség szélsőbal felöl.) Pulszky Ágost: Nincs is okuk rá, hogy féljenek attól, hogy azok magyarságukból bármi által is kivetkőztetnek, inert ez tévhit és tévtan. A ki a tudományt bárminő nyelven megtanulja, az azért nemzetiségéből még ki nem vetkőzik. (Igaz! Úgy van! jobb ftlől.) A magasabb tudományos kiképzés a magyar nem zetiségnek, a magyar közszellemnek, hála Istennek nem ártott és nem is árt meg soha. Polónyi Géza: De nem is használt! Pulszky ÁgOSt : Ha nem használt volna, az igen szomorú dolog lenne a magyar közszellemre és a magyar nemzetre nézve. Erre a nemzetre, melynek életfeltétele egy kulturális kérdés, a melynek élete az európai knlturának terjesztéséhez, és az európai kultúrának nemzeti szellemben való kifejezéséhez van fűzre. Mikor ezt tudjuk hazánkról, midőn át vagyunk hatva ettől a meggyőződéstől, akkor, engedelmet kérek, nem szabad oly kishitíínek lenni, nem szabad a nemzeti politikátát oly szíík körre szorítani, az egyes egyénekre vonatkozólag is, hogy féltsük őket netalán kívül jövő befolyásoktól, féltsük azon intézetekben, a melyekre törvény szerint ellenőrzési és befolyási jogunk van, a melyek tényleg a mi ellenőrzésünk alatt állanak, mert a közös miniaterium ép úgy áll a mi hatalmunk alatt, mint áll a monarchia másik államát képviselők hatalma alatt, -mivel a közös intézmények ellenőrzése ép oly mértékben magyar, mint a mily mértékben osztrák. Ne tereljük el, t. ház, e kérdést azon kéreitol, melyben annak megoldása üdvös és helyes, a melyben annak fejlesztése lehetséges ; ne induljunk ki oly feltételezésekből, a melyek a tisztikar megosztását tüntetik fel kiindulási pontúi, a melyek a tisztikar megosztásával együtt múlhatatlanul a hadsereg megosztására, és a monarchia védképességének és véderejének meggyengítésére vezetnek. Épen az a t. képviselő úr politikájának veszedelme, épen azon ineonsequentiákban leli, hogy úgy mondjam, büntetését, a melyekbe a t. képviselő úr az általa kifejtettek folytán, lépten-nyomon ütközik, hogy épen azt, a mit meg akar őrizni, a mit biztosítani akar, a minek tiszteletét mindenekelőtt tekintetbe veendőnek tartja, azt rombolja le azon conseqiíentiákkal, annak feltételeit semmisíti meg azokkal az állításokkal, melyeket tőle hallunk. Elhiszem, hogy a t. képviselő úr mindenben az 1867-iki alap integritását kívánja megóvni, de azokban a következtetésekben, melyekhez elj it, mindig egy oly pontig jut el, a mely ponton az 1867-iki törvény által alkotott intézmények és kezelésük szelleme gyökeresen megváltozik, megváltozik oly irányban, melyért, nem hiszem, hogy a felelősséget elvállalhatnék. Midőn a t. képviselő úr az 1867-iki míí fentartásáról szól, önkéntelenül is az a<on eszközlendő, az annak szelleme kezelésében eszközlendő változtatásokat, mint olyanokat tűnteti fel, melyek egy egészen más pártnak a programmjához, a t. szélsőbal talajába vezetnek. És akkor, midőn a nemzeti szellem érvényesítéséről szólt a hadsereg képzőintézeteiben, az eszközöket arra úgy választotta meg, hogy ezen eszközök magának a tisztikarnak kettéválasztását, szétbontását eredményeznék, és vezetnének nem a közös hadseregnek nemzeti szellemben való fejlesztésére,hanem vezetnének a külön nemzeti hadseregre, amely ível szemben azután egy más, külön és nem a mi szellemünktől áthatott nemzeti hadsereg áll. (Helyeslés a jobb, ellen-mondások a szélsőbal felöl.) Nem szabad a szétbomlás magvait könynyelműen elhinteni. Ezen magvak önmagukban ártatlanoknak látszanak. Ha a kiegyezés kőkeménységű szikiájára szúratnak, úgy látszanék, hogy egyáltalában nem fognák azt veszélyeztetni. De épen ezen magvak, ha azon sziklán megtalálnak esirázni, könnyen szétrobbanthatják azt, s akkor állami biztosságunk, állami nyugalmunknak, bizonyos mórtékben belső fejlődésünknek szilárd alapja az a szikla nem lesz többé, s ha a repedés megtörtént, nem lehet azt többé összeragasztani, s azt hiába fog iparkodni s*